Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz
XIV-14. széttárja karját. Mögötte hatalmas oroszlán áll, félrefordított fejjel. Érdekes, hogy a pályázat első fordulójában (1891) Zala ugyancsak egy oszlop tetején álló géniuszt tervezett. Ez az első géniusz diadallal taposott egy kígyón, és magasra tartotta a szabadság égő fáklyáját. Zala terve egyébként második díjat kapott, de ez nagy valószínűséggel nem a műnek szólt, hanem inkább az ismert nevet jutalmazta. Sz.G. BOKOR JÓZSEF: A szabadságharc szobor pályázata. Magyar Szalon 9 (1891) 50-52; BAUER HENRIK: Meddő pályázatok. Építő Ipar 29 (1905) 188-189; LYKA KÁROLY: A szabadságharc szobra. Uj Idők 14 (1907) 601. skk; BAUER HENRIK: Harmadszor. Építő Ipar 31 (1907) 253-255; ÉBER LÁSZLÓ: Szabadságharcunk emléke. MI 11 (1907) 176197. 26 éves Gách István és a 29 éves Szamovolszky Ödön terveit tartotta a legkiemelkedőbbnek. Megelőzték ezzel Zalát, Stróblt, Rónát, Ligetit, Teles Edét, Margó Edét és másokat. Szamovolszky Zala-tanítvány volt, később Róna műtermében is dolgozott. Ekkoriban már nem teljesen ismeretlen, 1902-től műcsarnoki kiállításokon szerepelt, nevéhez fűződik a kassai honvédemlék mintázása. Gách István is Zala mellett folytatta az Iparművészeti Iskolában megkezdett tanulmányait. Párizsban is járt. Pályadíjnyertes közös munkájukat a kritika lelkesen fogadja, még Lyka Károly is, bár az Új Időkben közölt eszmefuttatása nem mentes némi - jóindulatú - bírálattól. Úgy látja, a fiatalok megoldották a kitűzött feladatot, mégis: egyszerűsíteni kellene az építészeti részeket, s a központi kettős oszlopon emelkedő Hadúr-figura is fejlesztésre vár. (Talán ez a kissé merevebb, architektonikusabb középrész volt Gách István munkája?) Szerencse, hogy a mű kivitelezésére is megbízást kaptak. Yartin (Nyitray József) olyan magasztaló hangon írja meg „bírálatát", hogy szükségesnek találja rögzíteni, „nem személyes kultusz" keltése, amire törekszik, de a mű „új jövőnek jelszava", az emlékműállításban új korszak bekövetkezését hozhatja magával. Elragadtatott hangjából mintha kicsendülne a megkönnyebbülés, végre, végre megoldható a közel húsz éve húzódó szabadságharc-emlékmű felállításának ügye. Valóban, a minta egymással plasztikai kapcsolatban lévő, kisebb, mozgalmas csoportokból épít fel egy szabadon hullámzó füzért, gondolatait nem magyarázza irodalmiaskodó domborművek segítségével, s az egy Hadúr kivételével eltekint mindenfajta természetfölötti, mesebeli vagy allegorikus figura szerepeltetésétől. A Hadúr azonban - a mű hátoldalán lévő és a vérszerződést ábrázoló domborművei együtt - érdekes módon utalni kíván a magyarság eredetére, esetleg a szülőföldnek a szabadsághoz való jogára. A szobrász ha egy kissé direkt módszerekkel is ábrázolja a szabadságharcot a nemzet történelme szerves részének tekinti. E gondolatokkal, melyeket a századforduló eredetkutató érdekXIV-15. Szabadságharc - az emlékmű pályázati terve 1907 Szamovolszky Ödön (1878-1914) - Gách István (18801962) Bronz, talapzata 78 * 53 cm, magassága 64 cm Jelezve hátul a talapzaton: „Gách István és Szamovolszky Ödön" Budapest, Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, ltsz.: KM 93.48 A szabadságharc-emlékmű pályázatának 3. fordulóján 28 pályázó munkái közül a neves nemzetközi zsűri - a torinói Davide Calandra, a francia Albert Bartholome és a belga Charles van der Stappen - két fiatal művész, a
