Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben

MAROSI ERNO A MAGYAR TÖRTÉNELEM KEPEI A történetiség szemléltetése a művészetekben A művészet és az emlékezés kapcsolata igen régi felismerés. Közhely, hogy mindkettő az emberi lét alapvető sajátossága. „A történelem képe"-címbe foglalt probléma ezért a művészet - és a vele való foglalkozás - értelmének alapkérdését jelenti. 1993-ban Francis Haskell nagy monográfiát szentelt ennek a témának.

1 A könyv címoldalával szemben Joachim von Sandrart egyik könyvét díszítő, eredetileg is hasonló funkciót betöltő rézmetszetének reprodukciója szerepel. Ennek középpontjában egy antik buszt áll, a harsonát fújó, szárnyas Hírnévtől ünnepelve. Az égen Jupiter sasa repül diadalmasan, a képmező jobb szélén a Német-római Szent Birodalom koronáját viselő császár trónol. A mellkép arcvonásai mintha a Laokoón-csoport főalakjának típusát és pátoszát idéznék. Még inkább emlékeztet testtartásában is Laokoónra a baloldalt Khronos kaszája és a csontvázHalál nyila által az antik impérium sasával együtt a mélybe taszított figura. Lent e testnek torzóját emelik fel a munkások, akiknek a Festészet és a Szobrászat eszközeit tartó nőalakok között Hermès ad tanácsokat. Héraklés emeli fel a szoborfejet s adja Pallas Athéné kezébe: nyilván ő helyezi vissza trónjára az antikvitás emlékét. A metszet pontosan azt fejezi ki, amit Haskell művének alcíme: A művészet és a múlt értelmezése. Ez a könyv ugyanis arról szól, hogyan jeleníti meg a művészet a történelmi múlt koronként változó interpretációját. Nem szűkíthetjük le vizsgálatunkat mindjárt a Haskellnél megcsodált eleganciával a múlt emlékeit feltámasztó interpretáció problémájára. Persze, ennek a kiállításnak is ügyelnie kell a Haskell (és már Sandrart) által feltett kérdésre. A válaszokat majd a látogató fogja megfogalmazni. Bevezetésül fordított megközelítést választottunk: annak a kérdésnek a feltevését, milyen alapformákban ölt testet a történelem a művészetben. Ebből a szempontból szükségképpen inkább a motívumok jutnak szóhoz, mint a Haskell vizsgálatában nagy szerepet játszó stílus és a kvalitás. Ennek fő oka az, hogy e kiállítás anyagának hangsúlya, ezért problematikájának középpontja is a 19. századi magyar művészet alkotásaira esik. Kutatnunk kell továbbá a hazai történeti hagyomány szálait is, keresve a megfeleléseket és a párhuzamokat az egyetemes eszmetörténettel. Történet, történelem és kép „Történelemkép" nincs, de a „történelem" és a „kép" elemekből képezhető szókapcsolat értelme igen sokféle lehet. Szóösszetételként, tárgyas értelemben történelmet ábrázoló kép, birtokos jelzői összetételben a történelemnek a képe, jelzői összetételben „történelmi" kép. Egy művészeti múzeum kiállítását persze csak az érdekelheti a történelemből, ami belőle műalkotásokban, szemléletesen realizálódhatik. Ha a két szó közé „és"-t gondolunk, a kifejezés értelme lehet kapcsolatos (a történelem és képe), de ellentétes is (a történelem képe, annak alapvetően nem képi, hanem elvont fogalmi jellege dacára). - Máris az értelmezések zavarba ejtő labirintusába kerültünk! S az értelmezési probléma még tovább is bonyolódik, ha a két szót vesszük szemügyre. Csak a magyarban is: miért a „történelem" áll ott, s miért nem a „történet"? Nyilván, mert az utóbbi, amely a régi nyelvben véletlent is jelentett, egyedi esetet, akár anekdotát is jelenthet (amelyben azonban egymagában is, még inkább sorozatban, párhuzamos elbeszélésben, megjelenik az általános tanulság!). Hasonló kétértelműség kíséri a görög eredetű, számunkra sem idegen história szót. Sokszor vagyunk tanácstalanok az összetételben: „történelemből" szokás érettségizni, de vajon „történelemtudomány" vagy „történettudomány"-e a jobb? Továbbá ott vannak a jelzői alakok: mikor kell „történelmi" (a Trianon előtti Magyarországra vonatkoztatva biztosan!), s mikor „történeti"? Továbbá: sokféle korban és stílusban készültek történeti tárgyú képek, de például a „történelmi festészet" kifejezés nem a történelemből merített tematikát jellemzi. A stiláris értelemben vett múltidézést szívesebben és egyértelműbben jelöljük a historizmus szóval. A magyarra nehezen fordítható német „Historienmaler"

2 szónak ehhez a problémához semmi köze sincs, mert az akadémiai képzettség legmagasabb fokát jelöli. Azután ott van még a „kép": szó szerint értendő-e, tollal, ecsettel érzékeltetett formák útján megvalósított síkbeli vagy faragott-mintázott térbeli ábrázolásként, vagy csak mentális, képzeleti képként, vízióként, amelyet az egyes elbeszélésekből s a történések egymásutánjából alkotunk magunknak; esetleg az irodalmi stilisztika ér-