Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

11. Az enteriőrök egy nagyobb előtérből egy kisebb melléktérbe engednek bepillantást, ugyanakkor fontos szerep jut a perspektivikus hatást növelő, aprólékosan kidolgozott tájnak is. A realisztikusan megfestett turbános figurák a passiójelenetek szereplőire emlékeztetnek, a csillogó, csúcsfényekkel megfestett páncélok a németalföldi festészet tanulságait kamatoztatják. T. Gy. OK 1897, 910, 901, 906. sz.; Peregriny 1909, 663, 672, 865; Radocsay 1955, 326; LAJTA EDIT: Szent Szaniszló legendájának három jelenete. In: BMH 5 (1954), 107-110; SNIEZYNSKA-STOLOT, EWA: Ze studiów nad ikonográfia legendy sw. Stanislawa biskupa. In: Folia Históriáé Artium 8 (1972), 161-182; MNG 1984, 87. sz. (TÖRÖK GYÖNGYI); Entz 1985, 80. 12. Krisztus hajóban ülve tanít 16. század eleje Vörösfenyő, tempera; 78,5 x 71,5 cm; hátoldalán parkettázva, kerete újabb; állapota kielégítő, helyenként régi, durva retusok A múzeumi hagyomány szerint Jankovich Miklós gyűjteményéből. Az Inv. Imag. nem tartalmazza, vélhetően az 1838-ban összeíratlanul maradt táblák között volt. Ismeretlen időpontban került át az OK-ba, onnét 1906-ban a SzM-ba, majd a RMGy anyagával 1973ban a MNG-ba. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 1047 A kép témáját korábban tévesen Krisztus a háborgó tengewz-jeleneteként határozták meg, nem véve figyelembe a parton álló tömeget. A Biblia szerint Jézus többször tanított hajóról, és kelt át a Genezáreti tavon (Mk 5,18-21; Lk 5,3). Legvalószínűbb, hogy képünkön a tenger lecsendesítését megelőző bibliai eseményről van szó: „És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nag)' sokaság gyűle ő hozzá, úgy, hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala. És sokat tanítja vala őket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában: Halljátok: Imé, a magvető kiméne vetni" (Mk 4,1-3). Ezzel egybehangzóan írja le az eseményt Máté evangéliuma is (13,2). A jelenet ábrázolását megtaláljuk eg)

r 1487-es antwerpeni fametszeten, ahol a háttérben a magvetőről szóló példázat is látható (vö. HIND, ARTÚR M.: An Introduction to a History of Woodcut, II. New York 1963, 323. kép). A jelenet korábban oltárképeken ritkán fordult elő, a 15. század végétől azonban, különösen a fametszetek hatására gyakoribbá vált. Az infrafelvételek tanúsága szerint a festő az alárajzolásokhoz képest - az orr, a száj, a szemöldök eltolódásának és az arcok plasztikusságát érzékeltető vonalak festői eszközökkel történő helyettesítésének gyakori esetein kívül egyetlen jelentős változtatást hajtott végre. Az alárajzoláson Krisztus balján a gyűrűsujj és kisujj behajtásával az áldó gesztus jut kifejezésre. A festő ezt a parton állókat általánosan üdvözlő gesztussá változtatta. A lumineszcens felvétel nem ad választ Krisztus és az apostolok, valamint a parton álló világiak eltérő ábrázolási stílusa közötti különbségre, az utóbbiakon nem látható átfestés. Krisztus és az apostolok archaikusabb megjelenítése korábbi előképekre vezethető vissza. A festő provincializmusa az olyan hangsúlyos németalföldi eredetű motívumok ellenére, mint a szembenézetben, a Salvator Mundi típusában ábrázolt, kezét a világgömbön nyugtató Krisztus vagy az előtér jobb oldalán látható figura térbeliséget érzékeltető