Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

átölelő Mária Magdolna lehetett valamely Keresztrefeszítés-)c\cr\cx.rö\ - erre utal karjának furcsa gesztusa és fejének indokolatlanul jobbra felfelé tekintő mozdulata. (Hasonló figura látható pl. Hans Schäuffelein Keresztrefeszítés-metszetén.) A budapesti kép bal szélén a nézővel szembeforduló, kezében szögeket tartó férfialak jellegzetes fejfedőjében, pufók arcával a Szent Rokonság-mester (Meister der Hl. Sippe) és id. Bartholomäus Bruyn közösen készített szárnyasoltárán (Sírbatétel-jelcnct, München, Alte Pinakothek) is felismerhető. A Krisztus lábaihoz boruló Mária Magdolna is alighanem idézet valahonnan. Hasonló elrendezésben (Krisztus előtt, a kép előterében térdelve, ám kevésbé görnyedt testtartásban) jelenik meg Jacob Cornelisz van Oostsanen Krisztus sírbatétele -metszetén (London), mégis leginkább eg}' Lakoma Simon farizeus házában- (a Jézus lábait könnyeivel mosdató, hajával törölgető bűnös asszony, akit a hagyomány sokszor azonosít Mária Magdolnával), vagy egy Noli me tangere-kompozícióból eredeztethető (pl. Gabriel Mäleßkircher: Lakoma Simon házában, 1476, Nürnberg, Germanisches Nationalmuseum). Németalföldi előképekről származó átvétel Szent János lehajló, lobogó köpenyes figurája: találkozunk vele pl. Oostsanen már említett metszetén. Azonban már ott is reminiszcenciának tekinthető, és Rogier van der Weyden, illetve Petrus Christus kompozícióinak Máriát támogató János-alakjaira emlékeztet (pl. Petrus Christus: Krisztus siratása, Brüsszel). Ugyancsak Rogiernél találkozunk a fiához lehajló és őt átölelő, arcával a halott Krisztus arcához simuló Mária alakjával (Siratás, London, National Gallery). A háttérben húzódó tájról és városképről is elmondható, hog}' a kor németalföldi és német festészetében általánosságban alkalmazott háttérmegoldással állunk szemben - a Kálvária-dombon lejátszódó jelenettel együtt sem tekinthető egyedi megoldásnak. Látható, hogy a kép csaknem minden fontos eleme valahonnan vett „idézet". Valószínű, hogy a mester a korban közhasználatú mintalapok és metszetek alapján állította össze a sokalakos, mozgalmas jelenetet. Önálló festői leleményt nem mutatván fel, a tábla konkrét személyiséghez nemigen köthető. Bár az angliai kép nagyvonalúbb, finomabb, részletgazdagabb, magasabb mesterségbeli tudásról tanúskodik, sokkal jobb kvalitása ellenére sem sikerült mindeddig mesternévhez kötni. Még inkább így van ez a budapesti képpel, melynek színvonala jócskán elmarad a salisburyi példányétól. A sok ügyetlen részlet, a bábuszerű, merev arcok és sematikus mozdulatok alkalmatlanná teszik a jelenet szereplőit a drámai érzelmek kifejezésére. Az érzelmi töltést a zsúfoltság és a dekoratívnak szánt részletek helyettesítik. Érdekes azonban a jelenet egyébként nem túl gyakori kompozíciós típusa, mely a kép ikonográfiái különlegessége. Az északi festészetben a Lamentáció-á.brázo\Á.sokon a halott Krisztus az ábrázolás középpontja, a temetését előkészítő (mosdató, balzsamozó) és a sirató alakok (Nikodemus, Arimathaeai József, Mária, János, Mária Magdolna és más nőalakok) általában Krisztus körül helyezkednek el (mellette és mögötte), anélkül, hogy jelentősebb mértékben takarnák. Ezáltal a néző figyelme a kép mondanivalójának lényegére, Krisztus megváltó áldozatára és Mária fájdalmára irányul. Képünkön azonban Mária Magdolna az előtérben látható, elhelyezése révén külön nyomatékot kap, s ez, illetve a mellékszereplők szélsőséges gesztusai inkább a siratok érzelmeire helyezik a hangsúlyt. Mindezek alapján a kép keletkezésének földrajzi pontosítása nem könnyű feladat. A kompozíció korábban felsorolt elemei németalföldi eredetűek, a 15. század német festészetében azonban éppoly általánosan használatosak és elterjedtek voltak. Emiatt stílusbeli kapcsolódásokat nehéz meghatározni, azokat inkább a Wilton House-beli példánnyal összefüggésben lehet keresni. Úgy tűnik, az efféle vizsgálódások két irányba mutatnak: rokonítható táblaképeket részben a délnémet régióban (Nürnberg, Bamberg és Augsburg környékén), részben a 15. századi német festészet legkiemelkedőbb központjához, Kölnhöz kapcsolódó képek között találunk (az erős németalföldi befolyás is az alsó-rajnai eredet mellett szól). További feladat a stíluskritikai vizsgálódások folytatásán túl a kép alsó két sarkában látható címerek azonosítása, melyek képünk salisburyi analógiáján nem szerepelnek. Az eddigi kutatások - pl. az augsburgi családjegyek és címerek jegyzékének áttanulmányozása - nem jártak eredménnyel, de a további keresés közelebb vihet a megrendelő és a kép eredetének pontosabb meghatározásához. F. E. OK 1897, 824. sz.; Peregriny 1909, 439, 499, 844; TÉREY GABOR: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának katalógusa. Budapest 1918, 8; Térey 1924, 6; Pigler 1937, 27; Entz 1939, 182., 136. kép; Pigler 1954, 33; Pigler 1967, 48; GARAS KLÁRA: Une Lamentation de la Galerie des Maîtres Anciens / A Régi Képtár egy Krisztus siratása táblaképéről. In: BMH4 (1954), 32-38, 82-85; Stange 1934-1961, IX, 97. 10. Szent Család 1500-1505 körül A Szent Bertalan-oltár mesterének műhelye Tölgyfa, tempera; 30,5 x 16,4 cm, kétoldalt megcsonkítva, későbbi toldással Jankovich Miklós első gyűj te menyé bői. Inv. Imag., 105. sz.: „Antiquissima imago seculi 14-ti coloribus oleaceis ligno superpicta, et circumferentia cuprea inargentata provisa, altitudinis 10 pollicum, famíliám sacram exhibens." A MNM-ból 1877-ben került az OK-ba, 1906-ban pedig a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 841 Érdemes elgondolkodni a Jankovich-leltár azon megjegyzésén, amely szerint a kép aranyozott rézkeretben van. Egy faragott keret belső részét ugyan látjuk a festmény egy régi fényképén, de ez nem fémből készült (ta-