Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - II. KINCSTÁR
148 vero inferiore parte iam disparuerunt; in latere sinistra prominentia ornatus una albo et viridi encausto tincta defracta est. Pretiosum hoc artis et vetustatis seculi 15 tj initiantis paradigma opère italico confectum, atque ita superne, quemadmodum inferius encausto variegato large contectum a Comitissa Zamoiszkyana (.'), iuxta cum catena et cultris fuscinulisque iam alio loco descriptis, comparatum est, peculiariter vero aureis ducentis quinquaginta persolutum. Pondérât aureos viginti quatuor, et sex décimas sextas. (24 6/16)" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: Pig. Jank. 225 Áttört, színes beágyazott zománccal díszített stilizált leveles, indás alaplemez, mely lefelé erősen szélesedik. Az előoldalon karmos azsúr foglalása 16 cabouchon nemesopál és 5 spinel 1 kővel. A nemesopálnak a 19. századig ismert egyetlen lelőhelye a felvidéki Vörösvágás környékének vulkáni kőzete volt (ma Dubnik, Szlovákia; vö. PULSZKY FERENC: A magyar nemesopálról. In: Magyar orvosok és természetvizsgálók Eperjesen tartott hetedik nagygyűlésének munkálatai. Pest 1847, 32-39; SCHAFARZIK FERENC: A magyar nemesopálról. In: Természettudományi Közlöny 45 [1913], 341-353). Bár a 16. századi forrásokból ismertek opálékszerek, a fennmaradt emlékek között mégis nagyon ritkák; a magyar nyelvű inventáriumokban a drágakő itteni bányászatához képest viszonylag ritkán olvasni róluk. Legtöbbször gyűrűket díszítettek e kővel. Rendkívüli érzékenységük miatt szinte a gyöngyökhöz mérhető az egykori opálok pusztulásának mértéke. Európa nyugati részére a szakirodalom szerint Konstantinápoly közvetítésével került. Jankovich Miklós Bécsben vásárolta a nagy múltú lengyel Zamoyski család egy nőtagjától azt a függőt, melyet 16 kisebb-nagyobb, azsúr foglalású vörösvágási opál, gránátkövek és színes zománc díszít. Jankovich kézírásos leltárkönyvében már olvasható az az attribúció, mely máig kíséri e tárgyat: e szerint Szapolyai János király feleségéé, a félig lengyel származású Izabelláé volt egykor az ékszer. A függő kompozíciója és technikai megoldásai alapján azonban csaknem kizárt ez a feltételezés. Izabella fiatalon hunyt el, 1559-ben. A Nemzeti Múzeum ékszerének típusa azonban aló. század végénél semmiképpen sem korábbi. A hátlap áttört, csipkeszerű kompozíciója, a stilizált virágokból hízott előoldal, melyen a kövek a főszereplők a háttérbe szoruló plasztikus alakítás mellett, a 16-17. század fordulójának ékszerein tűnik fel. A szép darab eredeti tulajdonosa - amennyiben elfogadjuk, hogy a lengyel család tulajdona volt már a kora újkorban is a mű - talán Jan Zamoyski felesége, Báthory Griseldis lehetett. Báthory István lengyel király unokahúga dinasztikus házasságot kötött Zamoyski kancellárral, hozománnyal is nagybátyja látta el (vö. SZILÁGYI ANDRÁS: Két királyi ajándék az Esterházy család kincstárában. In: Művészettörténeti tanulmányok Mojzer Miklós hatvanadik születésnapjára. [A Magyar Nemzeti Galéria Evkönyve.] Budapest 1991, 159-165, különösen: 161-162). Felesége korai halála után Zamoyski sógora, az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond többszöri kérésére sem volt hajlandó visszaadni Griseldis hozományát. Az opálos ékszer készítési helyeként Lengyelország ugyanúgy elképzelhető, mint a királyi Magyarország területe. Az attribúció születését valószínűleg a lengyel család dicső ősei, a tőlük Jankovichhoz jutott többi, valaha szintén Izabella egykori tulajdonának tartott ötvösművek támogatták (132, 163. sz.). Az opálos függő a Jankovich-gyűjtemény és a magyar ékszertörténet talán egyik legtöbbet publikált műve. A szakmai jellegű közléseken kívül az összefoglaló művészettörténeti munkákban ugyanúgy megtaláljuk fényképét, mint turisztikai kiadványokban vagy falinaptárakon. K. Er. Pulszky 1884, III. terem, 4. szekrény, 57. sz., 62; Varjú 1929, 55; A lesüti 1940, 23; H. Kolba-T. Németh 1973, 15 , 32., II. tábla; Héjjné 1976, 40. sz.; H. Kolba 1985, 104., 22. kép; Radvánszky 1879/1986, 167. kép. 149. Függő A betűvel 16. század vége - 17. század eleje Arany, fehér, fekete, világoskék, piros, zöld, sötétkék zománc, gyémánt, rubin, zafír, gyöngy; 5,7 cm x 4,7 cm x 1,6 cm Korábban Marczibányi István tulajdonában. Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Orn., 129. sz.: „Ara aurea vetusta, exhibens a latere duo symbola personificata, Fidei scilicet et Caritaüs; in medio vero
