Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században - RÉVÉSZ EMESE: Történeti kép mint sajtóillusztráció (1850-1870)

tal a történész támogassa a képírót".

66 Hasonló cél vezérli Mártonffy Károlyt, aki 1861-ben a Vasárnapi Újság lapjain több részben teszi közzé a hazai történelem festői feldolgozásra javasolt, kevéssé ismert epizódjait.

67 A históriai tárgyú metszet forrásaira olykor a folyóirat maga közvetlenül is utal,

68 de gyakoribb, hogy a képmagyarázatokat a folyóiratok saját munkatársai fogalmazzák meg. Jellemző példája ennek Geiger ciklusa, melynek Wenzel Gusztáv által írt eredeti szövegét a Vasárnapi Újság - mulattatva oktató stílusának megfelelően - Jókai Mór közérthető nyelvezetű kommentárjaival cseréli fel. A folyóiratok által közölt történeti képek kísérő szövege általában történeti kommentár, képi ihletésből született szépirodalmi mű vagy a képtől független, de azonos témájú értekezés. Az ábrázolások zöme tehát nem a szó szoros értelmében vett illusztráció, hanem az alkotók saját invenciója, amelyek közhasználatú történelemkönyvek és szépirodalmi művek inspirációja nyomán születtek. így például Vizkelety Bélának az Ország Tükrében megjelent históriai képsorozata korábban készült, mint Remellay Gusztávtól a kőrajzokat kísérő elbeszélések.

69 Az irodalmi előképek után készült történeti illusztrációsorozat kevés példáinak egyike Franz Kollarznak a Képes Világ számára magyar költeményekhez rajzolt képciklusa. Kép és szó aszinkronitása növeli az értelmezés szabadságát, hiszen a közvetlen szöveges magyarázatot nélkülöző történeti kép a befogadót korábbi ismereteinek mozgósítására készteti. A szöveg elmaradását vagy redukcióját - vagyis a korábbi szövegekre való hagyatkozást - többnyire a téma közismertsége, egyértelmű jelentése teszi lehetővé, mert „ideológiailag mennél rögzítettebb a hely, annál kevésbé kell nyíltan kimondani a tárgy jelentését és vice versa".

70 A közérthető és világos, ezért külön történeti értekezést nem igénylő képtárgy az egykori műkritika kívánalma is.

71 A műlapokon ábrázolt jelenetek, hősök nagyrészt már ismertek a hazai történet iránt érdeklődő nézők számára. A közvetett szöveges „háttéranyag" megteremtésében maguk az irodalmi folyóiratok járnak élen, hiszen korszakunkban rendszeresen közölnek históriai témájú népszerűsítő tanulmányokat, elbeszéléseket, költeményeket. Mivel István király élete közismert, az Ország Tükre úgy véli, a néző „jól ismeri a nagy király életéből amaz epizódot is, melyet műlapunk ábrázol, s melyre csak rátekintve az olvasó, bizonyára eltalálja tárgyát" - a Szent István elleni orgyilkossági kísérlet jelenetét.

72 Előfordul a közkeletű irodalmi forrásokra való direkt visszautalás is. Weber Henrik Szapáry Péter bosszújához csupán néhány sort fűz a szerkesztő: „Tárgya a »Szapary Peter« című színműből sokkal ismertebb, semhogy a hős, nagylelkű bosszúját a török ellenében magyaráznunk kellene".

73 Míg az előbbiekben szükségtelen, egyes esetekben lehetetlen a tárgy bővebb kifejtése, így elegendő, ha a kép „félszavakkal", az azonos asszociációkat ébresztő „hívószavakkal" utal. Lötz Károly Petőfi halálához 1863-ban csupán az alábbi sorokat fűzi a szerkesztő: „Ott essem el én, / A harcz mezején... / Petőfi Sándor. / A sors ez egyetlen kívánságát vajmi hamar teljesíté!"

74 A történeti események képi ábrázolása és szöveges leírása tehát kölcsönösen kitágítja és gazdagítja a másik jelentését, a szimultán megjelenő kép és szöveg felerősíti egymás hatását. A képi elemeket „rendszerező szövegraszter"

75 segíti a látottak azonosítását és értelmezését, és viszont, az egyetlen jelenetbe sűrített eseménysor tárgyiasítja és összefoglalja a leírtakat. Ez a dupla kódolás segíti a megjelenített tárgy memorizálást, a sugallt értelmezés rögzítését: „... a művészetnek ezen ága legalkalmasabb az eszméket megtestesíteni, s a hol a szó bizonyos tárgyak leírására elégtelen, azoknak alakot adni s azokat az olvasó érzékei elé állítani, könnyebben megértetni" - foglalja össze az illusztráció műfajának lényegét Szokoly Viktor 1866-ban.

76 A képmagyarázatok segítségével a sűrített képi „ikonikus értelemszerkezet"

77 időben kibontakozó eseménysorrá alakul vissza. Ugyanakkor a narratívat egyetlen kifejező jelenetbe tömörítő kép a szövegnél gyorsabban és hatékonyabban jelenít meg egy eseménysort.

78 A sajtó által közvetített képes magyar történelem ily módon a nemzeti múltkép megkonstruálásának széles hatókörű és közérthető eszköze: miközben elbeszéli a múltat, megindít és meggyőz, informál, felidéz és nevel.

79 Mivel a korszak befogadója még inkább olvassa, mint nézi a képet, a szöveges kíséret segítségére van a főbb személyek kiemelésében, az események azonosításában és értelmezésében. A történeti képeket korszakunkban négyféle szövegtípus kommentálja: történettudományi tanulmány, irodalmi elbeszélés vagy költemény, képzőművészeti műelemzés, illetve ezek vegyüléke. Mindegyik képes az ábrázolás sűrített jellegének idő- és térbeli kiterjesztésére. A magyarázatok középpontjában zömmel a szüzsé áll, az ábrázolás művészi eszközei ritkábban kerülnek szóba. A kísérő szövegek a kiemelt eseményeket fordulópontként, a kiválasztott személyiségeket sorsfordítóként, a jelenre vonatkoztatható exemplumként interpretálják. A deskriptív és informatív-expresszív magyarázatokhoz rendszerint a történeti esemény morális tanulságának, jelképes jelentésének összefoglalása csatlakozik.

80 A képmagyarázatként szolgáló értekezések szerzői olykor jeles irodalmárok vagy történettudósok, mint Beöthy Zsolt vagy Szilágyi Sándor, de a többséget népszerű szépírók, publicisták, költők alkotják. A képes újságok széles olvasóközönsége számára Jókai Mór, Vahot Imre, Remellay Gusztáv vagy Vértesi Arnold történeti „beszélyeinek" közérthető, egyszerre oktató és szórakoztató hangneme felel meg leginkább.

81 Leírásukban a történeti háttér tárgyszerű jellemzése, személyek, helyszínek és időpontok megnevezése, ok-okozati összefüggések, erőviszonyok és frontvonalak felemlítése megteremtik a históriai kép faktuális közegét. Az irodalmi fikció mindezt az érzelmi indítékok megrajzolásával, lélektani elemzéssel, a drámai helyzetek kidolgozásával bővíti ki, meghatottságot, csodálatot és együttérzést váltva ki a néző-olvasóból. Másrészről a verbalitás szintjén a lát-