A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1915-1917

Déry Béla gyűjteményes kiállítása, 1915.

r megteremtette. En is azt szeretem képeimben, ha hibámul fel is róható, ami komor és borongós. Ezeket tartom a legértékesebbeknek. Amikor a természet nem parádézik. Amikor hétköznapok vannak. Es hétköznap mindig több van. Az emberiség is többet koplal mint eszik és aki nem tud hazudni, annak lehetetlen, hogy nyomot ne hagyjon a lelkén az életnek sokszor kemény csapása. De az is igaz, hogy a bőr, — bár eleinte kisercenti a vért, — később megkeményedik. Bizonyos apátia vesz erőt a kedélyen és a lélek megerősödése, eltompulása a fizikumot is megedzi. Marad egy két ránc az ember arcán, de nem kopaszodunk meg és nem jelentkeznek az ősz hajszálak. Ez a kiállítás igazán beszámoló akar lenni hosszú idők, küzdelmes évek fáradságos munkájáról. Ezzel a beszámolóval tartoztam magamnak és barátaimnak akik, ha birokra került a sor, eggyel mindig többen voltak mint azok, akiknek nem kellettem. Megcsinálhattam volna már előbb is ezt a számadást, de ugy érzem, ilyen beszámolót az ember életében csak egyszer csinál, amikor azt hiszi, hogy van már valami mondani valója, másikat ami előbb-utóbb utána következik, már hagyatéki kiállításnak hívják. A képeimen keresztülvonuló komor hang tehát ennek a múltnak a kifejezője. Szeretem ezt a hangulatot, mint ahogy jobban emlékezünk a szomorú időkre, mint ahogy az ember barátokat, akikre később is érdemes emlékezni, csak a bajban talál. A derűs napok hamar eltűnők, a bánat hosszasabb, ez a lelke a pikturámnak. A technikája a műveim-