Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében

Bessenyei György költő és író ellenfelévé, aki egyetértett II. Józseffel. Teleki József két könyvtárat is létrehozott, egyiket Marosvásárhelyen, mely mintegy 2700 kötetet tartalmazott. Ezen belül egy 413 darabos „Magyar Theca" volt található, mely a régi magyar nyelvű vagy ilyen vonatkozású könyveket szedte egybe. A másikat és sokkal nagyobbat Pesten létesítette. Több híres hazai könyvgyűjteményt vásárolt fel, például Cornides Dániel és Péczeli József hagyatékát. Ezeknek anyagában a rá jellemző kálvinista ortodoxia nem érvényesül, tartalmuk egyetemes. Ez a kollekció később, egy másik Teleki József (1790-1855) akaratából a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának egyik alapja lett, egyébként ő volt az Akadémia első elnöke is. Visszatérve Teleki József könyvtárára, akadt benne egy corvina, mégpedig a Ludovico Carbo-kódex, melynek ferrarai miniatúrái számos érdekességet rejtenek. E könyv ma is az Akadémia könyvtárában van. A filológiai érzék és pontosság természetszerűen legerősebben a bibliofileknél jelenik meg. Ilyen volt a feltehetően szabadkőműves báró, majd gróf Reviczky Károly (1736-1793), felvilágosult tudós, nagyszerű könyvgyűjtő. Az ő szelleme, szakmai objektivitása miatt már a 19. századra vall. Igen sok nyelven beszélt, ami az ő korában nem különösebben ritka, az azonban már igen, hogy a nyugati nyelveken túl a keletiek közül is többet jól tudott, sőt fordított is ezekből, főleg törökről és perzsáról, s főleg franciára és latinra. Nyelvi tehetsége predesztinálta a diplomáciai pályára, amit könyvgyűjtőként is jól kihasznált. Szinte kizárólag ókori görög és latin szerzők nyomtatott korai kiadásai érdekelték, s e témakörben páratian anyagot szerzett be. Könyveinek annotált katalógusát maga készítette és adta ki, ezek az annotációk Reviczky sokirányú műveltségének jelei. Az a különleges zamat, amit az ő bibliotékája jelentett, sajnos, elveszett Magyarország számára, mivel azt Reviczky londoni követsége idején (1790) eladta Spencer grófjának, akitől John Ryland manchesteri kereskedőhöz került. A bécsi magyar gyűjtők élére a gróf Apponyi családot kell helyeznünk, anyaguk gazdagsága és a korabeli Bécsben való híressége okán. Az első nagy gyűjtemény gróf Apponyi Antal György (1751-1817) nevéhez fűződik, aki a kor legműveltebb főurai közé tartozott, s főleg a hatalmas könyvtára tartott számot a tudományos emberek érdeklődésére. Ezt fia, gróf Apponyi Antal (1782-1852), majd unokája, gróf Apponyi Rudolf (1812-1876) örökölte, végül 1892-ben a család eladta az akkor 24 ezres állományt, miután a 2000 legértékesebbnek ítélt hungaricát az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozta. E gytljteménynek nincs köze az Országos Széchényi Könyvtáron belül ma is önálló egységként kezelt gróf Apponyi Sándor-féle gyóíjteményhez, mindössze hat kötet azonos a két nagy bibliotéka között. Az Esterházy-hercegek kismartoni és bécsi könyvtárai fogytak-növekedtek-elenyésztek, végül is Magyarországhoz alig volt közük. Régi könyvtárainkról most legyen elég ennyi, hogy bizonyított legyen: a larikovich-könyvtárnak nem volt hazai pá^a. II. A JANKOVICH-GYŰJTEMÉNY NUMIZMATIKAI ANYAGA A gyűjtemény igen fontos része a numizmatikai anyag, Jankovich ezt a műfajt igen fontos történeti anyagnak és művelődéstörténeti illusztrációnak tekintette, s maga is jó numizmata volt. A tárgyakra úgy tett szert, hogy kifejezetten figyeltette a hagyatékokat, számon tartotta a nagyobb gyauteményeket, s amint lehetőség nyílt rá, résen volt, megszerezte őket, esetleg válogatni tudott állományukból anélkül, hogy másod- vagy harmadpéldányokat kellett volna kényszerűen megvennie. Az érmekre igen sok pénzt áldozott. Ezen anyag is, mint könyvtára, egészen elsőrangú volt. Kétségtelen, hogy már apjától igen jó érmeket, pénzeket örökölt, az öreg Jankovich ugyanis, szemben könyveivel, ezeket nem adta el, hanem két fiára örökítette, Jankovich Miklós pedig megvette az öccsére, Jankovich Józsefre eső felerészt; később pedig megszerezte Dobai Székely Sámuel anyagának egy töredékét, bizonyos jelek pedig arra vallanak, hogy a Kazay Sámueltől (1711-1798, Debrecenben volt patikus) is vett néhány fontos darabot. Kazay gyűjteményének leltára 2452 érmet és régi pénzt számlált, melynek nagyobb része azonban a debreceni Református Kollégium tulajdonába került. Már fiatalon (1795-ben) megvette Koppi Károly (1744-1801) piarista szerzetesnek, a pesti egyetem tanárának érmeit, majd Semsey András kamaraelnök, Girgl János (nagy Árpád-kori éremlelet tulajdonosa), Kiss Ferenc (1791-1859, egyetemi tanár, régiségtanban járatos ember), Haffenbeck Károly, helytartósági tisztviselő pénzeinek több-kevesebb részét. Nem teljesen egyértelmű, de alapos okkal feltételezhető, hogy Fejérváry Károlytól, Muslay Lászlótól (pénzjegyzéke fennmaradt 1840-ből), bizonyos dr. Stublichtól, kinek 650 magyar és ókori pénzéről esett említés, valamint Szalay Péter (1763-1825) helytartótanácsi tisztviselőtől is vásárolt. Azonban - tekintve, hogy a legjelesebb magyar numizmatikai emlékek külföldön is becsben álltak - külhonban is szét kellett nézni, hogy saját anyagát teljessé tehesse. Ennek érdekében cserékre is hajlandó volt. A hatalmas ókori anyag egy részét Viczay grófnak adta régiségek ellenében, utóbb azonban ókori érmei ismét meggyarapodtak, bár nem ezek voltak anyagának legfontosabbjai. Tekintettel arra, hogy az éremgyűjtés meglehetősen széles körben elterjedt volt a kor Magyarhonjában, a kereslet meglehetős volt, ügynökökkel és kereskedőkkel is szoros kapcsolatban kellett állnia. Közülük Löwi (Löwy) Hermann pesti ezüstkereskedő és - főképpen - Totesz Izsák budai nemesfémbeváltó volt lankovich állandó szállítója és ügynöke, utóbbi Erdélyben és Debrecenben is. Pozsonyban Stern Márk dolgozott neki. Fenti két, a nemesfémbeváltásban jártas zsidó, mármint Löwi és Totesz, kitűnő darabok megszerzéséhez segítette őt, s már itt jelezzük, hogy régi, történelmi ékszerek megszerzésében is nagy érdemeik voltak. Totesznek lankovich időnként hatalmas összegeket fizetett, a legnevezetesebb műveket nála sikerült elcsípnie. Bécsben Salát lózsef volt állandó ügynöke, a kereskedő cégek közül Graeffer, valamint Singer volt a leggyakoribb kapcsolata. Mindenesetre e műfajban is segítette őt Litteráti Nemes Sámuel, s a jelek szerint tisztességesebben, mint a kéziratok dolgában. Ennek okát adni nem nehéz: Jankovich ugyanis országos hírű numizmata volt, sőt, a határon túl is ismerték, és mindenünnen kikérték szakvéleményét, mellyel - levelezése bizonyítja ezt - általában nem is késlekedett. A numizmatikai gyóijtemény nagyjából a következőkből állt: aranyérem mintegy 1002 (majdnem 2219 dukát pénzsúfyban; ma ebből 978 darab van meg, a hiány oka ismeretlen), ezüstérem 2300; egyéb érmekkel egyáitt összesen 6020 darab. Egyéb részletezésben: görög és barbaricumi 163, római 1622, bizánci 91, magyar 2883, erdélyi 320, külföldi európai 586 darab; emlékérmek száma 451. Elég sok ezek közül soha nem került múzeumba, de a többség mégiscsak, így például: Nagy Sándorstatér, Macedónia; Lysimachos-statér, Thrakia; Kősón aranypénze (295. sz.); Iulius Caesar-arany (vétel Litterátitól); Nero Drusus-aureus (igen jó példány) (296. sz.); Traian

us-arany (szintén Litteráti); Marcus Antonius légiós ezüstdénár; Athalariusezüst (Litterátitól 1842-ben, tehát már Jankovich második gyűjteményének volt a része, melyből a Nemzeti Múzeum 2000 forintért 20 érmet vásárolt meg). Továbbá: Galla Placidia-arany, Julianus-arany, Constantinus Chlorus-arany (barbár veret),