Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz - Szűcs GYÖRGY: Ars memoriae, ars obliviendi. Emlékművek térben és időben

radalom tízéves évfordulójára felavatott emlékkő (1999) a román nemzettudat legfontosabb, régi és új igazodási pontjait jelölik. Magyarországon a kulturális expanzió egyik legjelleg­zetesebb példája a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű (1947), ahol a szovjet hadsereg vezetői - bár nem ismer­ték a Citadella egykori jelentését, a rebellis magyarokat figyelmeztető értelmét - maguk választották ki a szá­mukra legoptimálisabb helyet. 15 A monumentális mű a II. világháború utáni hivatalos Magyarország embléma­A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 32. ÉVFORDULÓJÁT 33 Bánhidi Andor (1910-1964): Köszöntjük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 32. évfordulóját, 1949 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria N Kl'BOB M AH 7. Zórád Ernő (1911-): Illusztráció az Első oroszkönyvem című tankönyvhöz. Budapest 1954, 33. TfépBoe MiÍH (kMbiuófl npáaAHHK. Ho T&ÍI>KO nee paftóuie a paOÓTHMHM. KOJXÓairaKH H Hcux&HiHUM, a Bee BHOH&pa a nnuHepnn KAJT na fixnj. tikus jelvényévé lépett elő, számos könyvborító, plakát, turisztikai film vagy érme hangsúlyos részleteként tűnt fel. 16 Alkotója, Kisfaludi Stróbl Zsigmond - a művész apolitikus magatartását hangsúlyozva - az emlékmű­szobrászatot sajátos történetírásnak fogta fel, ahol múlt és jelen kiemelkedő eszméinek, tetteinek, személyisége­inek megörökítése egyaránt kitüntető szobrászi feladat lehet. 17 A emlékmű élete viszont két szembenálló meg­ítélés közé szorult: a szovjet katona mellékalakjának 56­os ledöntése, majd újraöntése, az ünnepi beszédek emel­kedett frazeológiája és a népi etimológia megnevezései („Sörnyitó", „Halászlány: ezt jól kifogtuk!") árulkodtak a műalkotás általános fogalma mögött meghúzódó po­litikai ellentétekről. Az időben hosszan elnyúló szimbolikus térfoglalás­sal szemben az emlékmű semlegesítésének szélsőséges megnyilvánulása a képrombolás, az ikonoklasmos, amely mindig tartalmazza az indulati elemet, mivel az eltávolítás gesztusa általában felfokozott hangulatú for­radalmi helyzetben jön létre. 1919-ben a Millenniumi em­lékműről leemelt Ferenc József szobrát (Füredi Richárd, 1906) összetörték, 1944-ben pedig vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök Duna-parton felállított díszmagya­ros emlékművét (Pásztor János, 1942) a kommunista földalatti mozgalom felrobbantotta. 18 Mindezek csak ke­véssé hangsúlyos előzményeit jelentik a legismertebb szoborrombolásnak, a kommunista korszak jelképének számító Sztálin-szobor (Mikus Sándor, 1951) ledöntésé­nek. 19 A volt szovjet érdekszférában az 1990-es években bekövetkező szobor-eltávolítások, a „lenintelenítés" szisztematikus folyamata, valamint a berlini fal lebon­tása mint szimbolikus tett megteremtette az igényt, hogy a nyugat-európai elméleti megközelítéseket és a közép­kelet-európai gyakorlat tanulságait közös fórumon fo­galmazzák meg. 20 A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a szobrok ren­getegébe tévedt „időutazó" kevéssé gondolkodik el azon, hogy az örökkévalóságnak szánt, egykor monu­mentális hatású emlékművek mennyire sérülékenyek és esendők, s az évszázadokkal később megtalált régészeti leletek nem mindig hordozzák az isteni alkotás kézje­gyét. Hubert Robert francia festő a 18. század végén még eljátszik azzal a gondolattal, hogy a Louvre Nagy Galé­riáját romként ábrázolja, egyszerre kölcsönözve a ma­radványoknak a régiség báját és a mulandóság érzetét: a kövek között rajzolgató művész a belvederei Apollónt másolja, mögötte Michelangelo Haldokló rabszolgájának töredéke látható. 21 Ritkán ennyire romantikus és látvá­nyos a pusztulás végeredménye, éppen töredék volta miatt meghökkentő és elidegenítő például egy római kori ló bronzfarka vagy egy üres talapzat, amely a vala­mikori lovas szobor létét feltételezi. 22 A magyarországi köztéri szobrászat történetének másfélszáz éves első szakasza, úgy tűnik, a nemzeti pantheon-gondolattal kezdődött (SZÉCHENYI ISTVÁN: Üdvlelde. 1843), és egy modernizált panoptikummal (Eleőd Ákos építész: Szoborpark. 1996) fejeződött be. A pantheon számvetést készít a múlt megőrzésre érdemes, jeles alakjairól, szinte katalogizálja a történelmi, kultu­rális, tudományos stb. értékeket hordozó személyisége­ket, ugyanakkor - miként a regensburgi Walhalla vagy a szegedi Dóm tér szoborcsarnoka - az idő múlásával folyamatosan bővíthető, alakítható. A panoptikum vi­szont mindenekelőtt látványosság, amely idézőjelbe te­szi, kifigurázza a múlt félelmetes vezéreit, ironikus né­zőpontból szemléli a történelmet, érvényteleníti a szob­rok eredeti értelmét. A Szoborpark ugyan változatlan formájában őrzi meg a „lejárt" emlékmüveket, Lenint, Osztapenko kapitányt, a Felszabadulási emlékmű szovjet katonáját, viszont építészeti terével kioltja a környeze­tüktől elszakított szobrok egykor oly magasztos jelenté­sét. 23 Ha elfogadjuk a történelem „metahistorikus" meg­közelítését, mely felfogás szerint ugyanaz a történeti ese-

Next

/
Thumbnails
Contents