Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében

múlékony természetű ember, aki szolgalelkűségével sok hasznot hajtott mind a Nemzeti Múzeum, mind a maga számára, tudósként a maga korában közismert volt, ám semmi maradandót nem alkotott, 1843-ban a Nemzeti Múzeum igazgatójává nevezték ki, éppen Jankovichcsal szemben) örökölte, s valószínűleg nem gyarapította, inkább kophatott a kezén valamicskét. Ajándékképpen az egészet a Nemzeti Múzeumnak juttatta. Szalay Péter, helytartótanácsi titkár (fentebb említve) is jó numizmata lehetett, háromszáz érme később részint Jankoviché, részint Kopácsy prímásé lett. Czirbesz János András (1732-1813) iglói prédikátor nem csupán gyűjtött, hanem érmészeti dolgozatokat is közzétett. A leggazdagabb magyar köznemesek egyike volt Marczibányi István (1752-1810, titkos tanácsos, hatalmas birtokok ura, jótékonyságáról híres ember, gimnáziumot épített, ő volt a nyelvtudományokat jutalmazó Marczibányi-díj alapítója), aki szép budai palotájában jelentékeny műgyűjteményt őrzött, benne éremtárral, mely korántsem volt szerzeményei között a legjelentősebb; bronzairól alább még szónak kell esnie. Budán Czencz lánost, Pesten Szabó János orvost illik még tán említeni a jobb éremkedvelők közül, s az ország más részeiről a kassai illetőségű Tauber János kereskedőt és Nagy Ferenc sárospataki tanárt. Mindezzel a magyar éremgyűjtők köre nincs kimerítve. Megállapíthatjuk, hogy egyértehmíen Jankovich Miklós gyűjteménye volt a legsokrétűbb, s a Viczayaké mellett a leggazdagabb is. 59. sz. stb.). A fülbevalók és a gyűrűk száma meglehetősen nagy volt, ezek természetesen a legtöbb ásatáson jelentős mennyiségben kerültek elő, nem számítanak különös dolgok közé. Jankovich Miklóst filológiai stúdiumai, szakértelme, a magyar régészeti feltárások folyamatos figyelése képessé tette volna szakszerű ókori szerzeményezésre. Levelezéséből mindez kiderül. Például az is, hogy jelen volt a szombathelyi temető 1816-os és 1818-as ásatásainál. S ha a hivatalos megbecsülésben nem is volt mindig teljesítményéhez és őszinte s mély honfiúságához méltó része, voltak, akik felfigyeltek munkásságának kiválóságára, s épp az ókori dolgok esetében. Maga gróf Széchenyi István Döbrentei Gábort kérte fel közvetítőül, hogy lankovich a Sopronban talált római emlékekkel kapcsolatos véleményét fejtse ki részletesen a Magyar Tudós Társaság ülésén. Ebből az látható, hogy Jankovich az antikvitások dolgában is országosan elismert szaktekintély volt. Pulszky Ferenc is segítségért fordult hozzá, amikor a Veszprém megyei Sikátoron talált tabula honesta megküldését kéri. Maga Jankovich is írt ókori tárgyakról dolgozatokat, de másokét is szívesen megőrizte. A Jankovich-féle családi levéltárban fennmaradt Pulszky Ferenc egy igen érdekes kézirata (Néhány észrevételek az Egyeden, Soprony vármegyében 1831-ik esztendőben talált egyiptomi veder [vase] felől. 1840). Egészében azonban úgy láthatta, hogy az országban van elég ókori gyűjtemény, a tárgykörnek jó gazdái vannak, ő maga foglalkozhat mással. III. A JANKOVICH-GYŰJTEMÉNY ÓKORI TÁRGYAI Ami meglehetősen különös, komolyabb ókori dolgok a Jankovichgyűjteményben tartósan csak a pénzek, érmek között akadtak, s mint láttuk, ez csak a maradék, a java Viczay Mihályhoz vándorolt. Néhány esetleges darab arra vall, hogy a gyűjtő egy ideig talán érdeklődött e régi dolgok iránt is. Az is igaz, hogy ezek magyarországi régészeti leletek részei, melyek nagyobb leletegyüttesek részeként kerültek Jankovichhoz, ki is a neki fontosakat megtartotta (numizmatika, ötvösség, ékszerek, főleg gyűrűk és mellkeresztek), az ókori darabokat azonban részben eladogatta. Az antikvitást idéző dolgai között több, ornamentális díszű római tégla, jó néhány fejalakú római mécses (egyik hat lángra készült); ugyancsak római a kerek sisak, egy arannyal és ezüsttel tausírozott rövid kard, továbbá két közönségesebb kétélű rövid kard (óbudai és érdi leletek). A számos gemma részletes leírása nem ismert, rajtuk fejek voltak kivésve; különlegességnek számított köztük egy 10 hüvelykes, onyxból vésett Jupiter Sarapis-fej, mely típus Pannóniában különösen gyakori volt. Egy Bacchusfej, egy Hercules-szobor és egy feliratos római kő mindegyike szőnyi lelet; Adonyban került elő a Marcus Aurelius áldozatát bemutató kődombormű, 1778-ban, tehát ezt lankovich valakitől vásárolhatta. Egy további római kőszobrát Dunapentelén ásták ki. Néhány római aranylemez a nevezetes római település, Sirmium (Mitrovica) földjéből került napfényre, ezek közül kettő aránylag érdekes (Inv. Orn., 74., 78. sz.). Mindezen darabok egy része sejthetően részint Viczayhoz és Fejérváryhoz kerülhetett, igazán pontos leírás, ábrázolás azonban nem maradván fenn a pontos azonosítás mostanában nem lehetséges. Lehet az is, hogy lankovich nem látta realitását ókori pannóniai anyag módszeres gyűjtésének, miután ő maga, mint veszélyeztetett emlékanyagok gyűjtője, alapvetően másfelé tájékozódott. Több római apróság, ezüst csüngődíszek, ruhakapcsok egészítették ki az anyagot (Hátszegről, Inv. Orn., 58. sz.; Óbudáról, Inv. Orn., Jankovich kordnak ókori gyűjteményei Jankovich idejében tényleg több elsőrangú ókori régiséggyűjtemcny is akadt Magyarországon. Mindjárt említhető a Viczayféle, melyben több római és etruszk kisbronz is helyet talált; az ifjabb Viczay Mihály halála után tartott árveréseken ezek egy része magyar tulajdonba került, de a folyton cserélgető, vásárlóeladó hédervári gróftól már a fiatal Pulszky Ferenc is sikeresen jutott hozzá egy szép római ezüstszoborhoz. Viczaytól a legtöbb jelentős dolgot azonban Fejérváry Gábor (1780-1851) szerezte meg, az a gyűjtő, aki szellemileg meglehetősen távol állott lankovichtól, nézeteit tekintve liberálisnak tekinthető, és a magyar vállalkozó-polgár egyik korai alakja. Éppúgy köznemes, mint Jankovich, éppúgy gazdag és éppúgy a polgárosodás egyik lehetséges útját mutatja életútja. A köznemesség ebben a tekintetben igen jelentős részarányt képviselt. Gyűjteménye Jankovichénak minőségében egyetlen méltó párja a Magyar Királyságban, de merőben ellentétes karakterű. Szükséges, hogy itt alaposan elemezzük. Ami Fejérváry Gábort magát illeti, ő azokhoz tartozott, akik már nem csupán a felvilágosodás és romantika nemzeti-nemzetközi világából táplálkoztak, hanem többnyire angol történetfilozófusok munkáit tanulmányozva jutottak új eszmékhez. Nem a társadalom forradalmi átalakulásában, hanem a szívósan kigondolt-végrehajtott reformokban látták a jövőt. (Ezen gondolatok azok, melyek mind Széchenyi Istvánt, mind Kossuth Lajost is nagyon erősen befolyásolták, s vitték őket sajátos módon két irányba. A magyar kultúra jelesei között ugyanez a felfogásbéli különbség volt kitapintható.) A kor jellemző alakjai a közélettől egyébként nagyon távol álló Fejérváry Gábor és unokaöccse, a politika mélyvizébe fejest ugró Pulszky Ferenc, akik mindketten kiváló műgyoijtők is voltak, egyszersmind szabadelvűek is; Pulszky ugyanakkor a régészet, a történettudomány, művészettörténet jeles alakja is.