Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK
50 Nem tudjuk, hogy mikor, kitől, melyik műkereskedőtől vásárolta Jankovich Miklós gyűjteményének minden bizonnyal egyik legszebb darabját, azt a kisméretű Madonna-szobrot, amely a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Osztályának mindmáig egyik legfontosabb műve. Balogh Jolán az egykori állandó kiállítás vezetőjében tömören foglalta össze a szobor jellemvonásait. „Sugárzó szépsége, finom felépítése, a kicsiny méretekben is megmutatkozó monumentalitása, mesteri márvány technikája egyaránt lebilincseli a szemlélőt" - írta. Balogh Jolán érzékényen fogalmazott jellemzése érvényes Andrea Pisano művészetének egészére is. O az a mester, akinek stílusa - mai tudásunk szerint is - a legnagyobb mértékben határozta meg a kis Madonna-szobrot. Ahogyan ezt Balogh Jolán felismerte, a szobor fejtípusa, arcvonásai közel állnak a firenzei Battistero 1330-ban megkezdett, első bronzkapujának Mária látogatása-reliefjén megjelenő szolgálólány alakjához - a domborművön viszont a figura arányai már nem egyeznek meg a magasabb növésű, megnyújtott proporciójú Madonna-szoboréival. Andrea Pisano, aki ötvösként működött Pisában, Firenzében Giotto stílusának hatása alá kerülve formálta meg a bronzkapu figuráit. Ezektől valóban eltér a „gótikusabb" és karcsúbb Madonna-alak, és a kis szobor drapériáinak kialakítása sem igazán jellemző Andrea munkáira. Ahogyan ezt Andrea Pisano legalaposabb monográfusa, Gert Kreytenberg javasolta, a szakirodalomban eddig elfogadott attribúcióval szemben más szobrászt kellene keresnünk. Kreytenberg az egyetlen aláírással hitelesített művével megragadható Tommaso Pisanót javasolta, aki Andrea második fia volt. Sajnálatos módon azonban az e mestertől készített, a pisai San Francesco-templom polyptichonján kifaragott alakok olyannyira nélkülözik a belső kohéziót, a forma összefogottságát, hogy semmiképp sem tudjuk osztani Kreytenberg véleményét. Ellenben mind a datálásra, mind a gótikus felfogás érvényesülésére nézve volna egy új ötletünk, amelynek segítségével talán meg lehetne magyarázni, hog)' - ha nem is sajátkezű, de - mindenképp Andrea felügyelete alatt, annak firenzei műhelyében készített munkáról van szó. Az árulkodó részlet a gyermek Jézus ruházatának elrendezése. A váll ugyanis szabadon marad, s ugyanilyen megoldást látunk a firenzei Campanile alsó mezőjében az egyik sokszögű keretbe faragott reliefen is, amely allegorikus nőalakot ábrázol. Ezt a faragványt maga Kreytenberg is Andrea műhelyéből valónak tartja. Az, hogy a Balogh Jolán által párhuzamként javasolt bronzdomborművel való összehasonlítás ma már nagyobb körültekintést igényel, nemcsak az azóta gyarapodott szakirodalom eredményeiből következik, hanem abból az ellentétből is, amely a giottói nyomdokon haladó, a tömegszerűséget hangsúlyozó firenzei szoborfelfogás és szobrunknak a gótikába hajló, franciásabb, sienai jellegű felfogása között megfigyelhető. A szobor készülését így 1335 körűire tehetjük, s magas kvalitása ellenére is talán csak műhelymunkát láthatunk benne. E. J. Balogh 1975, 25. sz.; KREYTENBERG, GERT: Andrea Pisano und die toskanische Skulptur des 14. Jahrhunderts. München 1984, 115-119., 309. kép. 50. Pászkavacsora 1530-1540 vag)' a 19. század eleje Délnémet szobrász Solnhofeni kő; m.: 28 cm, sz.: 79 cm, v.: 5 cm; a széleken és a ruharedőkön kisebb csorbulások, egyébként ép; az 1980-as években letisztították Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 12. sz.: „Anagliphum marmoreum, repraesentans ultimam Coenam Christi Domini cum Apostolis occasione sumti agni Paschalis. Opus antiquissimum,
