Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Tímár Árpád: Mednyánszky László a magyar sajtóban. 1876—1919

TIMAR ÁRPAD Mednyánszky László a magyar sajtóban 1876-1919 1. Mednyánszky László: Mindszentek napján, 1888 előtt (Kiállítva a Képzőművészeti Társulat 1888. évi őszi kiállításának második sorozatában, Vasárnapi Újság, 1888. 787.) Mednyánszky László tevékenységét, művészi pályafutását élénk érdeklődéssel és - az esetek többségében - jóindulattal, a megértés szándékával követte a magyar sajtó. Már felkészülése, tanulmányai idején felfigyeltek rá, még mielőtt műveivel a nyilvánosság elé lépett volna. Pasteiner Gyula arról tudósított 1876-ban, hogy Mednyánszky készül első kiállítására, képet fog küldeni a párizsi Szalonba.

1 Magáról a tárlatról is beszámolt több budapesti újság.

2 A hazai közönség előtt - jelenlegi ismereteink szerint - 1877-ben szerepelt először képeivel Mednyánszky. A Képzőművészeti Társulat új kiállító helyisége, az Andrássy úti Műcsarnok 1877 őszére készült el. Az épületről, a megnyitó ünnepségről és az első műcsarnoki kiállításról szinte valamennyi űjság és folyóirat beszámolt. Feltűnő, hogy több lap is kiemelendőnek tartotta az új tájképfestő generáció megjelenését. A fiatalokkal, s ezen belül Mednyánszky képével legrészletesebben a Nemzeti Hírlap kritikusa, Berényi László foglalkozott: „Tájképfestészetünk néhány fiatal művész által kiválóan van képviselve. Bár az egyesek nem ugyanazon irányban haladnak, mégis mindegyiknek ugyanaz az alaphangulata. A modern irányok sajátságait önállóan fejlesztik és műveik által bizonyítják, hogy fő mesterük az örök igaz és szép természet. Nem szorulnak külső eszközökre, hogy hassanak, megteszi ezt maga a költői kedéllyel és hangulattal felfogott és érzéki tett táj. Különösen figyelemre méltó megjelenés a tájképfestés terén báró Mednyánszky. A kiállításon bemutatott képe: »Oszi est az erdöben« tiszta költészet, pedig egész realizmussal van ez erdőrészlet visszaadva, idealizmusnak rajta semmi nyoma. A természet elégiája ez, menten minden szentimentalizmustól. A sötétedő bokrokra, fákra kitűnően hat a melankolikus világítás. A középen rakott tűz füstje lassan száll a lombjait elvesztő ágak között fölfelé. A félhomály (claireobscure) kitűnő hangulatot idéz elő a jellemző színezés által. Levegője az esti világításhoz mérten szépen átlátszó. A fák rügyezése mesterien van érzékitve. Szóval az egész festvény mély költői kedélyre mutat, mely magától a szabad természettől veszi ihletét. A mély felfogású kompozíciót a gondos technika csak fokozza."

3 A kritika tehát nemcsak Mednyánszky tehetségét, de művészetének legfőbb jellemvonásait is felismerte. Olyan kulcsszavak hangzottak el már az első bírálatokban - „tiszta költészet", „költői kedély", „hangulat", „félhomály", „melankolikus világítás", „a természet elégiája" -, amelyek napjainkig végigkísérik Mednyánszky tájképeinek leírását, értelmezését. A szakirodalomban általános vélekedés, hogy Mednyánszky kezdetektől fogva festett ugyan alakos képeket is, de ezeket nem, vagy nagyon ritkán állította ki. A tárlatok sajtóvisszhangjának tanúsága alapján azonban ezt az állítást némiképp korrigálni kell, ugyanis már második műcsarnoki jelentkezésekor, 1884 tavaszán egy nagyméretű, egészalakos képet küldött be (kat. sz. 26.). A figurális kép fogadtatása azonban nem volt annyira pozitív - vagy legalábbis nem egyértelműen pozitív - mint a korábban kiállított tájképé. Voltak, akik fenntartás nélkül elfogadták a művet. Szendrei János például csak erényeit hangsúlyozta: „Az újabb festők közül br. Mednyánszky Lászlót kell felemlítenünk, ki »Az elitelt« cím alatt egy összekötözött kezű, térdeplő s félig meztelen alakot állít ki. Tanulmány az egész, modell után - de kitűnő tanulmány, kitűnő rajz. Gratulálunk hozzá."

4 Mások viszont - bár Mednyánszky tehetségét, felkészültségét elismerték - kétségbe vonták a kép befejezettségét, vitatták kiállításra alkalmas voltát. Tekintélyes, jó nevű kritikusok is voltak a fanyalgók között. Szana Tamás szerint,, »EIiteltje«, mely félig meztelen fiatal férfit ábrázol hátrakötött kezekkel, nyíltan elárulja, hogy inkább akt-tanulmány, mint kész kép, mellyel szemben erősebb igényei lehetnének a közönségnek. Vannak rajta nagy megfigyeléssel, itt-ott igazi bravúrral festett részletek, de kifejezés dolgában a kép nem eléggé erős arra, hogy első pillanatra megértesse a címében indikált helyzetet."

3 Nagyon hasonló véleménye volt a másik jeles kritikusnak, Prém József-