Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Gosztonyi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezső 1905-ös Mednyánszky-monográfiája

nak, s már hozzá van szokva, hogy minden este előadást kell tartania, ezek aztán, néha mondhatom, hogy cifrák, lehet rajtuk nevetni eleget." 1 ' 1 Az alábbi kommentált „szöveggyűjteményt" azért adom pont itt - a dolgozat közepén -, közre, hogy mennyiségével (is) demonstrálja azt az intenzitást, amellyel a Justh-Czóbel-kör tagjai Mednyánszky életének és művészetének alakulását követték. Azért választottam ezt a sorrendet, mert azt remélem, hogy ezek után, Malonyay Mednyánszkyt pszichológiailag minősítő, meghökkentő kijelentései szinte természetesnek, de legalábbis megmagyarázha­tóbbnak fognak tűnni. A levelek fő tartalma ugyanis, szinte kizárólag Mednyánszky pszichikuma: „bolondsága", amelyet ritkábban művészies bohóságnak, gyakrabban súlyos pszichikai zavarnak, betegségnek értékeltek. Ebben leltek, ahogy ők emlegették: „László" homályos, soha nevén nem nevezett végzetének nyitjára. Ez természetesen nem azt jelen­tette, hogy mindeközben - néha ugyanabban a levélben -, ne adóztak volna csodálattal ragyogó intellektusának és művészetének. 1889. október 29-én, Czobel István arról panaszkodott Justhnak, hogy nem tudnak sem­mit a Párizsban tartózkodó sógoráról: „Képzeld a lump öreg kutyának még most sem tud­juk a párizsi adressét, s nem tudjuk megkezdett festményeit utána küldeni, haj, csak egy parányi józan észt lehetne abba a bölcs kopasz koponyájába bele önteni, de meglepné ak­kor a világot művészetével, de így mindig apró anyagi okok miatt marad el alkotásainak a java." 50 1890. május 10-ei levelében Czobel másodkézből, Fesztyné Jókai Rózától származó ér­tesüléseket közölt Justhtal: „Lászlóról utóbbi időben Fesztyné által hallottunk valamit, ha­bár nem sokat, valami nagy képbe fogott, de szokása szerint nem készült el vele [...] ha egyszer reá érsz írjál neki, hogy felhasználva az általad adott ajánló leveleket, legalább most, mikor komolyan úgy sem dolgozik, ösmerkedjék meg néhány emberrel, talán vala­melyik ha megösmerve érdeklődne iránta, reá vehetné, hogy fogna már egyszer komolyan munkához, de fájdalom úgy látszik igaza van az atyjának, aki azt mondja, hogy csak itthon fog csinálni valamit, s igaz is, hogy valamire való képet még csak az itteni rossz atelierben tudott csinálni, amit a két nagy erdőn Pesten változtatott, az minden krytikán alul áll, mi csak elbámultunk, mikor azt az általunk oly szépnek ösmert erdőképet megláttuk (Mün­chenből küldték vissza). Párizsba utána küldtem egy csomó félig kész, nagyrészt igen szép képet, azok bármelyikét bátran kiállíthatta volna, de hát azt nem tette, s így a salonban nincs tőle semmi, igazán desperatus dolog ez a materialis apró élhetetlenségekből eredő, minden komoly okot nélkülöző improductivitás, eloszlik-e valaha ez a szerencsétlen varázs­lat, amely őt oly régen fogva tartja?" 51 Czóbelék ezekben a korai években őszintén meg voltak győződve arról, hogy Med­nyánszkynak pszichikailag kevés az ereje ahhoz, hogy amit megkezdett, be is fejezze. Jó példa erre Czobel István 1890. június 21-én kelt levele, amelyben egy igen érdekes képle­írást zárt a szomorú tanulsággal: „László Sucy en Brie-ban van, és mint állítja nagy plein air alakokat fest képéhez, amiből azt következtetem, hogy azon compozitioját festi meg, mely nekem legjobban tetszett, egy egészen realisticus Jakob és Rachel ez, mint pásztor egy hangulatos pusztai vidékben ábrázolva a férfialak egészen act kevés drapériával, s a le­ány úgyszólván csak egy shiluette az alkonyodó égen, szép az egész úgy vonalakban, mint színben, egészen originális felfogás, s ha igazán neki lát és jól megfesti, hiszem nagy ha­tást fog tenni, de ez nála fájdalom oly számtalan [...] mellékkörülménytől függ." 52 1890. július 22-ei levelében Czobel István ismét Fesztyék értesüléseit közvetítette: „Feszty mondta felőle, hogy vágyik haza, s úgy látszik, hogy csak azért nem jött, mert restelli, hogy nem produkált semmit." 53 Ebben lehetett valami, mert évekkel később meg­nyugodva írta, megint Justhnak: „Örülök, hogy Lászlót gyakran látod, ez arra mutat, hogy dolgozik, különben bujkálna." 54 A Justh-Czóbel-kör kiadatlan levelezése számos adatszerű információt is tartalmaz Med­nyánszky pályájának alakulásáról. Azonban ezeket is - mint Mednyánszky bomló psziché­jének példáit -, analitikus köntösben tárgyalták. A következő Czóbel-levélből például kide­rül, hogy Mednyánszky már 1890-ben (!) tervezett egy - végül csak 1897-ben megvalósult - önálló párizsi kiállítást, és ehhez Munkácsy segítségét szándékozott megnyerni: „Az öreg kutyáról utóbbi időben jó hírek érkeztek, ő úgy látszik oly roppant tömeg picturát szer­kesztett össze, hogy egy külön collectiv kiállítást akar rendezni Párizsban, skitzek, aquarellek és egy csomó nagy képből, ez az eszme mindnyájunknak nagyon tetszett, mert így ösmerheti meg a publicum ezt a sokoldalú tehetséget legjobban, de persze ehhez egy kis savoir faire kellene ami nincs, és egy pár befolyásos egyén protectiója, ő azt írja, hogy Munkácsy tanácsát szándékozik ki kérni, ami jó is lenne, de Munkácsy mint hallom e hó végén Aradon lesz, ha véletlenül ottan találkoznál vele, kérlek ajánld az öreget figyelmé­be, Almássy Taszilót is felkértem, hogyha össze jön Munkácsyval, figyelmeztesse Lászlóra, ő igen jól van Munkácsyval; most vehetné hasznát ajánló leveleidnek is, ha volna az öreg­nek egy garas ára esze." 55 Czóbeléknél időről-időre beköszöntött egy-egy rövid, bizakodó szakasz Mednyánszky le­hetőségeinek megítélésében. 1890. október 29-én Czobel Justhnak - Katona Nándor elbe-

Next

/
Thumbnails
Contents