Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

leányát ugyanis Széchényi Ferenc meghívta 1814 nyarára Nagycenkre (Zinkendorf), ahol megismerkedett a Sopronban élő Artner Terézzel, azaz Marie Therese von Artnerrel (1772-1829), költői álnevén Theonéval - akinek már 1812-ben is jelent meg verse az Archívban - és barátnőivel. Marianne Neumann (von Meissenthal, lánykori nevén Tiell) (1768-1837), írói álnevén Nina, Sopronban, illetve Bécsben élt; Zay Mária grófnő (született Calisch Mária, Zay Imre felesége) (1779-1842) telelni járt Sopronba. A megismerkedést barátság és majd egy évtizeden át további közös nyaralások követték, immár Zayéknál: Zayugrócon (Trencsén megye, ma: Uhrovec, Szlovákia) és Bucsányban (Nyitra megye, ma: Bucany, Szlovákia), ahová egy ilyen alkalommal Franz Grillparzer is ellátogatott barátaival. Hormayr és Mednyánszky együtt indították a Taschenbuch für vaterländische Geschichte második sorozatát, amelynek kötetei az 1820 és 1828 közötti évekre szóltak. Ezek anyaga gondosan kiegyensúlyozva oszlik meg osztrák, magyar és cseh-morva témák között, s ez az arányosság minden egyes rovatban külön is érvényesült. Az első kötet nagy terjedelemben hozta Mednyánszky összeállításában a magyar történelem jeles dátumainak kalendáriumát (Historisches Tagebuch für Ungarn); kipótolva azt, ami a zsebkönyv első sorozatának első kötetében megjelent hazafias kalendáriumból kimaradt. Minden kötetben helyet kapott néhány nagyobb történeti tanulmány például a tatárjárásról, a Jagellók magyarországi uralmáról; néhány életrajz, amelynek hősei lehettek uralkodók, államférfiak vagy tudósok (magyar személyiségek közül például Mária királynő, Nagy Lajos leánya, Nádasdi Tamás, Janus Pannonius vagy Ráday Gedeon). Az állandó rovatok közül a Családfák (Ahnen-Tafel) című sorozatban minden évben két-két jeles osztrák, magyar és cseh arisztokrata-, illetve nemesi család történetét tárgyalták. A mondák és legendák, jelek és csodák (Sagen und Legenden, Zeichen und Wunder) című állandó rovatban - amelyet Hormayr rendszeresen kedvenc rovatának nevezett - közölt elbeszélések terjedelme és jellege is rendkívül különböző volt: tiroli kolostorok alapításának mondáitól morva szentképek legendáiig; címerképek és nevek magyarázatára szolgáló családi hagyományok csakúgy előfordultak, mint népmesei elemekből szőtt történetek, vármondák és történetírókból kiemelt epizódok. Nagyobbrészt itt jelentek meg először azok az elbeszélések, amelyeket Mednyánszky Erzählungen, Sagen und Legenden aus Ungarns Vorzeit címen gyűjtött kötetbe (1829, első magyar fordítása: 18321834), Mailáth pedig Magyarische Sagen und Mährchen címen adott ki először kötetben 1825-ben. (Ezt Kazinczy Ferenc még ugyanebben az évben magyarra fordította, de a kéziratot csak fia nyomtattatta ki hagyatékából 1864ben.) Ugyancsak rendszeresen jelent meg várak, várromok története és leírása. A magyarországiak nagyobbik részét Mednyánszky Alajos írta, főként felvidékiekről, de a második kötetben metszetekkel illusztrálva kiadta Visegrád és Esztergom először magyarul megírt és a Tudományos Gyűjteményben 1817-ben megjelent leírásait, hogy a két országos jelentőségű királyi székhely ne hiányozzék a német nyelvű sorozatból sem. Minden kötetbe kerültek költemények is; részben az Archiv legsikeresebb hazafias történeti balladáinak újraközlései - metszetekkel illusztrálva -, részben olyan újdonságok, mint például Köffinger Beckó váráról, vagy a szomolányi vár szelleméről írt verse. A zsebkönyv metszeteinek jellege nem változott az első sorozathoz képest: portrékat, történelmi jeleneteket és vár-tájábrázolásokat találunk a kötetekben. A hazai történeti tárgyak művészi megformálása Josef Hormayr minden sorozatában újra és újra hangsúlyozta: a forrásközlések és a történeti írások célja, hogy a hazai történelemből kiemelje és bemutassa azokat a személyiségeket és azokat a jeleneteket, amelyek művészi megformálásra méltóak; mert a hazaszeretet ébresztésére a művészi feldolgozás alkalmasabb, mint a tudományos; vagy ahogyan Th. (azaz Thaisz András) fogalmazta a Tudományos Gyűjteményben, 1819 januárjában, Hormayr addigi munkásságáról beszámolva: ,,A' Szerzőnek históriai igyekezetében mindenütt kitetsző ideája: A' beszéllőés képző Mesterségnek szüntelen öszveköttetése a' históriai Compositióval és a' Mesterségnek fő alkalmaztatása a' nemzeti tárgyakra. Tsak ezáltal éri el a' História valódi popularitását, tsak ezáltal lészen a' Népnek közjava, vég bizodalma, legkedvesebb ékessége és szüntelen való emlékeztetése, ez által nyit magának útat az Asszonyok palotáiba, valamint a tudósok szobátskáiba, ez által lép igazán az életbe és az országba, válik igazgató rugóvá, 's nő hazafiúi tselekedetre!" Az Archiv egyik első számában jelent meg A történeti anyag költői kezeléséről (Über den poetischen Gebrauch des historischen Stoffes) című névtelen értekezés, amelynek szövege világos és nagyon gyakorlatias, úgyhogy bizonyosan Josef Hormayr és nem Matthäus Collin tollából származik, és amelynek célja az, hogy eligazítsa a tapasztalatlan olvasókat arról, hogyan kell a hazafias műalkotásokat érteni. E szerint a történeti hitelesség nem kérhető számon a történeti tárgyakat feldolgozó szépirodalmi műveken, és ezért fontos, hogy mindig tisztában legyünk vele, történetírót vagy művészeti feldolgozást olvasunk-e. A történelmi témák megformálására legalkalmasabb műfajnak az eposz tűnhet, minthogy az epikus költészet az emberi kultúra korai szakaszaiban közös tőről fakadt a történetírással, pontosabban a korai eposzok őrzik a népek történetírás születése előtti történeti hagyományait. Manapság azonban - így a szerző - az eposz sem nem eléggé történetírás, sem nem eléggé költészet. A dráma előnye, hogy közvetlenül, az elbeszélő közbeiktatása nélkül állítja szemünk elé a szereplőket, és ezért nagyon hatásos. Olyan témákat kell azonban választani, amelyek nem ismerősek, mert ha a nézők észreveszik azokat a torzításokat, amelyeket a történés színpadra állítása szükségessé tesz, teljesen kiábrándulnak. A regény, mert prózai szöveg, formailag túl közel áll a történetíráshoz, és mivel ez megzavarja az olvasót an-