Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK
10 Ián egy 19. századi keret lehetett). Vajon a leltár készítője nem téveszthette-e össze az ötvösművet idéző, drágakövekkel és gyöngyökkel kirakott, félköríves festett fülkemotívumot a kerettel? Ez az illuzionisztikusan festett, hornyolt fiilkearchitektúra részben valóságos 15. századi németalföldi kereteket idéz, de megfestve is gyakori motívuma a 15. századi flamand, elsősorban brugge-i képeknek. A kisméretű tábla üinkciójára, eredeti formájára nincs adatunk. Mindenképpen magánjellegű megrendelésre készült „privát" kép volt, a háziáhítat célját szolgálhatta, vagy hordozható útioltárka része volt. A felső sarkokban elhelyezett címerek közül a bal oldalit sikerült már azonosítani (a kölni Raitz von Frentz család címere ez), a jobb oldali meghatározatlan. Elképzelhető, hog)' a család egyik tagjának házasságkötéséhez vagy egy gyermek születéséhez kötődött a festmény megrendelése. A kép mesterét név szerint nem ismerjük. Egyike a legjelentősebb „névteleneknek", akit a művészettörténeti kutatás szükségnevén említ. Egyik főművéről, a Szent Bertalan-oltárról (ma München, Alte Pinakothek) kapta nevét. A kölni Wallraf-Richartz-Museumban 2001-ben megrendezett monografikus kiállítás, illetve annak több mint 500 oldalas katalógusa sem tudta személyét egyértelműen megnevezni. Az észak-németalföldi, illetve alsórajnai késő gótika legmarkánsabb képviselője volt. ÉszakNémetalföldön születhetett 1450 körül, ott tanult, majd Kölnben működött körülbelül 1510-ig. Pregnáns stílusú mester, akinek műveit a német romantika fedezte fel. A Bertalan-oltárt magát 1829-ben a híres Boisserée-gyűjteményben, Stuttgartban láthatták az érdeklődők, ugyanettől az évtől litográfiái reprodukciója is elterjedt. E névtelen mester újrafelfedezése a korai német műkritika nag)' tette volt a 19. század első félében. Nem tudjuk, hol szerezhette Jankovich ezt a képet, de az ő ezirányú érdeklődését mindenképpen párhuzamos jelenségnek tekinthetjük Ramboux vag)' a Boisserée-fivérek tevékenységével. A kis budapesti kép ugyan nem hasonlítható a festő drámaiságukkal kitűnő monumentális oltáraihoz, raffinait stílusának mégis jellegzetes hírmondója. Még akkor is, ha az újabb kutatás egy műhelytársának munkáját véli e táblában felfedezni. Érdekes és tanulságos a kép mai állapota, ahogy a vékony festékréteg oxidációja folytán az ecsettel készült alárajzolás „átnőtt", azaz láthatóvá vált a felszínen. Az infravörös reflektográfia felszínre hozta a teljes rajzot, amely egyezik a mester saját kezű műveinek rajzi stílusával. A röntgenfelvétel a megcsonkított kép eredeti töredékének igen finom festésmódját, modellálását mutatja. A Jankovich-leltár helyesen ismerte fel a kép témáját, a Szent Család megjelenítését. A téma a német művészetben a 15. században vált önálló ábrázolási típussá, Itáliában már egy évszázaddal korábban. Ez az új ikonográfia lényegében a Jézus születése, a Jézus gyermeksége, illetve a Pihenés menekülés közben narratív ábrázolásaiból önállósult a középkor végén. Kialakulásában nagy szerepet játszott az Európa-szerte terebélyesedő Szent József-kultusz is. Józsefet, miután elnyerte a „nutritor Domini" - azaz Jézus nevelőapja, gondozója, táplálója - titulust, egyre gyakrabban ábrázolták a gyermek fürdetésénél, a tűzrakásnál, a pelenka szárításánál szorgoskodva, vagy a Gyermek ételének elkészítése, etetése közben. Utóbbi ábrázolás, a Szent Család az asztalnál vezetett később az Asztali ima ( Tischgebet) ábrázolásához, mely téma már a Bertalan-oltár mesterénél is megjelenik. Fontos motívum ezen a képen, hog)' József tartja a ruhátlan Gyermeket. Ide kívánkozik Sienai Szent Bernardin egy prédikációjának passzusa is: „ki az, kérdezném, aki tagadná azt, hog)' ... József Krisztust karjában tartotta, úgy mint apa, és apaként beszélt hozzá ... mint legkedvesebb fiához". A téma ábrázolásának másik példányát is ismerjük a Bertalan-oltár mesterének egy másik műhelytársától, az 1495-1500 közötti időből. Ez a tábla a frankfurti Städelsches Kunstinstitutban látható (ltsz.: SG 449; tölgyfa, 25,4 x 19,9 cm); itt a tájképi háttér előtt kisebb eltéréssel ugyanazt a kompozíciót látjuk, mint a budapesti képen. A német művészetben a Szent Család félalakos ábrázolása nem állt egyedül, Israel van Meckenem rézmetszetén kívül az ifjú Dürer 1495-1497 körül pergamenre festett akvarellje maradt fenn (Rotterdam, Boijmans van Beuningenmuseum), hasonló illuzionisztikus keretben. A Jankovich-féle képen a műértő értékelheti József hajának, szempillájának és szakállának tűvékony ecsettel való megfestését, Mária arcának fanyar báját, és talán megbocsájtja a Gyermek ügyetlenül ábrázolt anatómiáját. U. Zs.
