Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - TÓTH ENDRE: A továbbélő ókor

tehát tisztában voltak. A Szent Márton-életrajz - aminek ismerete egyházi emberről nemcsak feltételezhető, hanem biztosra vehető - első mondatából Kézai megtudhatta, hogy Savaria a római kori Pannónia városa volt, és Márton szülei innen Ticinumba költöztek. Kézai megkísérelte, hogy találjon egy várost a langobardok számára a régi Pannoniában is. Érthető, hogy a helyszíneket a saját korában még látható, esetenként monumentális épületmaradványokban és kőfaragványokban vélte felfedezni. Ilyenek az Árpád-korban csak római romok lehettek. Ezeket azonban néven nevezni nem tudta, hiszen e rommezők római nevei csak a 18-19. század folyamán váltak ismertté, némelyiké még akkor sem. Hogy figyelte a régi települések maradványait, arról számos megjegyzése tanúskodik. Szvatopluk megsemmisítéséről szólva elbeszéli, hogy az események egy régi város közelében folytak, amelynek akkor még álltak a romjai. Bánhida közelében valóban egy római „város" feküdt.

34 A közeli, 7-8 kilométerre fekvő Környe alatt egy 4. századi, négyszögletes, nagy kerek tornyokkal megerősített erődítmény fekszik (a római korban Vincentia lehetett a neve). A több mint kétméteres falakkal körbevett erőd romjai az Árpád-korban még jól láthatók voltak. Kézai ismerhette vagy tudhatott róla. Amennyiben valóban az Alcsútdoboz közelében fekvő Ginza-pusztával azonosítható Kézáról származott, akkor nem lehet csodálkozni 2. Római oltárkő Baracskáról Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum azon, hogy nemcsak a húsz kilométerre fekvő környei romokat, hanem a délkeletre ugyanennyi távolságra található százhalombattai római tábor maradványait is ismerte. Etele a zieselmaueri csata után Szőnyben tartott udvart. Szőny alatt a római légiós tábornak és coloniának, Brigetiónak a romjai húzódnak. A romvárost csak az újkorban azonosították a római coloniával; nevét Kézai nem ismerhette. A tárnokvölgyi csata után az elesetteket Keveházán temették el, ahol egy kőszobrot is emeltek:

35 ez egy Kézai korában és később is látható római kőfaragvány volt.

36 A magyarok második bejövetelekor elbeszéli, hogy „a szobi révnél átkelve a Dunán, megvívtak egy bizonyos Duna melletti várat, amelyben Szvatopluknak azok a katonái gyülekeztek, akik uruk halála után a futásban kerestek menedéket. Itt ölték meg másokkal együtt Marótnak egy nagyon öreg rokonát, noha mesébe illő módon mindmáig azt állítják, hogy ez maga Marót volt". A szobi révhez közeli (mintegy három kilométerre fekvő) Pilismarót a helyszín. A falu melletti dombon ma is láthatók a 4. századi erőd északi falai. Kézai a síkságon fekvő környei romokat városnak, a dombon épült maróti erődöt várnak nevezi. Értelmezése az Árpád-korban jogos. Kézai tehát igyekezett néven nevezhető színhelyeket keresni az első és a második magyar honfoglalás eseményei számára, és ezeket végül is - logikusan - olyan építményekben találta meg, amelyek a Dunántúlon az ő korában még jól láthatók voltak. Kézai nem járatlan úton indult. A középkorban a római emlékek gyakran határjelek. A határjárások a felszínen megfigyelhető terepalakulatokat vagy síremlékeket szükségből számba vették. Mik lehettek a „sepulchra paganorum"-ok, pogánysírok?

37 A középkori határjárásokban néha pontosan megnevezik a sírt: leánysír, vagy még a személy nevét is tudták. A névvel nevezettek esetében aligha kételkedhetünk abban, hogy még az emlékezet határán belüli temetkezésről van szó. A leánysír megjelölés azonban nem ilyen egyértelmű: ha a Dunántúlon fekszik, római sírszobor is lehetett. A „pogány" sírok őskori földhalmok is lehetnek: a 16-17. századi szóhasználatban a pogány szóval jelölték a földből kikerült honfoglalás előtti érmeket, amelyekkel vagy amelyek másolataival edényeket díszítettek. A 13. századi pogány sírok nem feltétlenül a keresztény magyarokkal egy időben élő pogányok temetkezései, hanem sokkal inkább az emlékezet határain túli, régi temetkezések is lehetnek. 1360-ban egy „nagy kő, amit Sírkőnek neveznek", és a Bálványkő dűlőnév tűnik fel Szombathely keleti határában. A Bálványkő útja ma is létezik, a síremléknek azonban már nyoma sincsen. Nem is ismernénk az elnevezés eredetét, ha a 19. században, amikor Pesty Frigyes összegyűjtötte a földrajzi neveket, Szentmárton község bírája fel nem jegyezte volna. 1864-ben így írt: „egy emberi emlékezetet meghaladó időben készült egyszerű kőszobortól kapta a nevét - ami még romfalával máig is áll". A római város környékén emelt sírépítményről van szó. Savaria romjait, faragványait, mivel alkalmasak voltak építkezésekre vagy a határ jelölésére, a faragványokat, oszloptöredékeket a középkor fo-