Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából

szépségű" tárgyakat hozott létre a századvégre megszülető hazai díszítőművészetben. Cs. É. POSTA BÉLA: Törteli magyar pogánykori leletek. AÉ Ú. F. 16 (1896) 30-39; HAMPEL JÓZSEF: A régibb középkor (IV-X. század) emlékei Magyarországon, I-II, Budapest 1894-1898; HAMPEL 1896; HUSZKA 1885; HUSZKA JÓZSEF: A székelyház. Fiók Károly tanulmányával „Az árják és ugorok érintkezéséről". Budapest 1895; HUSZKA 1898a; HUSZKA 1898b; VARJÚ ELEMÉR: Nagy Géza: A magyar viseletek története, (recenzió) AÉ Ú. R 20 (1900) 429. XV-20. „Attila-csésze" 1902 Zsolnay-gyár, Pécs Keménycserép, formába préselt, egyenetlenül redukált, aranyos színű eozinmázzal fedett; magassága 16 cm, hosszúsága 19,5 cm, szélessége 12,5 cm Jelezve a masszába benyomott „6728 (formaszám) 36 3" Zsolnay Miklós örökletétje 1907-ben Pécs, Janus Pannonius Múzeum, ltsz.: 52.567.1 Pulszky Ferenc vetette fel először a Magyar Tudományos Akadémia 1878. június 16-án tartott nagygyűlésén, Történet-előtti és egyéb leletek Magyarországon című előadásában azt a lehetőséget, hogy a nagy szentmiklósi kincs a hunokhoz köthető. Ezt a föltevést tette valószínűvé Hampel József. „A kincs stilistikus elemzése alapján három nép: a góth, hun, gepida nép fejedelmi hagyatékának jelentékeny töredékét" látja a fejedelmi arany edényekben. Bár Hampel maga is visszavonta első feltevését, és az archeológiai kutatások előrehaladtával a kincslelet rejtélyeinek kibogozásához jelentősen hozzájárult, a közgondolkodásban a nagyszentmiklósi kincs, különösen a véráldozat képzeteihez kapcsolt bikafejes ivócsanak megmaradt „Attila csészéjének". A jeles tárgyakat és a jeles történelmi személyiségeket egymáshoz kötő XV-20. legendateremtés a tudott tényéknél is erősebbnek bizonyult, jelképpé kezdett formálódni a Nagyszentmiklóson 1799-ben talált aranykincsnek ez a darabja. A nagyszentmiklósi kincshez három bikafejes ivóedény tartozik, amelyek közül a Hampel József által megadott és a szakirodalomban máig megtartott számozás szerint a 13. és 14. sz. „ivócsanakot" (László Gyula elnevezését használva) másolja le az aranyos zöld eozinmázzal teljesen fémszerűvé tett kerámia dísztárgy. Nagyméretű variációját korábban (Attila-Coup, 6728. formaszám, Stróbl Alajos terve után) szintén elkészítették a Zsolnay-gyárban. Jelentőségét, jelentését szinte elvesztve, de figyelemre méltó vitalitásról tanúskodva, a Zsolnay nevet 1974-től ismét használó pécsi porcelángyár ezt a modellt is felújította, eozinmázas dísztárgyként. Cs. É.-K. O. HAMPEL 1884,117. XV-21. „Kaponya"-kehely 1906 Zsolnay-gyár, Pécs, Mack Lajos terve nyomán Keménycserép, formába préselt. Csontszín mázas, festett, illetve eozinmázas, savmaratott, aranyozott; magassága 18,5 cm, talpátmérője 9,8 cm, szájátmérője 8 cm. Jelezve a talpon benyomott „ZSOLNAY PÉCS 7709 (formaszám) 36 1", domború kerek gyári jelzés Magántulajdon A kerek talp szegélyétől íves szárakkal felmagasodó négy levél alkotja a különleges ivóedény középen kihasasodó nyelét, szétlapuló levelek támasztják alá a kehelyXV-21.