Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében

lehet: művészi fejlődése. A többi, amit róla jobbról-balról összekotorva írunk, többé-kevésbé indiskréció."

14 írásának ebben a részében Malonyay a fénynek, a színeknek és a körvonalaknak Mednyánszky képein betöltött szerepével foglalkozik. Ezen elemek jelentéshátterének vizsgálata képezi alapját a szép és a pittoreszk ellentétéről szóló okfejtésének. Ezek a gondolatok kétségtelenül magától a festőművésztől származnak, abból a természetfelfogásból, amelynek lényegét a fiatal és öreg, erős és gyenge harmonikus kontrasztja jelenti, amelyben bennefoglaltatik az élet folytonos megszűnése és újjászületése, az örök körforgás, születés és halál, egészség, felbomlás és enyészet, egyszerűség és összetettség között, ugyanúgy, mint a természetben, az évszakok váltakozásában. A kompozíciónak szentelt fejezet kifejezőeszközökről szóló spekulációit követően a szerző megállapítja, hogy a festő alkotásait „hibátlan ritmusérzék" és tektonika jellemzi. Mindemellett azért nagyobb figyelmet fordított arra, mely fafaj tákat kedveli Mednyánszky a leginkább. Malonyaynak nem sikerült egységes koncepciót kialakítania (az egyes elemek vizsgálatából kiindulva szándékozott eljutni az egészhez, s megfogalmazni a művészet értelmét), leragadt a részletkérdéseknél, amelyeket azonban olykor szintén meglehetősen kaotikus, összefüggéstelen és zavaros módon tárgyalt.

16 A könyv egészére kiterjed a szerző azon zavaró igyekezete, hogy a művészetet, sőt a művészet egész történetét érintő szinte minden kérdéskörben véleményt nyilvánítson, hogy megoldást találjon a legkülönbözőbb elméleti problémákra, amelyekbe végül is belegabalyodik.

17 Malonyay Mednyánszky-monográfiája elsősorban dokumentumértékével tűnik ki, és mint forrásanyag is jelentőséggel bír: találhatóak benne idézetek Remacle kritikájából, szerepel benne Mednyánszkynak a szerzőhöz intézett levele, személyes találkozások során megismert tények leírásai, a festőművész autentikusnak tekinthető megnyilatkozásai és önvallomásai, valamint 119 reprodukció. Malonyay Dezső propagandacéloknak akart megfelelni az első világháború harcterein készült Mednyánszky-művekről szóló cikkeiben is: a szövegeknek majdnem a felét kizárólag különféle katonai élményeknek szentelte.

18 A cikkei karakterét mi sem jellemzi jobban, mint az egyikük végén szereplő felszólítás: „Ne okoskodjunk tovább — oda kell feküdni a lövészárokba!"

19 Malonyaynak azonban minden tendenciózussága ellenére is sikerült felmutatnia a művész ebből a korszakból származó alkotásainak egyik lényeges elemét, amely a későbbi szakirodalomban is gyakran megfogalmazódik: Mednyánszky a harctéri jelenetek mellőzésével festette meg a modern háború szörnyűségeit és kegyetlenségét.

20 Alapvetően más módon közelített a Mednyánszky-mű értelmezéséhez a maga másfél oldalas cikkében Bálint Rezső, aki olyannak ábrázolta a művészt, amilyen az lenni akart - az anyagi világ határát átlépő embernek.

21 Az ő „kálváriája" - állítja a cikk szerzője -, amelynek során az arisztokráciából fölemelkedett a „szellemi arisztokráciába", a „tisztasághoz és a hithez", példaként áll előttünk, és arra tanít, hogy a matériától eltávolodva a lírával és a zeneiséggel kísért előadásmód az elmélkedéshez vezet, valamint annak elgondolásához, mi rejtőzik a vászon mögött. Éppen ezért a mezőn (vagy hegycsúcson?) ábrázolt csavargó képében - aki a végtelent vizsgálja, a mindenségről elmélkedik, aki mindenre rákérdez, de semmire sem vár választ, aki nyugodtan ül magányában és hallgat - Bálint önarcképet sejt. Ezzel Bálintnak sikerült a vándorokkal-csavargókkal azonosuló művész egyik legmélyebb érzését megláttatnia.

22 A Mednyánszky-alkotások leglényegesebb jellemzőinek feltérképezését folytatta Dömötör István,

23 aki szembefordult a népszerűsítő értelmezésekkel: 1. állást foglalt Mednyánszkynak „ködfestő"-ként való jellemzése ellen. Szerinte a képek „a reggeli párázat és az esti szürkület tanulmányozásából nőttek ki", s ezek „melankóliára, érzelmes mélázásra hangolták a nézőt." Dömötör az addigra már divattá lett sematikus felfogás ellen szólalt fel. Szerinte a köd Mednyánszkynál „csakugyan atmoszférikus jelenség. Nem üres és meszes folt, hanem illanó, mozgó, a teret átható és betöltő." 2. Nem voltak kétségei a festőművész figurális képeinek létjogosultsága felől, és rámutatott a közönség értetlenségére, elfogultságára és a művészetben való járatlanságára, kiemelte ezen képek előadásának tömörségét („festői tőmondatok") és az ábrázolás elevenségét.

24 Az első világháborút követően megjelent írások elsősorban az élettörténet szempontjából voltak figyelemre méltóak.

25 Az első tudományos igényű dolgozatot Schanzer Mária írta 1935-ben doktori disszertációként.

26 Komoly hozzáállása elsősorban elfogulatlanságában nyilvánult meg: szigorúan csak azokat a körülményeket vizsgálta, amelyek Mednyánszkyval mint művésszel voltak kapcsolatosak. Tanulmányának első részében a festő életpályáját követte nyomon (tanulmányait, tanulmányútjait, kiállításokon való szereplését, sikereit, a Singer és Wolfner céggel kötött szerződését stb.), a második részben pedig művészi kiteljesedésének folyamatára fókuszált, miközben a pozitív hatásokat helyezte előtérbe: Thomas Ender esetében az inspiráló természeti jelenségek témává avatásának képességét emelte ki, a müncheni akadé1. Lyka Károly (1869-1954) az 1930-as években (Lyka Károlv emlékkönyv. Budapest, 1944.)