Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében

KISS-SZEMAN ZSÓFIA Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében

1 A Mednyánszky művészetére történő reflektálás első komolyabb lehetőségét a művész - életében legalábbis - egyetlen gyűjteményes kiállítása teremtette meg, amelynek párizsi helyszíne arról tanúskodik, hogy Mednyánszky megfogadta apja tanácsát és külföldön igyekezett kiállítási lehetőséget keresni.

2 Adrien Remacle francia kritikus tanulmányában

3 meghatározta a kiállított alkotások főbb jellegzetességeit és Mednyánszky művészetének irányát. Úgy tűnik, a francia kritikus sokkal mélyebbre hatolt a Mednyánszky-művek lényegének megértésében, mint azt megelőzően a művész saját honfitársai. Azt hiszem, ezt a tényt részben a kiállított képek tematikája magyarázza - ugyanis a tájképek mellett a művész itt csavargókat és a nagyváros számkivetettjeit ábrázoló figurális, a hazai kritikusok által mindaddig ignorált festményeit is bemutatta -, továbbá a tanulmány szerzőjének elfogulatlansága, aki nem ismerte azokat a Mednyánszkyakról szóló legendákat, amelyek még később is oly gyakran meghatározták a festőről szóló írások jellegét. Remacle felvázolt néhány olyan, a művek értelmezését érintő gondolatot, amelyek gyakran a későbbi Mednyánszkyértékelések kiindulópontjait képezték, így a művész és környezete, illetve a természet közvetlen és szoros kapcsolatára, vagy arra vonatkozóan, hogy a tájképek - amelyek valójában egy láthatatlan dráma jelenetei -, rendkívüli feszültség hordozói.

1 Kiemelte a figurális műveket, megállapította, hogy a festőt nem a szánalom vonzza az ábrázolt alakokhoz, hanem egy bizonyos szimpátia, és a tájképeket nem különítette el a figurális alkotásoktól, sőt mi több, szoros összefüggést fedezett fel közöttük: a tanulmányfejek, melyek modernizmussal és tragédiával telítettek, ijesztően hasonlítanak a Kárpátok-vidékére, az ottani ínség és a kegyetlenség irgalmatlan visszatükröződései.

5 A párizsi kiállítás és annak kedvező fogadtatása utat nyitott Mednyánszky számára az itthoni elismerés felé is, és a korábbinál nagyobb érdeklődést keltettek művei, aminek következtében több cikk és tanulmány is született róla.

6 Ezek közül a legértékesebbek Lyka Károly valamivel későbbi keletkezésű esszéi: a Mednyánszky stílusa,

7 illetve a Mednyánszkyról címűek.

8 (1. kép) Lyka elemzéseiben elsősorban a költőiség és a festőség közötti különbséget hangsúlyozta, valamint a festői nyelv, illetve gondolkodásmód és a festészet kifejezőeszközeinek autonómiája mellett szállt síkra. Téziseit Mednyánszky alkotásainak elemzésével igazolta, hangsúlyozva a tisztán festői eszmék (mint például a térképzés, a színek kontrasztja, a ritmus) érvényesülését egy-egy konkrét művében. Mednyánszky stílusa egyrészt az említett „festői eszmékből" fakad, másrészt pedig a természetszemléletéből következő „összegfoglaló előadásmód" jellemzi. A természeti jelenségek észlelése, felfedezése valóban változást eredményez Mednyánszky festészetében, bár Lyka azt is tisztán látta, hogy: „művei nem természetleírások, hanem a természet döntő jelenségeit mutatják, sommázva, egyszerűsítve, kiemelve azt, amit egyénisége fontosnak vél, fokozva azt, amit hangsúlyozni akar, kivetve azt, ami csak inventárium volna, s mint ilyen, fölösleges lom."

9 Lyka Mednyánszkyról írott cikkében méltatja a festő figurális alkotásait.

10 Az a cizellált érzékenység, amellyel Mednyánszky tájképfestészetét taglalja, megjelenik figurális művészetének értékelésénél is, bár más művészeti írók alig szenteltek figyelmet a témának. Ilyen egyoldalú megközelítés figyelhető meg a Mednyánszky életművét monográfiában" feldolgozó Malonyay Dezsőnél

12 is, aki - Mednyánszky esetében - a közönség elvárásainak megfelelően a figurális alkotásokat csak képmellékletként közli. Malonyay az életmű interpretációja során elsősorban személyes tapasztalataira, a művésszel való találkozásaira hagyatkozik, s ez a szubjektív megközelítési mód kétségkívül munkájának egyik hozadékává válik, ugyanakkor a módszerrel járó buktatókat nem tudja elkerülni; például fokozott figyelmet szentelt a Mednyánszkyt és családját övező legendáknak, melynek következtében elvonja a figyelmet magukról a művekről. Szubjektív megközelítésmódjának ellensúlyozására kísérletet tett néhány művészetelméleti kérdés tisztázására. Álláspontját igyekezett Hippolyte Taine akkor divatos elméletével alátámasztani, azonban az átvett téziseket részben mechanikusan, részben pedig következetlenül applikálta.

13 Malonyay a tulajdonképpeni kérdéskörhöz és dolgozatának tárgyához csupán egy hosszú bevezető után jut el, miközben akaratlanul is önkritikus megállapítást tesz: „a művésznek csak egy monográfiája