Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

27 1967, 209-211; Zimmer 1971, 82) sajnos annyira romlott, hog}' a kép színeiről nem lehet semmit megállapítani: megítélését mind az elpiszkolódott és megsötétedett lakkréteg, mind az átfestések nehezítik. Annyi azonban így is látható, hogy rendkívül jó kvalitású festményről van szó, amelyet bonyolult manierista kompozíció és fénykezelés jellemez. Az oltárképhez készült első rajz az 1605-ös évszámot viseli (egykor Aschaffenburg, Graphische Sammlung; toll, 372 x 239 mm; ltsz.: ZI 91, 1932-ben ellopták). A második rajz, mely 1607-ből származik (London, University College, Slade School of Fine Art; toll, vörös kréta, fedőfehér; 407 x 260 mm) lehetett az oltárkép végleges terve. Ezen csakúgy, mint a kész oltárképen, a figurák karaktere megváltozott a rajz első változatához képest: az arcok vonásai finomabbak, arckifejezésük szelídebb, formáik lágyabbak lettek. Még egy saját kezűnek tekinthető rajz kapcsolható az oltárképhez: egy vázlat, amely az augsburgi oltáron látható, a kínszenvedés eszközeit tartó két angyaléhoz hasonló fejeket ábrázol (Zürich, Kunsthaus, Graphische Sammlung, Mappe N 21) (Zimmer 1988, 151). Lukas Kilian már 1608-ban metszetet készített a képről (egy-egy példánya pl. a bécsi Albertina, illetve a stuttgarti Staatsgalerie gyűjteményében; 445 x 264 mm), melynek köszönhetően a kompozíció széles körben elterjedtté vált. Az sem kizárt, hogy a második rajz nem terv, hanem metszet-előrajz: készülhetett a már megfestett oltárképről Lukas Kilian számára - erre utalhat festőisége, valamint a rendkívül finoman kidolgozott részletek (Prag um 1600. Kunst und Kultur am Hofe Rudolfs II. [Kiáll, kat., Kunsthistorisches Museum, Wien - Kulturstiftung Ruhr Essen] Freren 1988, 353; Zimmer 1988, 74, 151). Heintz Pietàyknak a Szépművészeti Múzeumban őrzött másolatát Jankovich Miklós gyűjteményének leírásában mint Dürer kompozícióját találjuk, „élénk színekkel festve". Az 1877. július 9-12. között átadott képek jegyzékében a 242. sorszámot viseli, mint ismeretlen festő műve (Peregriny, 844). A Széchényi Altalános Képtár leíró lajstromában szintén „A. Dürer után: Krisztus levétele a keresztről" megjelöléssel található (51. sz., uo., 440). Ugyanakkor a leíró részben mint „flamand festő a XVII. századból" származó képeként szerepel (uo., 517). Az Országos Képtár 1897-ben kiadott katalógusa szintén 17. századi flamand festőként jelöli meg a kép szerzőjét. Pigler 1937es katalógusából kimaradt ez a kis réztábla, az 1954-ben kiadott bővebb katalógusban már szerepel, mint északolasz festő 16. század utolsó harmadából származó műve. Az 1967-ben kiadott Pigler-katalógus határozza meg elsőként mint id. Joseph Heintz kompozíciója után készült festményt. Képünk másolójának meghatározása lehetetlen feladat, legfeljebb feltevésként kockáztatható meg a többi másolat készítőinek származása és a másolatok földrajzi elterjedése alapján, hogy talán német festő lehetett. Maga az eredeti augsburgi oltár az 1600 körüli rudolfinus művészet kiemelkedő darabja, melynek jellegzetességei ezen a kis másolaton is megmutatkoznak. Stiláris vizsgálat ily módon nem visz közelebb a másoló személyének meghatározásához. A kisméretű képen a manierizmus internacionális eszköztárának számos elemét megtalálhatjuk: a széles gesztusok, érdekes színtársítások, erős csúcsfények stb. (bár az éles fény-árnyék ellentétek már a barokk felé mutatnak). Feltűnő, hog}' a kép mérete csaknem megegyezik az 1607-ben készült rajzéval (a különbség mindössze l-l cm mindkét oldalon), ugyanakkor a festői megoldások némelyike (pl. a csúcsfények megfestése), illetve egyes részletek elnagyolása inkább arra utal, hog}' a Kilian-féle metszet lehetett a minta. Bár tagadhatatlanul vannak finom részletek a képen, szembetűnő Heintz oly finom és bájos arcainak sematikusabb, sablonosabb, ügyetlenebb megfogalmazása. Semmiképp sem lehet szó tehát saját kezű műről, esetleges vázlat mivolta is kizárható. Annyi azonban valószínűnek látszik, hogy a Heintz és a prágai udvar többi festőjének jellegzetes modorát jól ismerő másolóról van szó, aki ismerhette esetleg a rajzot vagy az eredeti festményt is. A másolat valószínűleg nem sokkal későbbi, mint Heintz műve, mindenképp a 17. század első felére tehető. A Szépművészeti Múzeumban őrzött, rézre festett, kisméretű kópián kívül az augsburgi oltárkép számos máso-