Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Markója Csilla: „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről

MARKÓJA CSILLA „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ RENDHAGYÓ MŰVÉSZETÉRŐL Bevezetés távolság" .,Kétségtelen, hogy- egykori arcának kifejező érzékisége, amely most is eluralkodott vonásain ajkamnak a közeledtem, csak végtelenül kis mértékben, egy apró vonal eltérésében különbözött az egykoritól, viszont ebbe beleférne az a távolság, ami fennáll annak az embernek a tette között, aki megöl egy sebesültet, és azé közöli, aki talpra állni segíti - egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság. " (Proust)

1 Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének legtermékenyebb és legtalányosabb alakja. Felvidéki arisztokrata családból származott, de javait elosztogatta, s maga az anyagiakkal mit sem törődött. Több ezer festményre rúgó életműve nagy része ma is lappang, mivel művei csak addig érdekelték, amíg el nem készültek, s boldog volt, ha modelljei valamelyikén segíthetett velük. Modelljei főként egyszerű parasztlegények, cigányok, kocsisok, katonák, koldusok és a külvárosok „kétes egzisztenciái" voltak; úgynevezett csavargóképeiben azonban Ribera, Millet, és más szempontból Daumier örököseként új műfajt alkotott, monumentális alakos képek sorozatát, melyeken nyoma sincs a korban oly divatos szegényember-festészet hamis részvétének, szentimentalizmusának. Tájképei első ránézésre naturalista, realista tájaknak tűnnek, holott valójában rejtett önportrék, általános érvényre emelt, metafizikai igényű „szimbolista hangulatképek". Portréi és tájai mellett fennmaradtak különös, műfaji értelemben a korban társtalan, a zsáner műfaját „felülíró" képei is. Ezeken a művein az erőszak és a szenvedés ábrázolhatóságával kísérletezett, az elemi erőket, energiákat és szenvedélyeket hol egy ismeretlen képregény kiragadott kockáihoz hasonló akció-jelenetekbe (Utcai gyülekezet, kat. sz. 85., Lincselés, kat. sz. 210., Három komitácsi, kat. sz. 245.) hol passzív, szenvedő vagy melankolikus figurák emblémáiba sűrítette (Kikötött fogoly, kat. sz. 82., Töprengő, kat. sz. 214.). Száz és száz ceruzarajz maradt ránk foglyokról, megkínzottakról, sebesültekről és elesettekről -se különös, a legtágabb értelemben vett háborús tematikát Mednyánszky nem a háborúban, hanem a „fin de siècle" Monarchiabeli ragyogó pompájában kezdte. Mednyánszkynak minden időkben voltak elhivatott tolmácsolok „Nincs logosz, csak hieroglifák vannak" - írja Deleuze Proust kapcsán.' Mednyánszky próteuszi, csak alakváltozatokban létező művészetére ez különösen érvényes. Hieroglifáinak, melyeket egész életében ontott magából („én úgy festek, ahogy a vénasszonyok harisnyát kötnek!" - mondta egyszer bécsi barátjának, Kláber Gyula festőnek') már életében igen sok értelmezője akadt. Ján Abelovsky találó észrevétele szerint Mednyánszky művészetének van valami „elzárkózó", autisztikus vonása.

4 Ezt az autizmust nem egyszerűen pszichológiai értelemben kell elgondolni, úgy, ahogy Miri, a művész húga Mednyánszky mánia-depressziójára céloz,

5 vagy ahogy például Szirmay-Pulszky Henrietta egyenesen skizoid pszichopatának nevezi a művészt." Ezeknek a megállapításoknak ugyanis vajmi kevés közük van a művekhez, és mint arra remélhetőleg a későbbiekben fény derül, egy bizonyos célt szolgáltak egy hagyatéki per kapcsán.

7 Más kérdés, hogy ez mégiscsak fontos abban az értelemben, hogy ebben a perben két értelmezői csoport csap össze szimbolikusan Mednyánszkyért, s hogy e viszály egy történelmi fordulat következtében egy sajátos metamorfózis révén még ma is fennáll. Ugyan már nem magyar és magyar között zajlik a vetélkedés, ám még mindig részben területi alapon: gondolok itt Mednyánszky hovatartozásának áldatlan vitájára a szlovák és magyar művészettörténészek között.

8 A művész húga, Czobel Istvánné Mednyánszky Margit és a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. közötti perlekedés Mednyánszky hagyatékáért nem csupán anyagiakról szólt. Hanem arról a rejtett sértettségről is, amelyet a művész felvidéki magyar arisztokrata családja és szellemi környezete, egy konzervatív reformtörekvéseiről elhíresült szellemi kör érzett annak kapcsán, ahogy 1897 után Mednyánszkyt tőlük és szülőföldjétől „elragadta" egy budapesti „feltörekvő polgári" társaság, mely a zsidó származású

9 könyv- és folyóiratkiadó Wolfner József köré csoportosult és Mednyánszkyt a neves üzletember mecenatúrája részeként anyagilag

10 és szellemileg egyaránt támogatni kezdte. E támogatás szellemi részének sommázott megnyilvánulásai Lyka Károly cikkei, míg a „másik oldalt" Malonyay Dezső monográfiája, Justh Zsigmond Mednyánszky alakját is felidéző regénye, a Fuimus, és jó néhány újságcikk, tárca, novella képviselte, többek között Pékár Gyula tollából. Mielőtt azonban abba a súlyos hibába esnénk, hogy ezt a rejtett viszálykodást

11 túlzottan kiemelnénk és megterhelnénk egy nacionalista-kozmopolita ellentét félrevezető részigazságával, (hiszen Wolfner József és kiadója önérzetes nemzeti szerepvállalása és ezzel kapcsolatos anyagi ráfordításai és kiterjedt mecenatúrája egy külön kultúrtörténeti tanulmányt érdemelne, míg a Czóbel-kör különutas, utópista reformelképze-