Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából
részt. A tompán fénylő, aranylóan zöld „foglalatból" a nézőre meredő, illúziókeltően árnyalt emberkoponyát négy kis görögkereszttel díszített aranypánt koronázza. Létezik ugyanilyen formaszámmal jelzett, korona nélküli variáció is. Feltételezhető, hogy az eddig csupán bizarr dísztárgynak tartott kerámiaforma Ipolyi Arnold Magyar Mythologiájában 1854-ben leírt pogány „kaponya"-áldozóedények újjáalkotása. A tudós pap nemzeti mitológiáról írt könyve előszavában figyelmezteti olvasóit, hogy „a való és a valótlan között sehol sem ily észrevehetetlen a határvonal", és az archeológia magyar tudósai is sok feltételezést igazítottak helyre az évtizedek során. A magyar „mythologia" számos, először Ipolyi által rendszerezően feltárt eleme tovább élt a művészetben. Ez, a szecesszió szintézisre törekvő stílusperiódusában megformált „kaponya"-kehely egyszerre barbár és keresztényi, ázsiai és európai; „ősi, kultikus" tárgy és ugyanakkor „modern" életérzéseket keltő szimbolikus edény, amely a morbid, dekadens, egyéni fantáziajátékot éppúgy magába fogadja, mint a közösségi, nemzeti tudat hősi, harcias képzeteit. Cs. É. IPOLYI 1929,15,141, 298. XV-22. Archeológia 1896 Ferenczy Károly (1862-1917) Tempera, vászon, 117,5 x 66,5 cm Jelezve jobbra lenn: „Ferenczy" Állami vásárlás a Szépművészeti Múzeum számára 1898-ban Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály, ltsz.: 1564 Ferenczy Károly még Münchenben, közvetlenül Magyarországra való hazautazása előtt két példányban is megfestette Archeológia című művét. A kisebb méretű olajvázlat a két világháború között Schmidek Tibor gyűjteményében volt, a nagyobb, temperával készített változatot 1898-ban a nagybányai festők első közös tárlatán megvásárolták a Szépművészeti Múzeum számára. Köztudott, hogy Ferenczy nem szívesen beszélt műveiről, nem szerette azokat értelmezni sem. Feljegyezte azonban azokat a műveit - talán egy kiállítás előkészítése kapcsán -, amelyeket fontosnak ítélt. Ezt a saját kezű írását a Magyar Nemzeti Galéria Adattára őrzi, s ebben Ferenczy felsorolja ezt a Arkelológia (sic) című képét is. Már Petrovics Elek is úgy tudta, hogy Ferenczynek ez a műve voltaképpen egy falképhez készített tanulmány. Hogy hová tervezte volna Ferenczy ezt a falképet, arról ez idáig nem került elő adat. Ferenczy Valér e képpel kapcsolatban Puvis de Chavannes A szegény halász című képének hatását említi, mely főképp az Archeológia lefokozott színvilágán érhető tetten. Genthon IstXV-22. vári - a két világháború közötti művészettörténet-írás szecesszióellenességének szellemében - csupán e művészeti irányzattal való futó kalandnak tekinti Ferenczy művét, olyan mellékösvénynek, melyről a művész hamarosan letért a nagybányai természetfelfogás kedvéért. Ferenczy Archeológiájának stílusa valóban a szecesszió kétségtelen hatásáról tanúskodik, nemcsak az alakok foltszerű megformálásában, hanem képének szerkezetében is. Mások mellett Max Klinger és Franz Stuck festett Münchenben efféle, különböző idősíkokat és képmezőket összefoglaló kettős- vagy hármas-képeket, predellás kompozíciókat. A képfelület ilyen mezőkre való osztása legtöbbször az egész mű szimbolikus értelmére utal, mint például Hans von Marées-nek a Nápolyi Zoológiai Intézet számára festett, s a későbbi generációkra nagy hatást gyakorolt, többrészes falképsorozata: a Narancsszüretelök (1873), amelynek egyszerű címe mögött nem zsánerjelenetek, hanem antikizáló formákból és motívumokból megformált, az emberi lét állapotainak és az életkoroknak szimbolikus ábrázolásai
