Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
TANULMÁNYOK - GALAVICS GÉZA: Ősök, hősök, szent királyok. Történelmünk és a barokk képzőművészet
3. Buda vezér, 17. század utolsó harmada Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum zérszobrainál. Ennek hátterében a magyar nemességnek az a meggyőződése rejlett, hogy nemesi kiváltságaikat őseik kiválósága révén szerezték, s régi magyar királyoktól eredeztették. Ez a korszak, a 17. század második fele hívta életre a minél messzebbre visszavezetett családfákat (ld. az Esterházy családét, VI-23), s azokat a műalkotásokat, amelyeken egy-egy főúri család törökverő ősei és kortársai együtt jelennek meg (mint például az Esterházyak Trophaeumáb an, V7-22). Az 1650-1660-as években ezek a magyar főurak számára készült műalkotások egy politikai válság légköréből nőttek ki. Ennek okozója az volt, hogy bár Bécs és a török porta közt hivatalosan több évtizede béke volt, ám a török mégis egyre pusztította a királyi Magyarországot. Ellenük fellépni, hadrakelni csak a végvárak katonasága és a magyar főurak seregei tudtak, ám ezt Bécs a leghatározottabban tiltotta. A magyar nemesség vezetői két malomkő közt őrlődve úgy érezték, ha nem védelmezik magukat, elpusztul az ország, ha viszont támadnak, királyukkal kerülnek szembe. Ekkor kezdtek igen eleven politikai tevékenységbe, ekkor született meg a közönségét kereső politikai publicisztika műfaja, teret kaptak a művészetek is, bevonva tematikájukba nemzeti és családi hagyományokat, a hazai történelem eseményeit és szereplőit. Közülük az egyik legkorábbi a költő és katona Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposza volt, amelyben Zrínyi dédapja példájával nem kevesebbet fogalmazott meg, minthogy a török elleni harc az ország megmaradásának létfeltétele. Nyomában hasonló programú képzőművészeti alkotások egész sora születik a következő másfél évtizedben. Különösen azután, hogy 1652 augusztusában holtan marad a vezekényi csatatéren az ország egyik legelőkelőbb családjának feje, a 26 éves Esterházy László s vele másik három Esterházy. Haláluk szinte sokkolta a korabeli magyar nemesi társadalmat, s ennek hatása lemérhető a korszak műalkotásain is. A Vezekénynél elesetteknek már 1652 őszén Nádasdy Ferenc kezdeményezésére nagyszabású vitézi temetést rendeztek, a nagyszombati jezsuita templomban díszes Castrum dolorist állítottak, s ezt is, és a többezres temetési menetet is metszetben örökítették meg. Ugyancsak Nádasdy Ferenc sárvári vára dísztermében - Zrínyi eposzának képzőművészeti párjaként - megfestette nagyapja, Nádasdy Ferenc csatáját, körben a 15 éves háború más magyarországi csatáinak ábrázolásával. Ugyancsak ekkortájt az Esterházyak kincstára számára Nádasdy augsburgi udvari ötvöse, Philipp Jacob Drentwett elkészítette az Esterházy László halálát ábrázoló hatalmas dísztálat (VI-21) és a díszkanna szerepét ellátó lovas 4. Hans Rudolf Miller: Pápa 1597. évi visszafoglalása, freskó a sárvári Nádasdy-vár dísztermében, 1653
