Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében

démia tiszteletbeli tagja 1831 óta, több kéziratos forrást adatott ki, Hild Józseffel átterveztette az épülő esztergomi székesegyházat, de ennek elkészültét már nem élte meg) gyűjteménye végső soron családi vagyonnak számított. A magyar főnemesség számos jeles személyisége már a 17. században nagyban művelte a numizmatikai gyűjtést, és néhány közülük szakértővé képezte ki magát. Legjobb példa erre gróf Draskovich János horvát bánnak, Magyarország nádorának (1603-1648) két fia, gróf Draskovich (III) János (meghalt 1692, főudvarmester) és gróf Draskovich Miklós (meghalt 1687-ben, országbíró, a Habsburgok örökös magyar királyságának törvénybe iktatását az 1687-es országgyűlésen nyíltan ellenezte, elébb pedig Thökölyhez pártolt). Különösen Miklós számított szakértőnek, III. Ferdinánd egy levelét ismerjük, melyben érem meghatározását kéri tőle. A gyűjteményt a két testvér közösen birtokolta és gyarapította, mígnem azt 160 ezer forintért I. Lipót meg nem vásárolta tőlük. Mellesleg a numizmaták sora folyamatos a 18. században is. A sort az átmenet embere, az idősebb (I) gróf Viczay Mihály (1727-1781) zárja, ő is kiváló éremgyííjtő, szabadkőműves, csakúgy, mint e dolgozatban is számos alkalommal említett fia, ifjabb (II) gróf Viczay Mihály. Utóbbi mellesleg - ezt ritkábban említik - kiváló kép- és szoborgyűjteménynyel, csontfaragásokkal is rendelkezett. Az éremgyűjtemény ókori részének számunkra szomorú sorsáról már esett szó, a magyar darabok azonban Hédervárott maradtak, végül ezek is szétszóródtak. E nemzetközi rangú gyűjtemény értéke hasonló lehetett Jankovichéhoz. A régi leírások alapján igen jelentős éremanyag volt a fraknói herceg Esterházy-kincstárban, mely azonban - ma még ismeretlen módon - szerfelett megfogyatkozott, a legvalószínűbb, hogy a család ezeket szép csendesen eladogatta. Szerencsére azonban éppen a legnagyobb értékű aranypénzekből és emlékérmekből fennmaradt bizonyos mennyiség, így a hajdani nagy „Münzkabinett"-bői legalább tisztes és érzékletes hírmondó maradt. Gróf Festetics György (1755-1819, katonatiszt, a magyar kultúra, oktatás és gazdálkodás egyik legnagyszerűbb művelője és előmozdítója, a Georgikonnak, az egyik korai európai mezőgazdasági iskolának az alapítója, a Helikon művészeti ünnepségek szervezője) ldváló könyvgyűjtő volt, s bár éremgyűjteménye nem volt oly nagy, mint Jankoviché, vagy Viczayé, válogatott darabokból állott, megemlítendő a tudatosan pénzritkaságokat verető Apafi Mihály fejedelem 25 dukátos aranycsegelye. Bedéren, az Andrássyak kastélyában hatalmas kincs-, fegyver- és könyvtár mellett részben és talán elsősorban gróf Andrássy Lipót (meghalt 1824-ben gyermektelenül, írogatott, egy latin nyelvű dicsőítő éneke fennmaradt) munkálkodásának és hagyatkozásának hála, kialakult a numizmatikai egység is. Ebben a nagy gemmagyűjtő gróf Szapáry Péternek, kinek vagyona az Andrássyakra maradt, lehetett némi, talán jelentős szerepe. A Szapáryak Itáliában művelődtek, ahol gróf Szapáry Pál kezdhette el a család műgyűjtő tevékenységét, nota bene, valószínűleg közös szeretője volt Giacomo Casanovával, egy bizonyos titokzatos és igen fiatal francia hölgy személyében - nem rossz módja az egyetemes kultúra elsajátításának és hazai földbe plántálásának. Sajnos, erről az anyagról nincsenek igazán részletes ismereteink, de az aranyak pénzsúlyban mérve 1700 dukátra rúgtak, s emellett volt egy mázsányi ezüstpénze. Napóleon pénzei és érmei is többnyire megvoltak már. A gyűjteményt később az 1821-ben született Andrássy Manó gróf vette gondjaiba és gyarapította, ez azonban már nem esik Jankovich idejére. Figyelemre méltó a zólyomradványi báró Radvánszky-gyűjtemény részét alkotó numizmatikai egység is, bár az előbbieknél kisebb volt, csakúgy, mint báró Ráday (I) Gedeon (1713-1792) péceli kastélyában. Gróf Ráday (II) Gedeon (1745-1801) ezt tovább vitte, s mint a bibliofilek legtöbbje, minden Ráday numizmata is volt egyben. Ráday gróf birtokában 203 aranypénz, 736 ezüstpénz és -emlékérem, s mintegy 20 lat súlya: egyéb aprópénz gyűlt öszsze, melyekről szerencsére jegyzék is maradt fenn. Túlzás nélkül állítható, hogy a legtöbb főnemesi családban akadt valamilyen régi pénzgyűjtemény, hagyományosan a könyvtár részeként. Klimó György pécsi püspök érmeire könyveinél már történt utalás. Sajnos, ezek részletes és megbízható lajstromai eleddig nem váltak ismertté. Több megbízható adat maradt fenn az értelmiségiek, papok, köznemesek, hivatalnokok és vállalkozók éremgyűjteményeiről. A fentebb már említett Kiss Ferenc egyetemi tanár meglehetős terjedelmű gyűjteményét, benne ókori és magyar pénzeit 1843ban a Nemzeti Múzeum vette meg 12 ezer forintért, korántsem magas áron, Kazay Sámuel anyagáról már részletesen esett szó, Semsey András kamaraelnök római, magyar és erdélyi pénzeket szerzett, benne kapitális darabokkal. Semsey kétségkívül a kor egyik legambiciózusabb műbarátja volt. Apafi százdukátosa mellett tőle származnak Jankovich kiváló erdélyi darabjai. Bitnicz Lajos (1790-1871) szombathelyi nagyprépost gyűjteménye a nagyobbak egyike volt, 3214 darabját a Tudományos Akadémiára hagyta. Az ókori művek gyűjtésében kiváló Fejérváry Gábor nevét is meg kell említeni, akiről alább még részletesen lesz mit mondanunk, s akinek kiváló tárgyai közt számos érem is volt, főleg aranyak, s csaknem minden darab ókori. Maga Fejérváry azonban e dolgokat nem tartotta egyenrangú jelentőségűnek bronzaival, márványaival. Kevéssel Fejérváry Gábor előtt telepedett meg a Sáros megyei fővárosban, Eperjesen egy érdemekben majdan, vagyonában azonban már a 18. század vége felé jelentős, Tarnopolból 1780 körül érkezett zsidó család, a Hollander. A szabad királyi város minden erejével igyekezett letelepedésüket megakadályozni, melyben azonban a jozefínus politika légkörében nem tudott - szerencséjére - eredményt elérni. A család tagjai eleinte kerekedők és a megyei zsidó hitélet vezetői, később orvosok, mérnökök, katonatisztek voltak. Legnevezetesebb talán az a Hollander Leó (1806-1887), aki az 1848-as honvédhadsereg főhadbiztosa volt őrnagyi rangban. A zsidóság egyenjogúsításának - a család legtöbb tagjához hasonlóan - elszánt és végül eredményes harcosa, báró Eötvös lózsef társa. A család több tagja volt műpártoló és pártfogó, szoros értelemben vett műgyűjtő azonban - tudomásunk szerint - csak egy akadt közöttük, bizonyos Hollander Tenő, aki a 19. század elején, Eperjesen nagy tallérgyűjtemény tulajdonosa volt. Kresznerics Ferenc (1776-1832) katolikus plébános éremtára közel 3000 darabból állt, melynek összegyűjtése a plébánosi javadalmakból persze igen nehéz lett volna a műpiacon, s valóban, Kresznerics a Vas megyei ásatásokból előkerült leletekből a helyszínen vásárolt, ez természetesen kevesebb pénzből is megvalósítható volt, viszont azzal járt, hogy a gyűjtő gyengébb darabokat is kénytelen volt átvenni. Fáy

r János (1773-1833) debreceni polgármester is gyűjtött érmeket. Fáy Kazinczy Ferenccel levelezett, megbízásokat is adott a jeles irodalmárnak, hogy Bécsben szerezzen meg neki bizonyos dolgokat, elsősorban festményeket. Fáy vad tervező volt, és kétes minőségű műveket is rá lehetett sózni, amit többnyire barátja, Kazinczy sem vett észre. Hogy érmei mit értek valójában, nem tudjuk. Mellesleg maga Kazinczy Ferenc is gyűjtögetett érmeket. Ezen a pályán kínos anyagi viszonyai miatt nem tudott sokat felmutatni, s kevés darabjától idővel megválni kényszerült. Szerepe viszont az éremgyűjtés iránti lelkesedés felkeltésében, a pénzek, érmek művelődési jelentőségének tudatosításában igen fontos. Kubinyi András (1776-1815) pilini táblabírót főképpen a magyar és erdélyi pénzek, illetve érmek érdekelték, gyűjteménye - melyben több aranyérme is akadt - nem volt értéktelen. Ezt fia, Kubinyi Ágoston (1799-1873, füvész, levéltáros, numizmata és archeológus, si-