Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

A második berlini időszak Pesne és Mányoki (1711) A holland portréfestészet mellett a másik legerősebb befolyás, amely Mányoki második berlini tartózkodása idején készült műveiben tetten érhető, Antoine Pesne festészetéből származott, aki kevéssel előbb, 1710-ben telepedett le Berlinben, s akit I. Frigyes már 1711-ben udvari arcképfestővé nevezett ki. Pesne Mányokira gyakorolt hatásának jellege és jelentősége korábban tisztázatlan volt. Lázár, aki anyaggyűjtésében és vizsgálatának szempontjaiban elsősorban a szász területen lévő gyűjteményekre, az ott található művekre és forrásokra összpontosított - ez időre datált műveinek hiányából eredően is -, teljes egészében figyelmen kívül hagyta Mányoki 1711-es berlini működésének művészeti vonatkozásait. Pesne-nel való kapcsolatáról csupán röviden, Hagedornra hivatkozva tesz említést, Mányoki egy későbbi, 1714-es berlini tartózkodása kapcsán, amikor Erős Ágost számára Frigyes Vilmos, valamint a porosz uralkodó család arcképeit festi meg.

1 Pedig Pesne berlini udvari működése Paul Seidel 20. század eleji közléseiből már meglehetősen ismert volt,

2 habár valóban csak az életmű 1958-ban megjelent monografikus feldolgozása és a művek számbavétele adott módot a kortársakra és követőkre gyakorolt hatás részletesebb áttekintésére.

3 Pesne korai munkáinak befolyását Mányoki festészetére elsőként Helmut Börsch-Supan vetette fel, Mányoki alkalomszerűen, egy-egy műve kapcsán közölt életrajzi ismertetéseibe foglalva, a festő 1710-1711-es berlini tartózkodása, illetve Pesne rövid, 1718-as drezdai működése alapján.

4 Azonban a közlések jellegéből adódóan megállapítását részletesebb indoklás vagy elemzés nem kíséri. Pesne a párizsi akadémiai képzés, majd többéves velencei tanulmányok után erőteljes festőiségű/ színvilágban velencei és németalföldi előzményeket egyéni módon ötvöző festészetet alakított ki. Korai munkáiban műfaj és tematika szerint elkülönülve - ugyanúgy jelen van a francia reprezentatív arcképfestés kortárs nagyjainak, főként Rigaud-nak, ahogyan Rubens késői portréinak is a hatása, vagy ahogyan érzékelhető érdeklődése az egykorú velencei és bolognai (Crespit idéző) életképek atmoszférája, bensőséges kolorizmusa iránt. Az udvari és polgári arcképfestés hagyományos megoldásait követő északi (német, holland), illetve a reprezentatív típusok korszerűbb francia változatában otthonos Mányokit a tőle merőben eltérő iskolázottságú Pesne friss festői szemlélettel, valamint a zsáner és a portré elegyítésének lehetőségével ismertette meg. Erről tanúskodik a Berlinben készült önarckép (A. 92.), amelynek festésmódbeli és kolorisztikus előzményei Pesne egyfigurás népi zsánereiben azonosíthatóak. A berlini festő életképeinek színválasztása, a meleg barnákhoz és vörösekhez társuló törtfehér jellemző színegyüttese határozza meg ugyanis az önarcképet is, egy Mányokinál addig ismeretlen, s később sem visszatérő, háziasán közvetlen előadásmódban. Épp Pesne ez idejű műveinek közvetlen hatása tette lehetővé a bizonytalan datálású kép elhelyezését a Mányoki-életműben. A kép inspirációs forrásai szinte részletről részletre követhetőek. A hanyag munkaöltözet, a mellen szétbomló ing motívumának gyanítható eredete Johann Heinrich Roos 1682-es önarcképének hasonló kompozíciójú, párhuzamos redőkbe rendezett, deréktáji lazán előreomló, szétnyíló háziöltözete. Roos önarcképének gyűjtéstörténeti adatai alapján - mely szerint a kép már 34. Johann Heinrich Roos - Philipp Kilian: Önarckép, 1684 Frankfurt am Main, Historisches Museum