Zwickl András szerk.: Árkádia tájain, Szőnyi István és köre 1918–1928. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/3)

TANULMÁNYOK - ZWICKL ANDRÁS: Az ideális és a reális valóság képei között - A Szőnyi-kör Árkádia-festészete

majd közvetlenül utána Szőnyivel folytatja a bemutatást, művészetének legfontosabb előzményeiként Nagybánya és Uitz szerepét emeli ki. Szőnyi számára a nagybányai iskolázottság meghatározó jelentőségű volt.

19 A Képzőművészeti Főiskolát 191 3-ban Ferenczy Károly növendékeként kezdte, a következő évben a nyarat főiskolai ösztöndíjjal Nagybányán töltötte, ahol a háború alatt még két alkalommal megfordult, és leszerelése után szintén a művésztelep egyik vezető mesterénél, Réti Istvánnál folytatta tanulmányait a főiskolán. Nagybányán készült rajzai és festményei előrevetítik későbbi stílusának jellemző vonásait, párhuzamosan kísérletezett tájba helyezett, klasszicizáló hangvételű figurális kompozíciókkal és a formák tektonikáját hangsúlyozó, ugyana kko r expresszív, mozgalmas tájképekkel. Mintaképeinek, a Fiatalok kuboexpresszionizmusának, illetve a hagyományos nagybányai látványelvű festészetnek a hatása művein eltérő módon és mértékben érvényesült.

20 Kállai jól érzékelteti az Uitz-féle „expresszív naturalizmus" lehetséges, illetve valóságos folytatási lehetőségeit: Szőnyi egyfelől biblikus-mitologikus aktjeleneteivel „a reneszánsz módjára értett kompozíció" felé kanyarodott vissza, másfelől tájképei művészetének „a természet képének, a színek és formák, a tér- és fényviszonylatok ritmikus fokozásának irányában, tehát az expresszionizmus felé" való elmozdulásáról tanúskodnak.'

1 Ezt az összeegyeztethetetlennek tűnő kettősséget Nagybánya plein air öröksége és naturalizmusa hozza közös nevezőre. A Tanácsköztársaság időszakát követően Szőnyit, mivel az oktatás megreformálására törekvő diákok vezetője volt, kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról, ez azonban nem jelentette azt, hogy kiszorult volna a művészeti élet keretei közül." Sőt, kortársai közül elsőként, huszonhat évesen két képévei debütált a Műcsarnok 1 91 9/1 920as Téli tárlatán, és fellépése olyan sikeresnek bizonyult, hogy az 1 920-ban megalakuló Szinyei Társaság első ízben kiadott nagydíját, a Szinyei-jutalmat ő kapta meg. Ez a gesztus jelképes stafétabot-átadásként értelmezhető, hiszen a társaság Szinyei emlékét és a nagybányai hagyományokat ápolva, azok kontinuitásáról, illetve az utánpótlásról is gondoskodni kívánt. Szőnyit nem sokkal később, 1922-ben a többségében évtizedekkel idősebb mesterek a társaság tagjává 2 RÉTI ISTVÁN HALLGATÓI AZ EPRESKERTBEN (az ülő sorban balról a második: Pászkjenő, harmadik: Paízs Goebel Jenő, középen fekszik: Szőnyi István, az álló sorban balról az ötödik: Patkó Károly, jobbról a negyedik: Korda Vince), 1918-1919 STUDENTS OF ISTVÁN RÉTI IN THE EPRESKERT (sitting second from the left: Jenő Pászk, third: Jenő Paizs Goebel, lying in the middle: István Szőnyi, standing fifth from the left: Károly Patkó, fourth from the right: Vince Korda), 1918-1919 választották, úgy tűnik tehát, benne látták az általuk képviselt tradíció megbízható folytatóját. Szőnyi ekkorra már túl volt első nagyobb bemutatkozásán, ugyanis a Műcsarnok tárlatain egy-két képpel folyamatosan szereplő művész 1921 szeptemberében megrendezte az Ernst Múzeumban első gyűjteményes kiállítását, amelyet mind a szakma, mind a közönség pozitívan fogadott, Kállai szavaival Szőnyi „a maga részéről vált kiinduló pontjává, valósággal hallgatólag elismert mesterévé egy egész festői iskolának"

23 A frissen felfedezett Szőnyi rendkívüli gyorsasággal robbant be a kortárs művészeti életbe, és már az 1919-ben festett nagyméretű, reprezentatív művei egyértelműen az új neoklasszicista stílusról tanúskodnak. A korábbi évtized klasszicizáló formanyelvének különböző változatai az első világháború után új jelentéssel gyarapodtak. A frontot megjárt művészek háborús élményei a megrázó témák vagy drámai hangvételű