A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1912-1914

Húsvét, a Céhbeliek első könyve, 1914.

21 sorsa ma nem egyedül a szuronyok szamán fordul meg. Még valami egyeben is, ami nálunk hiányzik : az államalkotó társadalom erején . . . Hogy miért nincs ilyen erőnk? Azért, mert nincs lelkiismeretünk, amely mindenkit nekivaló helyre állitson. Ki az a jámbor lélek, aki állithatná, hogy nálunk az emberek a megfelelő helyen munkálkodnak a közért? És mert rendesen eltévesztett pozíciókon tengődünk, alig van eredményünk. Uj alakulásra van szükség, amelyben meg kell mondani, hogy a politikával való általános foglalkozásnak olyan értelemben, ahogy nálunk űzik, nincs semmi köze a műveltséghez- Meg kell mondani, hogy hazánknak a megölője, mert nincs kulturális értéke, emellett a jobb és nagyobb feladatokra képes emberanyagot meddőségre kárhoztatja, s ok nélkül túlbecsült tekintélye köré csábit, dologtalanná tesz egy gyenge fajsúlyú embercsordát, amely lesi a pörkölt babot és a manap vurstli szinvonalán lezajló cirkuszi játékokat. Talán nincs igazam ? . . . Bár ne volna . . . Akkor nem látnám azt az épületes forgatagot, amely minden piszkot, sarat, szemetet a szemünkbe kavar; nem látnám az aljas emberi indulatok kitörését szóban és Írásban. Ha nem volna igazam, akkor látnék olyan irányt, amely gondol ennek az országnak a müvelődésbeli haladásával. Ugyan mikor volt utoljára, hogy politizálás közben ráért volna valaki arra, hogy törődjék magyar tudománnyal, magyar művészettel? Azzal a művészettel, mely ha ecsettel, vésővel, ónnal, tollal vagy zongorabillentyün alkotódik is meg, mindeneket átölelő, egységes gyönyörűség. Régen, nagyon régen; mert ezekhez tényleg lélek, műveltség és igaz érzés kell. Nem látom be, hogy miért kell a politikában dicstelenül felosztania egy csomó művésznek, irónak, tudósnak? Nem látom be, hogy ezeknek miért ne lehessen szavuk, amikor a magyar kulturáról szólhatna az ének? Ám látom, hogy szivárog a méreg minden társadalmi rétegbe. Politizál mindenki durván, neveletlenül, malomalatti hangon, és epidemikus lévén a láz, a tudomány, az irodalom és művészet terén se munka folyik, de ádáz tülekedés; nem az alkotás és alkotó ünneplése, de hatalmi kérdések felett való lelketlen tusa. Akié a hatalom, azé a dicsőség és a kenyér. Főleg a kenyér . . . Nagy, magyar talentumokat sárba rángatnak, s aki igazán magyar művész, iró vagy tudós, azt megkövezik. Kikacagják, észre nem veszik. Azok előtt bezáródik a nyilvánosság kapuja. Le kell, hogy törjék minden magyar kulturmunka; mert senkisem ér rá, hogy figyelje munkásainak küzdelmét. Mindenki széjjelomlik abban, hogy a haza sorsán töpreng ; de senki nem rokkan bele az érte való küzdésbe. Narkotikus félálomban semmitnézők