Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Gosztonyi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezső 1905-ös Mednyánszky-monográfiája

fiam született [...]. Most kérem, legyen kegyes segíteni nekünk majd, hogy Zsiga végső óhajtásai teljesüljenek. Van egy fehér álló íróasztala Tornyán, - hogy abban lehetőleg rendben maradjon minden irománya! Ugye igen?"

10 A levélben említett fehér íróasztal rejtette többek között a naplók kéziratait is. Mindeközben a Pesti Naplóban tovább folyt a Fuimus közlése. Az október 13-a óta napi folytatásokban megjelenő regény 1894. december 14-én „vége" jelzéssel - ahogy ma ismerjük - az Első könyvvé] véget ért. Mégpedig anélkül, hogy a folytatásra, vagyis arra, hogy a regénynek még nincs vége, bármilyen utalás történt volna. Mi erre a magyarázat? Malonyay, Czobel Minkához írt következő, december 8-ai levelében meghökkentő bejelentést tett: „Most javítottam át a »Fuimus« utolsó lapjait, enyhítve itt-ott, az ő [J. Zs.] óhajtása szerint. Félt, hogy érzékenykedéseket provokál. Hatalmasan indul el a regény, de a vége hiányzik. Híven mutatja sebeinket, de orvosság nincs, csak homályosan utal rá. Hőse elmélkedik s mikor tennie kellene már - vége a regénynek. Úgy esik, mintha az akkord középen halna el. Es én azt hiszem, hogy a megoldás a cyclus tervelt folyamán be is következett volna, így hát »összes művei«ben ezt a megjegyzést csatolni is akarom a regényhez. Helyesli?"" Czobel Minka évtizedekkel később a FuimusróX úgy nyilatkozott, hogy mivel: „Sajnos [...] Justh már nem írhatta végig ezt a nagy alkotását, ezért Malonyay fejezte be, aki természetesen nem adhatta úgy vissza Justh elképzeléseit, gondolatait, mint ahogyan ő tette volna."

12 Malonyay előbb idézett levele december 8-án, Párizsban íródott, a Fuimus hónapok óta tartó hírlapi közlése az ezt követő hatodik napon befejeződött; adódik tehát a következtetés, hogy nem tudni mekkora részben, de a Második könyv Malonyay munkája (is). (4. kép) Nem könnyű a rendelkezésre álló, de egymásnak némileg ellentmondó információk összeolvasása, hiszen míg Malonyay csak átjavításról, addig Czobel Minka - igaz jóval később - a könyv befejezéséről beszélt; viszont az sem igazán hihető, hogy a költőnő egy ilyen fontos dologra ennyire rosszul emlékezett volna. A Második könyv - ha Justh halálakor létezett egyáltalán - biztos, hogy nem volt közölhető állapotban. Párizsban Malonyayék feltehetően az Első könyv kefelevonatait korrektúrázták, és ez került - Justh által jóváhagyva -, októbertől hírlapi közlésre. Valószínű tehát, hogy az Első könyv teljes szövege a két fiatalembertől, Párizsból érkezett postán a Pesti Naplóhoz, talán éppen Pékár nekrológjával együtt. A második részt szerintem, a kéziratok, vázlatok - és az utolsó szóbeli megbeszélések alapján, a lehető legnagyobb körültekintéssel valóban Malonyay állította össze - a hiányzó részeket pedig megírta. Ezt azonban a közös gyász idején tapintatlanságnak érezte volna túlhangsúlyozni. E tekintetben elég beszédes az, hogy első levelében az emberi veszteséget nevezte csak pótolhatatlannak, az irodalmi hagyaték továbbvitelét - továbbírását nem.

43 Persze az sem teljesen lehetetlen, hogy Czobel Minkát megcsalta az emlékezete, és évtizedek távlatából, ezzel az áthárítással akarta a regény elnagyolt befejezését Malonyay nyakába varrni. Justh-hoz ugyanis - akit feltétel nélkül nagy írónak tartott -, ilyen fokú írói gyengülést nem köthetett. A Czobel családban ráadásul, akik Malonyay iránt érezhetően sohasem bírtak felmelegedni, idővel kialakulhatott az a meggyőződés, hogy a Fuimust Malonyay rontotta el. A második könyv ugyanis vitathatatlanul és nagyságrendekkel gyengébb az elsőnél, nem is elsősorban nyelvileg, hanem koncepciótlanságában. A kéziratok reménybeli előkerüléséig ennél több nem állítható; de bárhogy legyen is, annyi biztos, hogy Malonyay a Fuimusba beleírt. December 8-ai levele legvégén Malonyay még megírta Czobel Minkának, hogy

7 egy saját regényen is dolgozik.

44 A beharangozott mű, három karcsú kötetben, Az utolsó címmel, 1896-ban jelent meg.

43 A címből is látszik, hogy Malonyay életében nem múltak el nyomtalanul a Fuimus (át) írásával eltöltött órák. Ugyanakkor a könyvben észlelhető a korrekció vágya is: Malonyay ugyanis - mint idéztem -, nem akarta Justhnak elhinni, hogy „nincs orvosság". Az utolsóban - a maga módján - „megjavította" a Fuimust; ügyes csellel hatástalanította a ketyegő darwinista bombát, vagy ahogy ő nevezte: a „faj bosszúját".

41

' Arisztokrata hőse „utolsó"-ságából, a regény végére erényt kovácsolt: íróvá avatta, aki jutalmul azért, mert hat kötetben megírta családja történetét, a francia akadémia tagja lett. így lett Malonyay kezében az „utolsók" tragikumából karrier. 5. Mednyánszky László: Czobel István sógor portréja / Portrét svagra, Stefana Czóbela, o., v., 17 x 12,4 cm (SNG ltsz. O 4955) 2. „kár hogy bolond"

17 Amikor 1937-ben Pékár azt írta Czobel Minkának, hogy ,,[i]mmár, tán, csak mi ketten maradtunk meg a Zsiga és Medi köréből", az igen beszédes fordulattal - bár némileg tapintatlanul - arra a közös tudásra hivatkozott, hogy az egykori „kört" éppen a két örökké távollevő: Justh és Mednyánszky tartotta össze.

18 Czobel is Mednyánszkyval csalogatta Nagyőrre Justhot, mert „Lászlót pedig igazán csak itten lehet élvezni, bolond jó kedvei van-