Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

Restaurálta Siskov Ludmill, 1964 (a, c), illetve Hódi Györgyné Liber Gizella, 1967-1968 (b) A múzeumi hagyomány szerint Jankovich Miklós gyűjteményéből. Az Inv. Imag. nem tartalmazza őket, vélhetően az 18384">an összeíratlanul maradt táblák között voltak, a-b: az eredetileg két oldalán festett tábla 1875-ben került át az OK-ba, onnét 1906-ban a SzM-ba. c-d: az eredetileg ugyancsak két oldalán festett tábla 1898-ban került az OK-ba, és 1906-ban a SzM-ba. Az 1948 és 1955 között szétfurészelt táblák 1973-ban a RMGy anyagával a MNG-ba jutottak. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gvűjtemény, ltsz.: a-b: 183, c-d: 1637 A képek egy szárnyasoltár mindkét oldalán festett mozgószárnyát díszítették, a hétköznapi és az ünnepi oldalon is a püspökszentek életének egy-egy epizódját mutatták. Semmi biztosat nem tudunk azonban az oltár egészéről: a táblák eredeti kerete nincs meg, így technikai megfigyelések nem segíthetik annak meghatározását, hogy azok az oltárszekrény melyik oldalán helyezkedtek el, illetve hány ábrázolással együtt alkottak eg)' mozgószárnyat. Az oltár ikonográfiái rendszere sem írható le egyértelműen. Szent Márton és különösen Szent Miklós legendája nagyon kedvelt volt a 15. század második felében egész Magyarország területén, akár életük több jelenetét is ábrázolták különböző titulusú emlékeken. S minthogy nem tudhatjuk, hogy az oltár a két püspök életét mutatta-e be, vagy legendájuk netán más szentek történeteivel közösen csak része volt az eredeti tematikus egységnek, a legendajelenetek mindkét oldalon való szerepeltetése nem bizonyítja feltétlenül, hogy az oltárt az ő tiszteletükre szentelték. Félreérthetetlenül az igényesebben festett, arany hátterű, sokalakos, Szent Márton miséjét, illetve a halottakat fel6 a támasztó Szent Miidóst bemutató kompozíciók tartoztak az oltárszárny belső oldalához. A régebbi szakirodalomban mégis van némi bizonytalanság ebben a tekintetben. Pulszky Károly és Térey Gábor is azt a képet írták le belső szárnyképként, amely Szent Miklóst ábrázolja a patariai nemes három lányával. A tévedést - a képi megjelenés egyértelmű jelzéseivel dacolva - az oltárnak a legelterjedtebb ikonográfiái sémától való eltérése okozhatta. A történet, melyben Szent Miklós püspök egy éjszaka az elszegényedett nemes lányainak szobájába hozományként három aranygolyót dob, a legenda leggyakrabban ábrázolt eseménye. Ebből a jelenetből önállósult a szent azonosításához leggyakrabban használt attribútum. Az epikus legendaciklusból ez a jelenet, mint Miidós életének értelmét, a püspököt mint oltalmazót és segítőt meghatározó történet, sohasem hiányozhat. A Szent Márton-táblán a külső oldalon bemutatott történet, melyben a fiatal Szent Márton eg}' alamizsnát kérő koldusnak odaadta köpenye felét, a legenda leglényegesebb, a szent egész további életét meghatározó, egyéniségét a legjobban jellemző részlete. Ez a jelenet a kiindulópontja minden, Márton életét bemutató sorozatnak. Különös tehát, és csak az egész oltár ismeretében lenne megmagyarázható, miért került ez a két leggyakrabban szereplő, elsőrangú fontosságú történet az oltárszárnyak külső oldalára. A Szent Márton-tábla másik oldalán az albengai misét ábrázolták. Míg tehát a külső oldalon a hangsúly a szent földi életének jóságára került - nem ábrázolták a történethez tartozó víziót a koldus alakjában éjjel megjelenő Krisztusról sem -, addig a belsőn, a hangsúlyozottan valósághűen megfestett tárgyi környezetben a figyelem a csodás, szent történésre irányult.