Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz
házi albuma számára, mely 1906-ban jelent meg. Az 1906-os év politikai zavargásai elterelték a figyelmet e műről. Az országos politikai válság tiltakozási hullámot indított el a dualizmus ellen. Az év közepén az új politikai megegyezés egyik látványos jele volt, hogy az uralkodó ünnepélyes keretek között leplezte le 1906. május 21-én Szent István lovas szobrát, Stróbl Alajos művét a Mátyás-templom mellett. 1906. december 3-án „tüntető fénnyel" felavatták gróf Andrássy Gyula emlékművét is az Országház közvetlen közelében. Avatóbeszédében a király az új megbékélésről beszélt. 1907-ben császárrá koronázásának 60. évfordulójáról és 1908-ban királlyá koronázásának 40. évfordulójáról azonban csak szerény magyar ünnepségeken emlékeztek meg. A Parlament épületében felállított és voltaképpen a dualizmust szimbolizáló szoborcsoport, a Hódolat 1907ben már jórészt aktualitásukat veszített politikai eszméket hordozott, s végül emiatt nem kerülhetett az eredetileg tervezett helyre, és átszállították a Műegyetemre. 1910. május 25-én tartották azt a zárókő-ünnepélyt, melynek keretében felavatták a lágymányosi palotát. A neogótikus könyvtártermet Peez Samu tervezte, ennek előterében állították fel az országházból kiszorult emlékművet. A Műegyetem dísztermében egy másik monumentális mű is állt, amelynek közepét Stróbl Alajos Ferenc József-mellszobra alkotta, és amely Szécsi Antal két, jelvényekkel díszített apród-alakjával egészült ki. Szécsi-Mayer Hódolat című szoborcsoportja itt állt tehát a II. világháború végéig, s erről archív felvételek tanúskodnak. Az 1950-es években a Képzőművészeti Főiskolára szállították át, hogy a diákok a szobor nemes és drága anyagát tanulmányaikhoz felhasználhassák. Szállítás közben elveszett az olajágat tartó női figura, így a főiskola Epreskertjébe már csak három alak került. Ferenc lózsef és az egyik mellékalak márványanyagát a diákok faragási gyakorlataik során használták fel, ezekből csupán a király bal keze maradt fenn, amelyben az országalmát tartotta. Ezt a töredéket egyik szobrászművészünk napjainkig megőrizte. Erzsébet királyné alakja viszonylag épségben átvészelte a nehéz időket. Az Epreskertben a szobor a szabadban állt, ezért felülete erősen és sok helyen tönkrement, letörött az előrenyúló bal karja, és hiányzik kezéből legyezője is. Újabban Káldi Richárd restaurálta, így ma már régi fényében láthatjuk újra a 260 cm-es, kiválóan faragott művet. A restaurátor letisztította az időjárás viszontagságának nyomait, és megtervezte a kéz hiányzó mintáját is. Káldi Richárd fényképén így együtt látjuk Ferenc József bal kezét, amelyben az országalmát tartja és Erzsébet királyné gipsz bal kezét, amelyet majd márványból kifaragva visszacsapolnak a szoborra. A szépen restaurált Erzsébet királyné-szobor a tervek szerint hamarosan a Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti palotájába kerül, amennyiben a háromtonnás művet az épület födémszerkezete képes lesz megtartani. F. Zs. Műcsarnok 2 (1899) 450; Műcsarnok 3 (1900) 362; D. I.: Szécsi Antal. M 3 (1904) 258-260; VU 52 (1905. május) 719. sz; A parlamenti szobrokról: NEY BÉLA: Az Országház. Budapest 1906 (Divald Károly műintézetének kiadása); Pesti Napló 57 (1906) 62; Pesti Napló 58 (1907) 42; Pesti Napló 58 (1907) 223; Pesti Napló 58 (1907) 232; Pesti Napló 58 (1907) 295; SÁROSI BELLA: Erzsébet királyné. VU 54 (1907) 945; VU 54 (1907) 943-944, Mayer Ede nekrológ. M 7 (1908) 203, Pesti Napló 61 (1910) 122; MEDVEY 1939, 8687; HÉBERGER KÁROLY: A Műegyetem története, (sokszorosított kézirat) Budapest é. n., 1-8; KÁLDI RICHÁRD restaurátori tanulmányi dolgozata a restaurálás fázisairól. Képzőművészeti Egyetem, Restaurátor-szak 1998, 50. (Itt mondok köszönetet Káldi Richárdnak a szoborral kapcsolatos tájékoztatásáért és fényképfelvételeinek felhasználásáért.) XIV-14. Géniusz oroszlánnal - a Szabadságharcemlékmű pályaterve 1907 Zala György (1858-1937) Gipsz, 49 cm Ajándék Németh Kálmántól Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Szoborosztály, ltsz.: 79.13-N A Szabadságharc-emlékmű pályázatainak sorában 1905ben újabb forduló következett be. A városligeti Iparcsarnokban 18 tervet állítottak ki ekkor (mellettük 12 Kossuth-emlékterv is látható volt) - de a pályázatok sorában ez a forduló is meddőnek bizonyult. „A művész nem tudja, nem érzi, mit akar tőle a nemzet - írta Bauer Henrik 1905-ben -, gyász vagy diadalmas harc, nemzeti önérzet, kielégített igazságérzet vagy egyik se, mert a harc még tart?" - fűzi hozzá. A pályázatot 1907-ben hirdették meg harmadszor, a legjobb erők részvételével (Teles, Maróti, Kallós, Róna, Ligeti, Stróbl, Zala, Szamovolszky). A Szépművészeti Múzeumban kiállított tervek az emlékművek minden megszokott kellékét felvonultatták, s ez is a gondolati és művészi bizonytalanságra utalt. „Legjobb szobrászaink egész sora elvérzett abban a törekvésben - írja Lyka -, hogy a szabadságharc emlékművét Kossuthtal, Petőfivel, sassal, Hungáriával, népséggel-katonasággal, szántó-vető paraszttal, ágyúval, ekével, ökörrel, lóval, harci epizódok egész sorával, tájképekkel, várakkal, bástyával, koronával, heggyel, géniusszal, angyallal stb. stb. fejezze ki." A panoptikumhoz illő felsorolásban természetesen - bár kimondatlanul - a Zala tervére vonatkozó bírálat is benne foglaltatott. „A monumentum - így Lyka - nem történetírás és nem képrejtvény" - mégis sokan elvesztek ezek buktatói között. Zalának ez a Hikisch Rezső építésszel közösen benyújtott terve elsősorban az építészet és szobrászat arányaiban, egymáshoz való viszonyában problematikus. Tulajdonképpen négy önálló, egymáshoz tartalmilag nagyon lazán kapcsolódó szobormű kapott ezen a terven közös talapzatot, mely utóbbi azonban mindegyiket uralja. A négyszögletes pilon tetején, többlépcsős talapzaton álló géniusz, hívó mozdulattal előrenyújtja,
