Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz - SZATMÁRI GIZELLA: A Hentzi-emlékmű

megért mű szerzője úgy látja, a legyőzött, tisztes ellen­fél megérdemli a kegyeletes megemlékezést - sírkövet kell hamvai fölé emelni a temetőben -, de a magyar szár­mazású Hentzi, aki becsületszavát adta annak idején Kossuthnak, hogy nem fog a magyarok ellen harcolni, valamint megsebesülve el akart szökni - nem méltó erre. A „szégyenoszlopot le kell bontani", ameddig az a he­lyén áll, „a kiegyezés, a kibékülés a nemzet és a korona között nem teljes". Hentzi magyar származású, és meg­szegte becsületszavát, sőt alattomos módon szökni pró­bált. Mindez csak tetézte bűneit. (Magyar származása egyébként tévedésen alapul: Debrecenben született ugyan, de csak azért, mert svájci származású katonatiszt apja éppen itt állomásozott családjával.) A halottak napi koszorúzással kapcsolatos politikai botrány is jelzi, hogy a budavári osztrák katonai parancs­nok személye iránt táplált ellenszenv átruházódott ma­gára az emlékműre, mely a hatalom jogtipró uralmát jel­ző monumentummá, az elnyomás szimbólumává vált. Négy évvel később, 1892-ben, egy balul sikerült „ki­engesztelődési kísérlet" Szapáry Gyula miniszterelnöki székébe került. A kiegyezés utáni oldottabb légkör le­hetővé tette, hogy a '48^19-es honvédek egyesületei gyűj­tést indítsanak a Budavár bevételénél elesett (magyar) honvédek emlékének megörökítésére. Zala György ter­ve 1890 elejére elkészült, a Brüsszelben öntött bronz szo­bormű ünnepélyes leleplezését 1892. november 2-ra ter­vezték. Szapáry ekkor megállapodott a honvédszobor­bizottság elnökével, Ivánka Imrével, hogy az emlékmű ünnepélyes leleplezése alkalmával megkoszorúzzák Hentzi szobrát is. A kormánypárt felől érkezett javasla­tot Eötvös Károly „nemzetellenes merényletnek" nevez­te. Kilátásba helyezte, hogy a Függetlenségi Párt akár fegyveres erővel is megakadályozza a nemzeti önérzet ily módon történő megcsúfolását. Apponyi Albert visszaemlékezéseiben kifejtett véleménye szerint volt az eszmében „bizonyos nagyszerűség", de nem volt mögöt­te valódi tartalom, őszinte szándék. A közös koszorúzás gondolata mindenesetre meghi­úsult, és Zala honvédemlékművének leleplezése is elma­radt. Az emlékmű 1892. októberében már állt, felavatá­sára mégis csak fél esztendő múlva, 1893. május 21-én került sor. Ezzel valódi hangsúlyt kapott a történelmi tény, a honvédek budavári győzelmére emlékezhetett az ünneplő közönség. A Hentzi-szobor ügye többé-kevésbé a háttérben ma­radva ugyan, mégsem került le a napirendről. Már az 1889. januári képviselőházi véderővita, illetve a törvény megszavazását követő tüntetések kapcsán mozgósított egyetemi ifjúság határozatot hozott a hírhedt emlék el­távolítására. Néhány év múlva, 1894. április 1-jére vir­radó éjjel (egyes források szerint 1895-ben) Szeless Ador­ján hírlapíró, egykori utász főhadnagy merényletet kí­sérelt meg a szobor ellen. A környékbeli paloták abla­kai ugyan betörtek, de a szoborról csak apróbb darabok morzsolódtak le. A rendőrség hivatalos színezetű lapja, a Hírcsarnok úgy tudja, hogy a fanatikus, nagy osztrák­gyűlölő Szelessnek sajtó vétség miatt úgyis fogházba kel­lett volna vonulnia - s ha a merénylet sikerül, mártírrá kiáltják ki, s családjáról majd a közönség fog gondos­kodni. De nem is érdemes elfogni azért - így az Ország­Világ cikkírója - „hogy egy kicsit megijedhetett a Hentzi­szobor". Szelesst ezután - állítólag - egy hétig idehaza rejtegették barátai, majd kiszöktették Svájcba. 1898 őszén Hentaller Lajos országgyűlési képviselő, a szabadságharc eseményeiről és szereplőiről készült mindennemű képes ábrázolás lelkes gyűjtője, több ízben is interpellált a Hentzi-szobor ügyében. A körülötte fo­lyó polémiát, melynek hátterében nyilván pártharcok húzódtak, egyenesen Magyarország „Dreyfus-ügyének" nevezte. Javasolta, hogy a szobor kerüljön Bécsbe, eset­leg a temetőben lehetne elhelyezni (így a hősi emlék sír­emlékké átminősítve egyhamar elvesztené jelentőségét). Semmiképpen sem látta kívánatosnak a szobornak Ma­gyarország területén bárhol másutt való felállítását, leg­kevésbé a katonai főiskolán - ahová Hentzi és társai dics­fényét is átmentenék. Mégis így történt! Ugyanez év novemberében az ural­kodó elrendelte az emlékoszlopnak a Várból történő el­távolítását, mégpedig azon indokból, hogy helyére Er­zsébet királyné szobra kerüljön. Döntését megkönnyítet­te a palota új szárnyának építésével kapcsolatos mun­kák megindulása, amely a Szent György tér rendezését is szükségessé tette. Elrendelte továbbá az oszlop teljes egészében való újra felállítását a hűvösvölgyi hadapród­iskolában, oly módon, hogy az oszlopot sír (kripta) fölé kell állítani, amely kriptában összegyűjtik az elesettek csontjait. Tehát a király a kegyeleti emlékjelleget kíván­ta fenntartani - ezzel szemben a közös hadügyminisz­ter, Krieghammer Ödön, megőrizte volna továbbra is a politikai színezetet, „a vitézség és hűség soha el nem múló jeleként", hogy az ifjúságnak példaképül szolgál­jon. A közös hadügyminiszter fenti kijelentése újabb okot szolgáltatott a szabadelvű és a függetlenségi párt heves parlamenti vitájára: áruló volt-e Hentzi, megszegte-e a becsületszavát, melyet Görgeynek adott, miszerint nem támad a magyarok ellen. November 22-én és 23-án ki­sebb utcai zavargásokat keltett a vita, Bánffy miniszter­elnök kocsiját kővel dobálták. A „legszélső baloldal" in­dítványozta, hogy a Hentzi-szobor kerüljön Bécsbe, Haynaué mellé, az Arzenálba. 1899 augusztusában vé­gül lebontották a várbeli emlékoszlopot, és katonai tisz­teletadással átvitték a hűvösvölgyi hadapródiskolába. A Függetlenségi Párt hívei ez alkalomra ellentüntetést szer­veztek a budavári honvédemléknél felállított díszes hon­véd gyászravatalnál. Tüntettek Szegeden is, a Gizella téri szabadságharc-emlékoszlopnál. Koboz álnévvel leveldi Kozma Andor a Pesti Hírlap­ban verses pamfletet jelentetett meg: Hentzi! Megint ő!... Hát e hamu, por Borssá lehet akármikor, melyet az orra alá hánynak, Hogy tüsszögtessék, akármely kormánynak? Egyik bukik, jő másik kormány Csinálja dolgát mind egyformán, Az egyiket Polónyi-Bartha

Next

/
Thumbnails
Contents