Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

7 bútorok, így az írástudók ülőpadja és Jézus trónusa, illetve a Töviskoronázáson Krisztus kőpadja. Ezek az elemek jelölik ki a figurák mozgásterét. A budapesti képen ez a tér a mozgó alakok számára meglehetősen szűkre szabott, hasonlóan ahhoz, ahogy a großgmaini mester 1483-ból származó prágai (Národní galerie) képén a Madonna a mögötte álló Szent Tamással és a térdelő donátorral szinte beszorul a nagy olvasópult és a ferde falsík közé. Ez a hasonlóság azonban nem szolgáltat elegendő alapot ahhoz, hogy közvetlen hatásokat tételezhessünk fel akár a mesterek, akár a művek között. A korban közismert grafikai lapok ugyanis a tér szerkesztésének ezt a modelljét széles körben ismertté tették, és közvetítették akár egymástól független művészeti területekre is. ES mester passiósorozatának a Töviskoronázást bemutató lapja (L. 41) például - mind a képteret, mind az arányokat és bizonyos részletmegoldásokat tekintve - nagyon közel áll a budapesti ábrázoláshoz. Ugyanez a metszet lehetett a mintája a Rothenburgi Passió mesterének is az 1494 körül készített, tizenkét táblából álló sorozata Töviskoronázást bemutató jelenetének megfestésénél (Rothenburg, Museum; vö. Stange 1934-1961, IX, 115 sk.). A téma féldolgozása, a képszerkesztés, az alakok elhelyezése, mozgása és öltözete nagyon közel áll a budapesti festményhez. A különbségekre az érzelmek kifejezésének eltérő módja figyelmeztet. Míg a Jankovich-gynijteményből származó ábrázoláson a szereplők nyugalma szinte ellentétben áll a tragikus történéssel, a rothenburgin durva, kegyetlen, kiabáló arcokat látunk. A rothenburgi mester Töviskoronázást bemutató képe éppúgy különbözik a passiósorozat többi tagjától, a Krisztus elfogatását vagy az Ecce Hómét ábrázolótól, ahogy a budapesti kép passiójelenete is eltér a belső oldal Szent Mártonjától. A rothenburgi sorozatban a szenvedéstörténet többi részletének szereplői Frueauf fent leírt korai képeihez és a Szent Márton-jelenethez hasonlóan a jelzésszerűen megfestett, sziklákkal lezárt tájháttér előtti keskeny, színpadszerű sávban rendeződnek egymás mellé. A budapesti legendarészlet, a rothenburgi passiójelenetek és Frueauf korai táblái a 15. század végi festészetnek azon vonulatához tartoznak, amelynél az érdeklődés középpontjában nem a térábrázolás állt, a hangsúly inkább az elbeszélés részletességére, a különböző érzelmek ábrázolására került. A rothenburgi sorozatban is, ahogy a budapesti Szent Márton-tábla hátoldalán is kissé idegenül állnak a mozgalmas, feszült hangulatú Töviskoronázást bemutató kompozíciók. Ez a sorozat többi képétől idegen grafikai lap előképként való felhasználásának következménye. A metszetről átvett térábrázolás eredményezi a großgmaini táblákkal való hasonlatosságot. Ebben az esetben a közös nevezőt az azonos grafikai lapok felhasználása jelenti, míg a többi képen az azonos művészeti vonulathoz való tartozás dominál. így a részletekbe menő hasonlóság ellenére a művek és mesterek közti közvetlen kapcsolattal semmiképpen sem számolhatunk. A budapesti táblát Alfred Stange a stájerországi Divisio Apostolorum-mester ceuvre-jébe sorolta, s az attribúciót ugyancsak a kompozíció - elsősorban a Szent Márton-kép - elemzésével indokolta. Ezen szembeötlő a tömegek elosztásának kiegyensúlyozottsága: az egy síkban elhelyezkedő alakok zárt, háromszög kompozíciót hoznak létre. A két koldus szinte szimmetrikusan helyezkedik el a szent előtt és mögött, mozdulataik kiegészítik egymást, tekintetük a főalakon találkozik. A két oldalon kulisszaszerűen megfestett épületek tömegükben és vonalvezetésükben egymás pontos megfelelői. Ezen szerkesztési vonások valóban hasonlítanak a Divisio Apostolorum-mester Dublinba került képére (Az apostolok búcsúja, 1499; Dublin, National Gallery of Ireland), valamint az ahhoz igen közel álló, 1499-re datált, azonos témájú festményre a grazi Joanneumban (Steiermärkisches Landesmuseum Joanneum, ltsz.: 329; vö. Biedermann 1982, 43. sz.). Az arckifejezések nyugalma, mély érzelmeket tükröző csöndje pedig inkább a mester Joachim és Anna találkozását bemutató ábrázolásával rokonítható (Wien, Österreichische Galerie, ltsz.: 4862; vö. BAUM, ELFRIEDE: Katalog des Museums Mittelalterlicher Österreichischer Kunst. Wien-München 1971, 70. sz.). Ez utóbbi festményen egy másik, apró hasonlóság is szembeötlik. Az épületeket grisaille-ban megfestett szobrok díszítik: a Joachim és Anna találkozását ábrázolón Ádám és Éva alakja az almafa alatt, a Szent Márton-táblán talán két ótestamentumi próféta jelenik meg. Ezek a részletek pedig ismét a grafikai lapokhoz vezetik vissza az elemzést. ES mester metszeteinek gyakori elemei az ábrázolt történést általában tartalmilag kiegészítő, konzolokon vagy oszlopokon megjelenő szobrok (pl. L. 9, L. 25). P. Gy. Pulszky 1888, 24., 179. sz.; OK 1897, 179. sz.; Térey 1906, 9., 5. sz.; Peregriny 1909, 451, 476, 825; Térey 1924, 95; Fenyő-Genthon 1928, 86; Radocsay 1955, 328-329; Stange 1934-1961, XI, 71;