Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky és a bécsi „Stimmungsimpressionismus"

földi sík táj, vagy eredete Miilet és Courbet képeire vezethető-e vissza. Tény, hogy a festő első alacsony horizontú festményei - melyek végigkísérik egész életművét, mint már említettük és példákat hoztunk rá - egyértelműen még a hetvenes évek második feléből származnak. A XIX. század hetvenes éveinek végén Mednyánszky a legtöbbször talán Wilhelm Bernatzikkal (1858-1906), Tina Blauval (1845-1916) és Emil Jacob Schindlerrel (1842-1892) érintkezett. Legtöbb közvetlen adattal ebből a korszakból Mednyánszky és Wilhelm Bernatzik bécsi festő kapcsolatáról rendelkezünk. Az adatok a festő testvérének, Czóbel Margitnak visszaemlékezésében"

9 és a művész korai naplójegyzeteiben maradtak fenn.

30 Mednyánszky meglehetősen sokrétű művészetének néhány alkotása, már az 1880-as években, világos párhuzamot mutat Bernatzik festészetével. Mednyánszky felfogásához talán legközelebb 1888-ból származó Herbst című festménye áll, ahol eg)' gyönyörű őszi kert közepén ülő, botra támaszkodó idősebb férfialak hasonlóan fontos szerepet kapott, mint maga a tájrészlet. Egyértelműen olyan típusú festményről van szó, melyet Mednyánszky az 1880-es évek elején kezdett felfedezni, s a későbbi időszakokban is alkalmazta.

31 Ennek lényege és újdonsága, hogy az alak szerepe a tájban nagyobb jelentőséget nyer, mint addig, s egyenrangúvá válik figura és táj. Az Ulő paraszt című műven túl másik szép példa erre a Fiú a méhesben c. festménye.

32 Más konkrét párhuzamokhoz Bernatzik művészetével még visszatérünk. Az osztrák festőnő Tina Blau, aki Pettenkofen hatására már 1873-ban és 1874-ben Szolnokra utazott festeni, Mednyánszkyval nem egyszer találkozott Rómában, 1878-ban, ahol mindketten tanulmányúton tartózkodtak. A festő késői naplójegyzeteiből tudjuk (pl. 1917ből), hogy a művésznő alkotásait mélységesen tisztelte és nagyra értékelte.

32 A jegyzetekből kitűnik, hogy a művek fiatalkori éveit juttatták eszébe, festésmódja pedig Paál, Munkácsy és Schindler műveit. Tina Blaut az osztrák festészet számára újonnan az 1971-ben fedezték fel, amikor több évtized elteltével nagyszabású kiállítást rendeztek műveiből.

31 Tina Blau festészete rendkívül üde, festésmódja vázlatszerűen hat, s a felvázolt színes foltok véletlenszerűnek, olykor kidolgozatlannak tűnnek; vastag, már-már pasztózus ecsetvonásai intenzitást, sőt felfokozott feszültséget kölcsönöznek festményeinek. Ez a műveiben visszavisszatérő közvetlenség és spontaneitás Mednyánszky festményein újra és újra feltűnik, fejlődése nyomon követhető nemcsak a figurálisaknál, hanem a tájképeknél is.

35 Mednyánszky művészetében a legtöbb találkozási pontot talán az osztrák Stimmungsimpressionizmus legismertebb képviselője, E. J. Schindler festészetével találunk. Ezek elsősorban a barbizoni iránykeresésben és a táj átérzésében mutatkoznak meg. Rokonságot figyelhetünk meg - Markója Csilla említett észrevételein túl - abban, hogy mindkettőjüket foglalkoztatták a művészet elméleti kérdései, bár Schindler gondolatait csak tanítványa, Carl Moll monográfiájából ismerjük,

3

" pl. Schindler értekezését a színekről egyértelműen párhuzamként foghatjuk fel Mednyánszky gondolataival az ún. színek fiziológiájáról.

37 Bizonyos hasonlatosságokat fedezhetünk fel a ködös, párás, a folyóknál, mocsaraknál, lápoknál megfigyelhető atmoszférikus jelenségek iránti vonzalmukban. Mindketten nagy csodálattal fordultak francia elődjük, Camille Corot munkássága felé ebben az időszakban, több festményükön törekedtek az ezüstös-szürkés színskála finomítására. S ugyanúgy Mednyánszkyra is vonatkozhattak volna Carl Moll Schindlerről írt állításai: „A képet a bensőjében látja, kívülről csak azt használja fel, ami beleillik a képbe."

38 Mednyánszky művei között hangulatban vagy megfogalmazásban bizonyára több analógiát lehetne találni, de e tanulmánynak most nem célja ezeknek a párhuzamoknak a megkonstruálása. A jelzett időszakban mindenképpen léteztek bizonyos általánosan elfogadott törekvések, mint pl. az, hogy a korabeli festők a természetet nem „látni" tanulták, hanem elsősorban érzékelni és „átérezni". Ugyanígy egyforma tendenciákat lelhetünk fel különböző országokban több művésznél, akik sajátságos, egyedi variánsát alkották meg a bensőséges tájképfestészetnek. Mednyánszky ezt a feladatot túlzottan könnyűnek és egyszerűnek találta, s a továbbiakban is mélyebb festészeti önkifejezésre törekedett. Mednyánszky korai bécsi alkotói korszakáról (1880-83) le kell szögezni néhány tényt: tájképfestészetében továbbra is megtartott és továbbfejlesztett néhány természeti motívumot korábbi időszakokból, s a festészetéről kialakított elképzeléseiben nem állt be alapvető változás. Művészete a melankólia hangulatainak megörökítésével gazdagodott, művei elmélyültek és változatosabb lett kifejezőerejük azáltal, hogy az alakok szerepe felerősödött a tájban vagy az ember által kialakított természeti környezetben (kert, park, temető). Fontos hangsúlyozni, hogy ebben a korszakban hihetetlen odaadással törekedett figurális festészetének tökéletesítésére fej tanulmányaiban és többalakos figurális kompozícióinak kia4. Mednyánszky László: Varjak az itatón, vázlat / Napájadlo s havranmi, stúdia, 1878 kőiül (SNG ltsz. K 2999)