Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
Szerk. KÁLLAY ISTVÁN. Budapest 1986, 230-253; PÁLFFY GÉZA: A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (16-17. század). In: Veszprém a török korban. Felolvasóülés Veszprém török kori emlékeiről. Szerk. TÓTH G. PÉTER. (Veszprémi Múzeumi Konferenciák, 9.) Veszprém 1998, 97-98; „Kard és Koszorú". Ezer év magyar uralmi és katonai jelképei. Szerk. HAUSNER GÁBOR-KINCSES KATALIN MÁRIA-VESZPRÉMY LÁSZLÓ. (A Hadtörténeti Múzeum Értesítője, 4.) Budapest 2001 285. A csáktornyai vár elpusztult, 18. századi freskójának leírása „Szapáry" aláírású missilis levél másolata 1811 Buda Papír, tinta; foil. 2; 390 x 250 mm; modern papírtáblás kötésben Jankovich Miklós gyűjteményével került jelenlegi helyére. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Fol. Hung. 670 A lap versóján és rectóján található szöveg - a hitelesítő latin jegyzet tanúsága szerint - másolat 1811-ből. A levél készítője - az aláírásnak megfelelően - a Szapáry család valamelyik tagja volt, s talán családtörténeti kutatással öszszefüggésben jegyezte le Budán saját családja vagy a Batthyányak megbízásából - a Szapáryak a Batthyányakkal ugyanis a 19. század elejére már több ágon rokonságban álltak. A levél eredetijével kapcsolatban Zrínyi Károly Csáktornya monográfusa - Batthyány Ferenc grófra hivatkozik, aki azt saját szemével látta, bár a Zrínyi-féle szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy ez a levél másolatának alapjául szolgáló eredetire vonatkozik vagy Szapáry levelére. A lap egy történetet tartalmaz, amely egyúttal a csáktornyai vár mára már megsemmisült, csupán gyenge másolatból ismert freskójának leírása és magyarázata. Szereplői között van Batthyány-Strattmann Eleonóra, aki a szöveg téves információja szerint Batthyány Lajos, valójában Ádám felesége volt. A legendás történet a vár 18. századi úrnőjének, Pignatelli Beliguardo Anna hercegnőnek, III. Károly (1711-1740) egykori spanyol udvarhölgyének - a történet szerint szeretőjének - jeles tettét örökíti meg, amelyben a hölgy rábírja a császárt, hogy ne csonkítsa meg a magyarok alkotmányát. Batthyányné, akit - szintén a történet szerint - érzékeny szálak fűztek Savoyai Jenőhöz, a hadvezértől tudta meg a császár tervét, és értesítette barátnőjét, Pignatelli hercegnőt. A hercegnő dicső tettét több lejegyzésből is ismerjük, amelyek egyrészt a történet hagyományozódása során létrejövő apró változások rendszerét, másrészt a hajdan volt freskó értelmezésének hagyományát vázolják elénk. 1812ből való Kazinczy Ferenc egyik, Cserey Miklóshoz írott levele, amelyben a történetet - mint amolyan exemplumot - írja le, minden valószínűséggel a Szapáry-féle másolattól függetlenül, tehát vagy a másolat eredetijéül szolgáló írás vagy az eset szóbeli hagyományozódásának ismeretében (Kazinczy Ferenc levelezése, IX. Kiad. VÁCZI JÁNOS. Budapest 1899, 221). Mindkét szöveg azt a variációját tartalmazza a történetnek, amely szerint Pignatelli hercegnő gyászba öltözve várta a császárt, és „szövetkezésük" felbontásával fenyegetve vette rá, hogy aláírja a tervével ellentétes nyilatkozatot. Marczali Henrik 1898-ban kiadott munkájában - bár hivatkozik a Szapáry-féle dokumentumra is - egy másik variációt közöl, amelyet jegyzeteinek tanulsága szerint Bocsor István 1865-ös történeti munkájából vett át. Ebben a két nő - Pignatelli és Batthyányné -, valamint Savoyai Jenő együtt győzik meg a császárt (MARCZALI HENRIK: Magyarország története III. Károlytól a bécsi congressusig [1711-1815]. Budapest 1898, 64-65; BOCSOR ISTVÁN: Magyarország története különös tekintettel a jogfejlésre, V. Pápa 1865, 911-912 44 ). Zrínyi Karoly jegyzeteiben hivatkozik mind a fólióra, mind az említett két történeti munkára, mégis a fenti történet mellett egy sokkal teátrálisabb variációt is ismertet. Ebben, miután Pignatelli hercegnő megkapta a császártól várt ígéretet, a kápolnába hívta, ahol ünnepélyes esküt tétetett vele, s ennek hallatára előléptek az előzőleg a kápolna elfliggönyzött mélyedésébe rejtőzött magyar főurak (ZRÍNYI KÁROLY: Csáktornya monográfiája. Csáktornya 1905, 66-67). A csáktornyai freskót - bár a rajta szereplő emblematikus alakok azonosításában nincs egyetértés - minden szerző a történet alapján magyarázza, annak ellenére, hogy ez - már csak a történet hitelességének kétségességéből következőleg sem - nem egyértelmű. Garas Klára a magyarországi festészet emlékeit tárgyaló alapvető munkájában szintén erre a hagyományra alapozva értelmezi a képet, valamint készítésének dátumát (1722 után) is a császár feltételezett Csáktornyái látogatásához igazítja, amely Bocsor szerint megelőzte az 1722-es országgyűlést. A történeti hitelesség kérdését egyedül Marczali Henrik vetette fel, ám a kép interpretációja nála is a történeten alapszik. Az interpretációs lehetőségek bővítését a kép emblematikus elemeinek kutatása, illetve a lehetséges megrendelők felőli értelmezés jelentheti. Cs. Sz. GARAS KLÁRA: Magyarországi festészet a 18. században. Budapest 1955, 14, 164; MAGOS ISTVÁN: A csáktornyi palotának emblematikus festvénye, 1811. (Szövegközlés) In: Irodalomismeret 2001/3-4, 33-35; CSANÁDI SZILVIA: A csáktornyai vár emblematikus freskója. Leírások a csáktornyai freskókról. In: Irodalomismeret 2001/3^4, 39^16.
