Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Markója Csilla: „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről
nulási" periódushoz tartozik, amely a művész apjának 1895-ös halálát követően tetőzött, a kilencvenes évek elején kibontakozó impresszionizmus (1. kép) utáni éles váltásként. Ez a változás ahhoz hasonlítható, ahogy egy mániás, felfokozott időszak után egy depressziós következik. A sötét „hangoltságú" időszak a századforduló hússzínű barlangképeiben, melyet főképpen a dalmát karsztvidék ihletett és a galíciai utazást követően zsidókról készített Rembrandtot idéző rabbiportré-galériában konkludált. Ezt követően Mednyánszky addig leginkább Corot-ra emlékeztető ezüstösszürkés, illetve egy periódusában aranyló-barnás színvilágát caravaggeszk, ún. „tűzvilágításos" (Fogoly, kat. sz. 80.), majd ragyogó színekben tobzódó képekkel cserélte föl (2. kép). Még a színes, a tükröződésekben gazdag képek sorozata előtt (3. kép), melyek egy részén, mint Aradi Nóra már megállapította, 1900tól gyakran feltűnnek a horizonton távoli fénypontok, megjelennek különös, nagyon laza ecsetkezeléssel készült, majdnem monokróm képek. 25 Ilyen pl. a majdnem egyszínű vöröses Csavargófej, melyet ugyanazon modell egy másik, a korban reprodukált portréja alapján 1900 körűire datálhatunk (kat. sz. 134.). Ez viszont magához vonzotta a hasonló festésmódú képek egy csoportját, amelyeknek datálásában nem vagyunk teljesen biztosak, hiszen annyi különböző témájú kép akad köztük, vannak felismerhetően nagyőri motívumok, amelyek már kicsit későinek hatnak ebben az időben, vannak olyanok is, amelyek épp ellenkezőleg, még sokkal későbbre datálandónak tűnnek (kat. sz. 135-139.). A csoport mégis összefüggeni látszik, s bár a tágasabban megadott időintervallummal biztosítottunk némi mozgásteret, ha sejtésünk nem csal, és ezek a képek mégis inkább az 1900-as évek elejéhez, mint második feléhez köthetőek, akkor ez azt jelenti, hogy Mednyánszky nem csupán az 1911-13 közötti nagy expresszív áttörésének időszakában, hanem már jóval előbb egészen oldott, laza ecsetkezeléssel festett. Illetve azzal is. Mert ha megvizsgáljuk a szintén a századforduló körűire datálható hajókat és uszályokat ábrázoló képeket, akkor egyidejűleg megint egy részletezőbb minuciózusabb ábrázolásmóddal találkozunk (kat. sz. 120.). A modusoknak ugyanez a meglepő egymás mellett élése jellemzi a háborús időszakot is, sőt, Mednyánszky hadifestményein, mint egy szimfónia zárótételében, minden festésmód még egyszer, mintegy összegzés és lezárásképpen feltűnik. 1. Mednyánszky László: Virágzó fa, o., 4., 24 X 33 cm, (Magántulajdon Kieselbach Galéria, 1998. évi tavaszi aukció, No 40.) Pályakép A Magyar Nemzeti Galéria és a Szlovák Nemzeti Galéria mostani közös kiállításán, mely Budapesten és Pozsonyban is a nagyközönség elé kerül, s melyből egy válogatás Bécsbe, az Oberes Belvedere-be utazik, arra törekedtünk, hogy a szigorú értelemben vett kronológiai rendet fellazítsuk olyan tematikus vagy motívum-csoportokkal, melyek révén betekintést nyerhetünk Mednyánszky motívumkezelésének sajátosságaiba. Természetesen, mivel ez a kiállítás Mednyánszky művészetének az első, a teljesség igényével történő (a szlovákiai anyaggal kiegészülő) bemutatása, a válogatásnál azon igyekeztünk, hogy Mednyánszky főművei mind ki legyenek állítva, szintúgy szempont volt, hogy minden időszak kellőképpen legyen reprezentálva és próbáltuk az eddig soha nem látott szlovákiai (a Pozsonyból, Nagyőrről, Kassáról, Besztercebányáról és Liptószentmiklósból származó) anyagból minél nagyobbat meríteni, így aztán a magán gyűjtemények anyagából csak kisebb számban tudunk bemutatni műveket, reményeink szerint azonban kiállításunkkal egy időben látható lesz Budapesten egy nagyobb válogatás is a magángyűjtemények anyagából, az egyik nagy aukciósház rendezésében. Mivel a kiállítás is nagyjából időrendet követ, s ezt csak az évtizedeken át ismétlődő formai alakzatok és motívumok együttes bemutatása kedvéért töri meg, vagy olyan esetekben, ahol egy kép témája a háborúban, majdnem húsz évvel első megfogalmazása után újra feldogozásra került, (ld. pl. a Verekedés után, kat. sz. 87. és A sebesült kat. sz. 271. című képeket), haladjunk mi is időrendben. A beckói várbirtok reménybeli örökösét, a felvidéki arisztokrata családból származó koraszülött gyermeket meningitise miatt magánúton taníttatták. Még gyermek, mikor elkísérheti a nagyhírű osztrák, öreg akvarellistát, Thomas Endert a nagyőri Mednyánszky-kastélyt övező hegyek közé rajzolni, akinek tátrai látképei és Bécsből küldött gipszmintái nyomán sajátította el már igen fiatalon a mesterség alapjait. Már ekkor kitört a főúri származásával járó konvenciók közül, kamaszkorának első nagy szerelme egy uradalmi kocsishoz, Dinda 2. Mednyánszky László: Nyírfaerdő, o., v., 74 X 101 cm (Magántulajdon Mű-Terem Galéria, 2002. évi tavaszi aukció, No 67.
