Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

A magyar művészet kiállítása Párizsban. Budapest 1966, 90, 91. sz.; L'art de Hongrie du Xe au XXe siècle. (Kiáll, kat., Petit Palais) Paris 1966, 56; Hungarian Art Treasures. Ninth to seventeenth centuries. (Kiáll, kat., Victoria and Albert Museum) London 1967, 113, 114. sz.; Magyar Remekművek. (Kiáll, kat., Budavári Palota) Szerk. JAKUBIK ANNA. Budapest 1969, 36-39. sz.; Antica arte magiara dal X al XVII secolo. (Kiáll, kat., Palazzo Venezia) Szerk. RADOCSAY, DÉNES-STERNEGG-ZLINSZKY, MARIA. Roma 1972, 83, 84. sz.; MNG 1984, 66, 67. sz. (TÖRÖK GYÖNGYI); Pannónia regia 1994, X-22. sz. (POSZLER GYÖRGYI) 7. Oltárszárny töredéke Szent Márton és a koldus, valamint a Töviskoronázás ábrázolásával 1490 körül Fenyőfa, tempera, a belső oldalon aranyozott; 88 X 91 cm Restaurálta Eisenmayer Tiborné, 1978-1979 A múzeumi hagyomány szerint Jankovich Miidós gyűjteményéből. Az Inv. Imag. nem tartalmazza, vélhetően az 1838-ban összeíratlanul maradt táblák között volt. 1875-ben került át az OK-ba, onnét 1906-ban a SzM-ba, majd a RMGy anyagával 1973-ban a MNG-ba. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 179 A két oldalán festett tábla egy szárnyasoltár festményekkel díszített mozgószárnyának része. A díszesebb, aranyozott hátterű, a Szent Márton és a koldus történetét elbeszélő kép az oltárszárny belső oldalán, a Töviskoronázás jelenete a külsőn volt látható. Feltehetően egy Szent Márton tiszteletére szentelt oltárhoz tartozhatott, melynek ünnepi oldalán a tituláris szent legendájának, a hétköznapin Jézus szenvedéstörténetének epizódjait ábrázolták. A 15. század végére, 16. század elejére datált tábla eleinte az „ónémet iskolába" sorolva, később ismeretlen magyarországi mester műveként meghatározva 1876-tól folyamatosan szerepelt az Országos Képtár, majd 1906-tól a Szépművészeti Múzeum kiállításán. Provenienciájára vonatkozóan azonban e gyűjtemények katalógusaiban csak a „Nemzeti Múzeumból" megjelölés szerepel. Peregriny az Observation hivatkozva sorolta azt először a Jankovichgyűjteménybe. A festmények első művészettörténeti feldolgozói, Fenyő Iván és Genthon István táblánk provenienciájára vonatkozóan ismét csupán annak a Nemzeti Múzeumból való származását említették, majd ettől kezdve a szakirodalomban a hangsúly a festmények stíluskörnyezetének felderítésére, bemutatására került. Lehetséges készítési vagy eredeti felhasználási helyük lokalizálására egyértelműen, de minden hivatkozás nélkül a Jankovichgyűjteménybe sorolva az oltárszárnyat - Radocsay Dénes tett kísérletet - s minthogy kizárólag erre nyílt mód - stíluskritikai elemzés alapján. Sem a jobban ismert felvidéki, sem az erdélyi festészeti iskolák körébe nem sorolható szervesen - írta 1955-ben -, így eredete vagy a kevéssé ismert Dunántúlon, vag)' az ország középső területén keresendő. Az Observatio ugyanakkor határozottan lőcsei, kassai, gömöri és Kishont megyei, tehát felső-magyarországi műveket említ. E függelék írói tévedtek a proveniencia megjelölésében? A Szent Mártont a koldussal, valamint a Töviskoronázása ábrázoló oltárszárny mégsem volt az 1838-as árvíz idején a Jankovich-palotában? Vagy inkább a stíluskritikai elemzésből levont következtetés helytelen? Ha a kérdés további „bizonyítékok" - jegyzékek, leírások vagy jól helyhez köthető stiláris analógiák - híján nem is dönthető el egészen biztosan, nyomós ok mégsem merül fel a Jankovich-gyűjteményből való származás megkérdőjelezéséhez. A művészettörténeti szakirodalom hagyományosan az idősebb Rueland Frueauf képeivel állította párhuzamba a festményeket (Fenyő-Genthon). A rokonság Frueauf korai, a regensburgi passiósorozathoz tartozó, Krisztust az Olajfák hegyén és a Kálváriát bemutató képei (id. Rueland Frueauf feltehetően eredetileg a regensburgi Ulrichskirche számára festett oltárának táblái; Regensburg, Museum der Stadt; vö. Stange 1934-1961, X, 40), valamint a budapesti Szent Márton-jelenet között valóban szembeötlő. Hasonló a képek terét és tónusát meghatározó, gránátalma mustrával díszített háttér, a távoli tájrészletek, mely előtt a figurák - a regensburgi képeken a jellegzetes sziklákkal is tagolva - keskeny sávban, mintegy színpadon, egymás mellett vagy mögött mozognak. A Töviskoronázást ábrázoló jeleneten a figurák és a tér viszonya a Szent Márton-kép térszerkezetétől alapvetően eltér. Párhuzamait a Rueland FrueaufYal azonos körbe tartozó, mégis kicsit későbbi großgmaini oltár tábláin, legközvetlenebbül a Tizenkét éves Jézus a templomban címűn találjuk meg (Großgmain, plébániatemplom, 1499). A mélység ábrázolásának legfontosabb eszközei mindkét esetben az erőteljes rövidülésben megfestett kockás padló és a hangsúlyos tömegű, felülnézetben ábrázolt, térbe állított