Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Tímár Árpád: Mednyánszky László a magyar sajtóban. 1876—1919

kori igényeit. A különc életmód megértő elfogadása mellett feltehetően újdonság volt az is, hogy egy festő szemléletét, világlátását a világirodalom elismert nagyságaival vetette össze Justh, Tolsztoj és Dosztojevszkij - mint rokon jelenség, mint szellemi párhuzam - ekkor vetődött föl először Mednyánszkyval kapcsolatban. 1894 tavaszán hírt adtak arról az újságok, hogy Mednyánszky személyesen részt vett a Nemzeti Szalon alapításában,

12 majd az új egyesület első választmányának tagjává is megválasztották.

13 A következő, nagyobb feltűnést keltő Mednyánszky mű az 1894-es tavaszi tárlaton kiállított „Vág völgyé' című kép volt. „A tavaszi tárlat matadorja, báró Mednyánszky László. Az a borongós, ködös hangulat, mely már évek óta lappangott kedélyén s melyet egy-két művében szinte érthetetlenül fejezett ki, megtisztulva, a poézis fenségével tört utat a »Vág völgye « vásznán. A középszerű méretek s a disszonáns keret dacára oly erővel sugárzik a képből a hangulat, hogy szinte lenyűgözi tekintetünket. [...] A »Vag völgye« csak egy vadromantikus szikla-részlet, a Vág vízével, mely a háttér ködébe vész. A tutajozó tótok néhány színfoltja bizarr életet ad ebbe az ossiani, borongó hangulatba."

14 - írta a Pesti Hírlap kritikusa. Kiemelkedő s komoly visszhangot keltő eseménye volt Mednyánszky pályafutásának az 1895 nyarán sorra került ún. vázlatkiállítás. „Képkiállítás nyílik meg holnap a Feszty-féle panoráma nagytermében Kacziány Ödön és báró Mednyánszky László vázlataiból, tanulmányaiból és kisebb képeiből. Első ilynemű kísérlet a műértő és műpártoló közönség részére, mint ez már Párizsban s más nagy városokban napirenden van. Nagy hasznára lenne a műbarátoknak, ha ily kisebb kiállításokat meg lehetne honosítani."

15 - adta hírül a Hazánk című lap. A kiállított művekről is kapunk valamennyi információt: „Valami beteg bűbáj ömlik el művein, valami folyton hangzó fájdalom, amely őt mindenkitől, de mindenkitől megkülönbözteti és elválasztja, valami rendkívüli epedés emberfölötti kínja, amely elhangzik abban a pusztában, ahol ő egyedül van magával. - A fájdalom harmóniája mint zene hangzik elő festett költeményeiből. Szorul szóra értem: az ember valami zenét hall művei szemléleténél. Pedig hát többnyire hanyagul odavetett vázlatok technikai kidolgozás nélkül - minden ambíció nélkül, hogy a skolasztikus követelményeknek megfeleljen. Közelről mázolások, mintha a poéta szórakozottságában ráült volna palettájára. De itt van pl. a beckói várrom, amely 10 cm széles és 7 cm magas, rajta van a várrom, a hegyi lejtő, a mélység és egy lépésnyi távolságról tisztán látni egy vörös kendős kis lánykát. A Parkrészlet őszi mélaságú parkrészt mutat, amelyen keresztül el lehet látni a kastélyig. A Havas út erdei részlet; jobbról-balról gyönyörű nagy kopár fák s az út messzeségén emberek közelegnek. Mednyánszky bizarrsága dacára is alapjában véve ősember. Képei szemléleténél az az érzésünk, mintha önnön tulajdonát festené. Úgy látszik, kezdetben mégiscsak arisztokrata vala az ember."

1

" Több lap ezt a tárlatot tartotta megfelelő alkalomnak arra, hogy bemutassa Mednyánszkyt, az embert, megrajzolja alakját, elemezze személyiségét. „Érdekes a bizarrságig, mélységes, mint a melankólia, kivételességével elbűvölő tájköltője festészetünknek. - Ritkán van itthon! Aki vele hétfőn beszél Budapesten, ne csodálkozzék, ha szombaton azt hallja, hogy valami orosz sivatagban ballag. Nem tudhattam meg jelenlegi tartózkodási helyét. Utoljára azt hallottam róla, hogy midőn a Vaskapunál nem engedték meg neki a munkáknak megtekintését, ahol állítólag igen drákóilag foglalkoztatták a munkásokat, ő maga is beállott napszámosnak. - Aki őt valamely rokona oldalán végig ballagni látja a Váci utcán, megáll. Minő ember! íme az ember, Krisztus! Hosszú szakáll, amelyre gyakran esnek könnyek, nagy homlok, amelyet a fájdalom csókol ragyogóvá, és szemek, amelyek másért is sírnak. Az egész ember ritkán elegáns, rendesen azonban a leglehetetlenebb öltözetben. Olyan, mint egy orosz misztikus rajongó! Oldalán halad esetleg valamely delnő. Mert - engedelmet, mélyen tisztelt közönség - elfeledtem ideírni, ami téged bizonyára igen érdekel, s amin föltétlenül kezdenem kellett volna, Mednyánszky László - báró. Bármelyik pillanatban tagja lehetne a nemzeti kaszinónak! - De ő festő! Egy kóbor lélek, aki nyughatatlanul vándorol ide-oda, s ha valamely vidéken, távoli országban, idegen nap alatt kalandos emberek között költeménybe fakad lelke fájdalma, akkor leül és csinál - egy tájképet. Talán el is tudja adni, akkor esetleg vesz kabátot magának s az első rongyos embernek odaajándékozza az úton."

17 Itt is megfogalmazódik tehát valamiféle orosz párhuzam, másrészt nyíltan kimondják, hogy Mednyánszky különcségeinek, furcsaságainak elnéző tudomásulvételében bizony-bizony komoly szerepet játszott arisztokrata származása, az a társadalmi rang, amely - szokatlan öltözete és viselkedése ellenére is - szabad közlekedést biztosított számára a legmagasabb körökben is. Mednyánszky - mint elismert, számon tartott művész - természetesen részt vett 1896ban a nagy, reprezentatív millenniumi kiállításon is. A nagy ünnepségsorozat keretében 4. Mednyánszky László: Szürkület, o., v., 231 X 190,5 cm (Kiállítva a Képzőművészeti Társulat 1899/1900. évi téli kiállításán, No 3., ma MNG ltsz. 1754 - kat. sz. 98.)