Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIII. Állami történeti reprezentáció - HORVÁTH GYÖRGY: A „megrendelt" történelem. Históriai képek a sztálinizmus szellemében

kai, a budai nép pedig rajongva fogadta őt és jegyesét. A török foglyokkal és hadizsákmányokkal kísért diadal­menetet pedig Mátyás hadvezérei tartották, s Budán a király csak fogadta őket. E képen, amely tehát bizonyos értelemben kitalált eseményt elevenít meg, a talpig pán­célba öltözött Mátyás, ahogy a menet végén látható tö­rök rabok alapján is gondolható, nem menyasszonyát, hanem győztes seregét vezeti Budára. Benczúr az uralkodói erények két fontos aspektusát emeli ki a fegyverrel és diplomáciával békét és a jólétet teremtő király két képében. A külföld előtt diplomáciai rátermettsége okán tisztelt, és népe által szeretett dicső­séges király képe a késő Ferenc József-i kor lojális lég­körének realitása volt, a diadalmas uralkodó azonban a világháborús évek eszménye is. A Mátyás-teremnek a háborús években elkészült két nagy falképe nemcsak Mátyás király korára emlékeztetett, de úgy tűnik, az alig elmúlt béke korára is. Martius Galeot könyve Mátyás király jeles, bölcs és elmés mondásai és tetteiről. Hozzájárul Garbo párbeszéde Mátyás dicső tetteiről, s egykorú emlékirat a király mennyegzőjéröl. Közli: KAZINCZY GÁBOR. Pest 1863; CSÁNKI DEZSŐ: I. Mátyás udvara. Budapest 1884; CSÁNKI DEZSŐ: Raj­zok Mátyás király korából. Budapest 1886; FRAKNŐI VILMOS: Carvajal János bíbornok magyarországi követségei 1448-1461. Budapest 1889; Lovagjáték a Hunyadiak korából. A Klotild-szeretetház javára tartják a Tattersallba 1902. május 16-án és 17.-én. [Budapest 1902]; Mátyás ki­rály emlékkönyv. Szerk. MÁRKI SÁNDOR. Budapest 1902; HAUSZMANN ALAJOS: A királyi vár belső kiképzése és iparművészeti felszerelé­se. MI 7 (1903) 161-180; HAUSZMANN 1912; HOMÉR 1938, 67-68; A M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának aukciója az Ernst­Múzeumban [sorszám nélkül, 1939 január]. 15. sz. (Repr.).: „Má­tyás bevonulása Budára. Olajfestmény, 60 x 130 (jelzett)"; Hábo­rús műtárgyveszteségek IV. füzei. A Fővárosi Képtár háborús vesztesé­geinek jegyzéke. Budapest 1952. 42. sz; Háborús műtárgyveszteségek V. füzet. Egyéb köztulajdonból elveszett műtárgyak jegyzéke. Budapest, 1952. 29. sz, [„Mátyás király bevonulása Bécsbe" cím alatt!]; YBL 1954-1955; TELEPY 1959; TELEPY 1963, 38-39, 41-43; Kieselbach Galé­ria és Aukciósház, Tavaszi képaukció, 1999. március 19, 288. sz. HORVÁTH GYÖRGY A „MEGRENDELT" TÖRTÉNELEM Históriai képek a sztálinizmus szellemében Választott tárgyuk felől nemigen szokás a művészet al­kotásaihoz közeledni a 20. század második felében. Dol­gozatomban mégis erre teszek kísérletet, alkalmazkod­va kiállításunk közösen kitűzött céljához. Stíluskérdések­kel, a művészet nyelvi ügyeivel és bajaival, a korszak­hoz kapcsolódó, korábban lezajlott belső és külső viták­kal ezúttal nem foglalkozom. Egyetlen dologra próbá­lok koncentrálni: ki miért, milyen indíttatásból, esetleg kinek a megrendelésére, milyen céllal csinált a történe­lem folyamataira reflektáló művet (műveket) az 1945-tel kezdődött időszakban. Szerencsére mások is indultak már felfedezőútra eb­ből az irányból. Legelőször Németh Lajos vállalta a korszakkal való szembenézést, még a hatvanas évek elején, az Új írás­ban publikált - és hatalmas vitát gerjesztett - tanulmá­nyában, 1 majd a Modern magyar művészet című könyvé­ben. 2 A hetvenes évek végén a Művészet című lap tema­tikus számában Rózsa Gyula mutatott rá a megrendelt művészet terepein tapasztalható sajátos személyi és szel­lemi folytatólagosságokra. 3 Később a székesfehérvári Szent István Király Múzeum kiállítássorozata - Kova­lovszky Márta és Kovács Péter nagyigényű vállalkozá­sa - jutott el a kritikus időszakig. 4 A mögöttünk hagyott évtizedben ismételten föléledt az érdeklődés az 1945-öt követő időszak tapasztalatai iránt. A kutatás és az interpretáció szempontjai gyöke­resen mások voltak, mint a megelőző korszakban. A ko­rábbi időszakkal szemben most vált lehetővé annak ki­mondása, hogy a megrendelt művészet nem föltétlenül hozott létre művészeti produkciót. A vizsgálódások fő­képpen azt kívánták feltárni, hogy milyen nagy és mi­lyen átfogó szerepe volt a politikának a művészetek, ese­tünkben legfőképp a festészet sorsának alakulásában. Ennek a munkának volt első eredményközlése a Corvi­na Kiadó gondozásában megjelent A művészet katonái című - Sztálinizmus és kultúra alcímmel pontosított ér­telmű - könyv. 5 A korszakhatárt jelentő 1945-ös esztendővel kezdve a művek áttekintését megállapíthatjuk, hogy a közvet­lenül '45 után született munkák még nem a történelmet mutatják, hanem az eseményeket és azok hatását: ripor­tok jobbára. A harci zajgások elültén a művészek egy­szerűen felemelték a fejüket, körülnéztek és dolgozni kezdtek: számbavették friss benyomásaikat arról, mit is hagyott meg környezetükben a történelem. Közvetlen céljuk, egyszerű programjuk volt csak: meg akarták írni, 6

Next

/
Thumbnails
Contents