Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz - SZATMÁRI GIZELLA: A Hentzi-emlékmű
SZATMÁRI GIZELLA A HENTZI-EMLÉKMŰ Heinrich Hentzi (1785-1849) osztrák tábornok tiszteletére 1852-ben I. Ferenc József császár személyes parancsára emlékoszlopot állítottak a budavári Szent György téren. Hentzi 1848-ban Pétervárad parancsnoka volt, majd a honvédek elfogták. Miután 1849. január elején Windischgrätz kiszabadította, megbízták Buda vára védelmének irányításával. 1849. május 21-én Buda ostromakor Görgey ellen harcolva esett el. Az emlékoszlop magas talapzaton álló baldachinos építménye alatt haldokló katona és babérkoszorút tartó angyal szoborcsoportja kapott helyet. A sarokpilléreken a katonai erényeket - hit, éberség, zászlóhoz való hűség, igazság, lovagiasság, önfeláldozás - megszemélyesítő allegorikus alakok álltak. Az ornamentális díszítés a neogótika jegyeit viseli magán, az erények megjelenítése ónémet előképekre visszatekintő, historizáló jellegű. Az egész mű mintegy kultikus magasságba emelve az elhunytakat - a tábornokon kívül Allnoch ezredest, valamint 418 társukat idézi, akiknek nevét a talapzat oldalain sorolták fel. A központi szoborcsoport a Thorwaldsen hatása alatt dolgozó Franz Bauer (1798-1872) műve, az allegorikus alakokat Hans Gasser (1817-1868) mintázta. Az építészeti rész alkotója Wilhelm Paul Eduard Sprenger (17981854). Sajátos Gasser kapcsolata Magyarországhoz és a magyar művészethez. 1850-1851-ben, a megbízás elnyerésekor a bécsi akadémia tanára volt. Lötz Károly nála tanulta a mintázást, és - szinte a Hentzi-emlék készülésével egy időben - növendéke Aradi Zsigmond és Kugler Pál Ferenc. 1860 előtt Izsó Miklós is dolgozott nála. A régi akadémiai rendszer feléledésekor azonban ő is elhagyni kényszerült az iskolát, talán azért is, mert ismeretes volt a metternichi érával szembeni ellenállása 1848ban. Gasser ugyanis a bécsi egyetemi légió tagja volt, hadnagyi rangban harcolt a barikádokon. Ezért aztán érthető, hogy 1858-1859-ben megmintázhatja Széchenyi Istvánt Döblingben - és az is, hogy mindennek hatására szerencsésebbnek látszott elhagynia a császárvárost. Utolsó éveiben Pesten élt, itt is halt meg 1868-ban. Ugyanakkor, amikor Gasser az emlékszobor allegóriáit mintázza, Anton Ziegler könyvében (Vaterländische Bilder-Chronik aus der Geschichte des österreichischen Kaiserstaates. Wien 1850) szintén megemlékezik Hentziről. Érdekes rajzot jelentet meg a kötet illusztrátora, Vinzenz Katzler. A rajz azt a - talán kitalált? - jelenetet ábrázolja, amint Görgey, a Buda várát visszafoglaló győztes magyar honvédsereg parancsnoka, védelmébe veszi saját katonáival szemben a halálosan megsebesült ellenséget, Hentzit. Ugyanennek a jelenetnek másik feldolgozása is ismeretes: az egykor Ernst Lajos gyűjteményében volt fametszet Leiningen-Westerburg Károly tábornoknak tulajdonítja a lovagias gesztust. A budaival egy időben Temesváron is emlékoszlopot emeltettek, mégpedig „azon hősies ellenállás emlékére, melyet a temesvári es. kir. várőrség 1849-ben az ostromló magyar honvédhadsereggel szemben a 107 napig tartó ostrom alatt kifejtett". Az itt említett hősies ellenállás vezetője Julius von Haynau táborszernagy volt. A temesvári emlékoszlop 18 méter magas, várbástya formájú, gótikus toronnyal. Josef Andreas Kranner prágai építész tervezte. Négy oldalán a budaihoz hasonlóan allegorikus alakok - Becsület, Engedelmesség, Éberség, Önfeláldozás - jelképezik a jó (császárhű) katonák ismérveit, Josef Max bécsi szobrász megfogalmazásában. A központi helyen egyetlen figura, egy nőalak, kezében a vár kulcsaival, a Hűség szimbólumaként. A talapzaton vízköpőszerű vigyorgó, fogcsikorgató szörnyek tekintenek felfelé - az ellenséget, azaz a magyar honvédeket szimbolizálva. Állítólag éjjelente katonai őrség vigyázta az emlékművet, a szoborrongálás megakadályozására. Ennek ellenére a megsérült, kicsorbult szörnyalakokat 1885-ben az emlékmű restaurálása során el kellett távolítani. A két emlékmű kompozíciójának hasonlóságát tekintve feltételezhető, hogy programjukat Bécsben határozták meg, a művészek csak a mintázás technikai részében jutottak szerephez. A Hentzi-emlékmű a magyar nemzeti öntudatot mélyen sértő alkotás volt. Nem elég, hogy a császári önkény a város egyik reprezentatív, a magyar történelem függetlenségi törekvéseivel (Hunyadi László) összekapcsolható terére állította, ugyanez a tér évekig - még 1880-ban is - a hírhedt várparancsnok nevét viselte. Az emlékműnek ezt a Monarchia-szerte előforduló, gótizáló típusát szívesen alkalmazták ideiglenes ünnepi dekorációk elkészítésénél is. 1857-ben Ferenc József és Erzsébet ellátogattak Magyarországra. A Lánchíd pesti oldalán a Lloyd kereskedelmi testület is egy ilyen, a saját költségén emelt, tornyocskákkal és allegorikus alakokkal ellátott díszépítménnyel üdvözölte az uralkodót. Áttört fülkéjében Pannónia szobra, oszlopain a különböző kereskedelmi ágak allegóriái képei voltak láthatók. 1886-ban Ludwig Jansky, a Budapesten állomásozó 61. gyalogdandár parancsnoka javaslatára a tisztikar május 21-én (!), a nevezetes budavári magyar győzelem évfordulóján megkoszorúzta az osztrák katonasírokat, köztük Hentziét is. Ez korábban csak halottak napján szokott megtörténni. A megemlékezést kegyeleti aktusnak tekintették ugyan, az eseménynek sem hivatalos, sem ünnepélyes része nem volt, sőt, a jelenlevők gyakorlóruhát viseltek, Jansky azonban magasztaló beszédet is mondott. Az ügy nagy port vert fel, heves utcai tüntetéseket váltott ki, Janskyt viszont előléptették. Bizonyos Cato Censorius - ezen az álnéven Bartha Ferenc pápai tanár írt - Hentzi szobra címmel igen határozott hangú röpiratot adott közre. A négy kiadást is
