Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Zora Ondrejceková: Mednyánszky László és a fénykép

1879-ben, amikor családja újra Olaszországban tartózkodott, Mednyánszky László tudomást szerzett az Etna kitöréséről. A természeti jelenség annyira lekötötte a figyelmét, hogy Szicíliára utazott, hogy közvetlen közelről figyelhesse meg. Miri szerint abban az időben megfordult Messinában és Taorminában. Mivel egyedül utazta be Szicíliát, feltételezhetjük, hogy G. Bruno a taorminai görög színházról készült felvétele az ő szerzeménye volt. Ugyanez mondható el az 1896-os és 1901-es dalmáciai utak során szerzett fényképekről. A színes fotókromatikus felvétel Dubrovnik várát ábrázolja a tengerrel, az 1896-ból származó másik felvételen a Cattaro melletti sziklák annyira felkeltették figyelmét, hogy a Franz Latorosi műkiadónál megjelent képet meg is vette és A cattarói öböl című. festményén (kat. sz. 104.) is megörökítette. A XIX. század végéről néhány barlang-fényképe is fennmaradt, melyeket a Selmecbányái Baker Alajos, a dornachi Ad. Braun és az eperjesi Divald Károly műintézetében készültek. A tengerparti és folyami barlangok Mednyánszky gyakori témái közé tartoztak. Húga visszaemlékezései szerint az 1898-ban kiállított Alkony (Estalkony) című képe (kat. sz. 101.) nagy sikert aratott.

49 Talán egyik inspirációs forrása az a „Grotta di Lacroma 16723 P.Z." című és jelzetű, ismeretlen műkiadónál megjelent fénykép lehetett, amely egy tengeri barlanggal egybekapcsolódó hatalmas sziklaképződményt ábrázol. A művész valószínűleg az 1896-os dalmáciai és olaszországi útján vásárolta. A fényképek külön csoportját alkotják a Tátráról készült felvételek és nagyméretű sokszorosított reprodukciók, amelyek alkotói a XIX-XX. század fordulójának legjelentősebb Tátra-fényképészei, Divald Károly és Adolf, valamint a drezdai Stengel társaság voltak. Mivel a Tátra témájához a művész minduntalan visszatért, szinte bizonyosra vehető, hogy ezek a felvételek „festmény-konzervjei" közé tartoztak. Egyelőre nem tudjuk, mely konkrét művekhez szolgáltattak ihletet és mintát. Úgy gondoljuk azonban, hogy például a Gerlachfalvicsúcs című festménye egy eddig ismeretlen fénykép alapján készülhetett.'

0 Az 1897-es a kemény tél idején befagyott Poprádot egy ismeretlen fényképész februárban a Nagyőrrel átellenes oldalról örökítette meg.

51 A téma Mednyánszky érdeklődési körébe tartozhatott, hiszen e természeti jelenséget a Jégzajlás a Poprádon című korai rajzán is megörökítette (kat. sz. 291.), azl860-as évek második felében. A legrégebbi fényképészeti intézet által készített tájképfelvétel az a három, ismeretlen eredetű barnás tónusú fénykép, amely talán az 1880-as évek végéről származik. A legrégebbi s valószínűleg francia eredetű tájkép lombleveles fákkal benőtt tájat ábrázol. A felvétel ismeretlen szerzőjét megragadták a furcsán tekeredő görcsös törzsek és ágak. Hasonló fatípusokkal találkozhatunk a Mocsaras táj (Csatakos út, Táj) című képén (kat. sz. 18.) és más ebben az időben készült festmények esetében is, amelyek a művész barbizoni korszakába tartoznak. Lehetséges, hogy Mednyánszky a fényképet egyik franciaországi útjáról hozta haza, hogy otthon alkalomadtán felhasználhassa. Más tájképfelvételek esetében is feltételezhetjük, hogy szándékosan „festmény-konzervként", vagy „tartalék motívumként" vásárolta őket.

52 Hét tájképfelvétel készítője Konrad Heller bécsi fényképész volt, aki 1910-től dolgozott a Monarchia fővárosában.

53 A tájak közül három nyári, kettő őszi és három téli. A tájak felhőmentesek, ez utóbbiakat ugyanis az akkori technika nem tudta rögzíteni. Mindkettő téli tájkép, az egyik Rasgraben bei Weidlingen, a másikon csak sorszám van.

51 Mindkét fénykép ritka behavazott lomblevelű erdőt ábrázol, háttérben hegyvonulattal és patakon átívelő pallóval. Heller romantikus és hangulatos nyári és őszi tájképei tartalmaznak olyan motívumokat, amelyek felkelthették a művész érdeklődését: ez a lomblevelű erdő széle pocsolyákkal és lehullott lombbal, a rezgő levegő, a buja vegetációval benőtt erdő, a fák lombjain átszűrődő napsugarak. További tájképeken csillogó pocsolyák, kanyargó patakok, folyók láthatók, amelyek fokozatosan eltűnnek a távolban. A művész tájképei között akadnak olyanok is, amelyek komor, késő őszi, csupasz fákat, ágakat és lehullott lombot ábrázolnak (25. kép). A Weg zur Rohreshütte című fénykép a késő őszi, a művész szívéhez oly közel álló mélabús hangulatot áraszt. Egy ismeretlen fényképész fotója is tartalmaz olyan motívumot, a szőlőhegyét, amely a művészt bizonyára megragadta (26. kép). Ezt a motívumot Mednyánszky a Szőlőskert című 1890-es években született festményén (kat. sz. 63.) dolgozta fel oly módon, hogy a fényképet a festmény egyik közvetlen mintájának tekinthetjük, habár a fotó kompozíciója eltér kissé a festménytől. 1913-ból származnak a Svábhegyről és Városmajorról - a művész kedvelt sétahelyéről készült felvételek. 25. Tájkép fákkal. Amatőr felvétel, 1900 előtt (SNG Archiv, Strázky, ltsz. 20 FE 20) 26. Szőlőskert. Az azonos című festmény fotó-előképe (kat. sz. 63.). Amatőr felvétel, 1890 előtt (SNG Archiv, Strázkv, ltsz. FE 20c)