Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

FÜGGELÉK

[A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának katalógusai, 5.] Budapest 1973, 44-46; Régi Magyar Költők Tára, 17. század, I. Kiad. NAGY LAJOS. Budapest 1959, 141-242, 538-573; Wathay Ferenc Énekes Könyve, I—II. Kiad. NAGY LAJOS. Budapest 1976; Berlász 1985, 62-67, 77; Stoll2002, 18. sz.) közel 130 évnyi lappangás után, 1835-ben Ponory Thewrewk József fedezte fel a Vas megyei Guaron, a Guary-család levéltárában (Guary Miklós levele Jankovich Miidóshoz, 1836. augusztus 8., OSzK Kézirattár, Fond 16/329). A tudós a kézirat nyomtatásban való megjelentetésének ötletét közölte Jankovich Miklóssal, aid hajlandó volt a vállalkozást anyagilag támogatni. Rövid időn belül megegyeztek a kiadás pontos részleteiről Schmid Antal pozsonyi nyomdásszal. Ludwig Förster bécsi kőmetszővel pedig 1836 nyarán elkészíttették a szükséges 16 litográfiát. A munkálatok elhúzódtak, a mű csupán szeptemberben került a cenzúra elé. Pesten engedélyezték a ldadást, azonban az Enekeskönyv végül mégsem jelent meg Ponory-Thewrewk és Jankovich személyének máig tisztázatlan eltávolodása miatt (Wathay Ferenc énekeskönyvének kiadásával kapcsolatos levelezés: OSzK Kézirattár, Fol. Hung. 293, Quart. Hung. 259, Quart. Germ. 472). A litográfia-sorozat próbanyomatai bekerültek Jankovich Miklós második gyűjteményébe: 1852-ben a MNM a gyűjtemény egy részét megvásárolta. A lapokat „Wathay Ferencz munkájához tartozó rajzolatok" néven 20 krajcárért vették meg (Lajstroma Jankovich Miklós másodszori gyűjteményének ... 1833-44. esztendőben. OSzK, Igazgatósági Irattár, 1852/6; Berlász 1985, 77). Az egyik ábrázolás (fol. 20, papír, fekete-fehér toll-litográfia; papírméret: 194 x 259 mm, belső méret: 136 x 131 mm) különös jelentőségét az adja, hogy feltételezett eredetije nem szerepel a Magyar Tudományos Akadémián 1871 óta őrzött, számunkra Wathay Ferenc énekeskönyveként ismert kéziratban. Az Enekeskönyv 1836 és 1871 közötti sorsára, akkori tartalmára (lapok száma, elrendezés stb.) vonatkozó, konkrét adatok előkerüléséig e litográfia esetében a hamisítás lehetősége sem zárható ki. Több érv azt valószínűsíti, hogy ezt az ábrázolást nem Ludwig Förster saját alkotásának, hanem egy azóta már elveszett, azonban a kódexbe 1836-ban még beletartozó, abba szervesen illeszkedő ábrázolásnak kell tekintenünk. Mindenekelőtt Förster a megrendelők kívánsága szerint dolgozott, akikről tudjuk, hogy a megjelenés előtt álló műről egy nyomdai felhíváson mint eredeti illusztrációkkal megjelenő nyomtatványról nyilatkoztak (Schmid Antal könyvkiadói jelentése, Pozsony, 1836 március. OSzK Kézirattár, Quart. Hung. 259). Továbbá kőmetszőként nagyon alapos munkát végzett, s ez egyfajta másolói hűséget, tiszteletteljes hozzáállást feltételez: ha összehasonlítjuk másolatait Wathay képeivel, segítségével eddig talán észre sem vett, apró részletekre is rácsodálkozhatunk. Ez az aprólékosság az itt látható litográfiára is vonatkozik. Mérete arányos az Enekeskönyvbeli képek méretével. Stílusa pedig nagyon hasonló Förster többi, beazonosítható kép alapján készült litográfia j án ak á brázolás m ód j á h o z. További támpontot nyújthatnak a képen szereplő számok, illetve szöveg. A jobb felső sarokban, Wathaynál máshol is hasonló írásképpel megjelenő 1604-es évszám, illetve az „AETAT: XXXVI:" felirat, szintén Wathay kapitális betűivel megegyező írásképpel. A Wathay-kódexben található Önéletírásból tudjuk, hogy 1568-ban, Szent Mihály havában született. Tehát 1604 szeptemberében töltötte be harminchatodik életévét. A kódex 28 éneket tartalmaz, ezek mindegyikéhez tartozik egy-három illusztráció, melyek mindig az adott költemény előtt találhatók. Különböző bejegyzések, illetve a kolofonok alapján megállapítható az énekek időbeli sorrendje. 1604-re esik több versnek is a keletkezési ideje, ami előtt nem találunk semmilyen illusztrációt: talán ezek valamelyikéhez tartozott a ma már csak erről a litográfiáról ismert ábrázolás. A kép témájában is szervesen kapcsolódik a többi képhez, illetve szöveghez. Wathay szomorúan ül a cellájában, szintén erre példa a következő, litográfián is megörökített illusztráció, ami Wathayt sírva ábrázolja (83b). A két képet összehasonlítva közös vonás például, a kaloda mellett, Wathay „színes" mintás rabruhája, amit a foglyoknak azért kellett hordaniuk, hogy szökéskor gyorsabban felhívják magukra a figyelmet. Wathay lába alatt egy törött korsó, ami talán a mulandóságot jeleníti meg (vö. a Prédikátor könyve eszkatológikus jövendölésével: „Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palackocska és a veder eltörnék a forrásnál és beletörnék a kerék a kútba" [12,8]). Ez az Utolsó ítélet-szimbolika Wathay egész világképét áthatja: elég csupán a legigényesebb kidolgozású illusztációjára, az Utolsó ítélet monumentális ábrázolására (87b) utalnunk. G. B. SÍ MW: NM R ZSUZSANNA: Kísérlet a Wathay Ferenc festményeiről készült kőnyomatok reformkori kiadására és egy hamisított Wathay-portré. In: Irodalomismeret 10 (2000), I, 80-83; HEROLD ESZTER: A kettészabott Wathay-kép históriája. In: Irodalomismeret 12 (2002), V-VI, 64-68.