A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1904-1906

Fényes Adolf gyűjteményes kiállítása, 1905. november

gény embernek, Jézusnak s az ő életének ábrázolásában nyilatkozott meg s bár a legésszerűbb modorban, de mindazonáltal a vallástól átszellemült apostolok és követők legnagyszerűbb tvpusait örökítették meg képeiken. Maguk a művészek, kik e festményeket alkották, Isten szolgái lévén, koruk valláserkölcsi szellemétől ép úgy át voltak hatva, mint azon kiváló magyar modern művészünk, ki korának eszméitől áthatva, lelkének minden erejét és művészetének minden tudását az új világfelfogás propagálására fordítja. Fényes Adolf legjobban érzi a mai kor legégetőbb kérdését, a szegény emberek szenvedését. Művészetével csakis a művészetet, míg tárgyainak megválasztásával a jelenkor legégetőbb kérdését. a társadalmi kérdést szolgálja s ezzel olyan két feladatot tűzött maga elé, amely páratlan a modern magyar művészet történetében. Fényes Adolf az Alföld egyik legmagyarabb városában, Kecskeméten született 1867-ben. Művészeti tanulmányait Székely Bertalannál, a magyar történelmi festészet nagy mesterénél kezdte meg, akinek müveiben a magyar nemzet századok előtti nemzeti érzelmeit és szenvedéseit tanulmányozhatjuk. Fz történt 1886-ban. Fz után Weimarba költözött, ahol Thedynek volt tanítványa, míg 1891-ben Párisba ment s Bougereau és Ferrier tanítványa lett. 1894-ben Benczúrnak lett tanítványa s még ez évben a nyilvánosság elé lépett «Nagyapó» cimű festményével. 1895-ben kiállította a Képzőművészeti Társulat kiállításán a «Pletyka» cimű képét, amelylyel elnyerte a társulati díjat s ezen festményét az állam megvásárolta a Nemzeti Múzeum számára. Később elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó díját és a Rudics-féle díjat. Fényes Adolf művészeti fejlődésében három fokozatot különböztethetünk meg. Az első a weimari, amely időből két finoman megmunkált női fej fog különös feltűnést kelteni a mostani tárlaton. Fzen képeknek kicsinyes ecsetkezelése és az édeskés szinek erősen rávallanak a weimari iskola akkori divatjára, de a komoly kritikus már e képein is észreveheti a későbbi nagy művész oroszlánkörmeit. Fényesnek második időszakából való képein, ilyenek a «Pletyka», a «Civódás», már a kész kiforrott művészt láthatjuk, erős jellemzőképességével és kész technikájával, de még mindig nem találta el az ő saját egyéniségét és témáit s csak akkor fejlődött ki művészetének valódi karaktere, amikor megkezdte festeni a ((szegény emberek)) ciklusát. E sorozat megmutatja, hogy a szociális 6