Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XIII. Állami történeti reprezentáció
mivel túlzott toleranciával ábrázolta a legyőzötteket. A végső határozatot 1900. február 12-én hozták meg, amikor Kossuth Ferenc vetette fel a kép helyének ügyét. Nehezményezte, hogy miután Munkácsytól ebben a hatalmas méretben rendelték meg a művet, most éppen ezt hozzák fel olyan akadályként, amely lehetetlenné teszi az eredeti helyre való beillesztését. A témához hozzászóló Thaly Kálmán érzékeltette, hogy Steindl szándékosan alakította úgy az üléstermet, hogy a kép oda be ne kerülhessen. Széli Kálmán miniszterelnök pedig kijelentette, hogy a képnek a Szépművészeti Múzeumban kell minden tekintetben megfelelő helyet csinálni. A Honfoglalás 1905-ig a Nemzeti Múzeum dísztermében, 1905-1929 között a Szépművészeti Múzeum egyik oldalfolyosóján volt. Végül 1929-ben Scitovszky Béla, az országgyűlés elnöke kezdeményezésére vette át a Parlament, és építették be az elnöki terem hosszanti falába. A képviselőházi ülésteremben az elnöki emelvény két oldalán Vajda Zsigmond festményei foglalják el a képmezőket. B.J. Tisza Lajos levele Munkácsy Mihályhoz. 292/890 számmal. MNG Adattár, 2498/1929; Munkácsy Mihály válogatott levelei. Budapest 1952,199; Pesti Hírlap, 1882, 47-70. szám; Salamon Ferencz levele Munkácsy Mihályhoz, keltezés nélkül, MNG Adattár: 2497/1929; Munkácsy Mihály levele Szmrecsányi Miklóshoz. 1893. június 1. MNG Adattár 4356; Országház építő Végrehajtó Bizottság iratai 132/ 1894; Miniszterelnökség iratai az Országos Levéltárban. 2255/1894 sz; A magyar országgyűlés képviselőházának naplókötetei. 527. ülés; JÓKAI M. 1969, 38-39; ZÁMBORSZKY 1937, 35-49,114; VÉGVÁRI 1958, 231-236. XIII-8. Budavár visszavétele a töröktől 1686-ban (Budavár visszavétele 1686-ban; Budavár bevétele 1686-ban) 1896 Benczúr Gyula (1844-1920) Olaj, vászon, 356 * 705 cm Jelezve balra lent: „Benczúr Gyula Budapest 1896" Vétel a művésztől megrendelés útján, 1933-tól a Fővárosi Képtár tulajdona Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály, ltsz.: FK 2867 „1886-ban ünnepelte a főváros és a Magyar Történelmi Társulat Buda visszafoglalásának kétszázados évfordulóját. Fényes nemzetközi ünnep volt ez, melyet O Felsége a magyar király is megtisztelt jelenlétével. Az előkészületek megtétele közben merült fel a gondolat, hogy a visszafoglalás valamelyik mozzanatát egy nagyszabású történeti képpel kellene megörökítni. Az eszme általános tetszéssel találkozott, a törvényhatóság elfogadta azt, s magát az elkészítendő képet a már tervbe vett új városháza dísztermének ékesítésére szánta. Az elkészült képet pedig a millenniumi kiállításon mutatta be a nagyközönségnek" - így kezdődik Szilágyi Sándornak Benczúr Gyula képéről írott kis könyvecskéje, amelyben a jelenet történeti hátterét és az ábrázolt szereplők ostromban játszott szerepét világítja meg a történész egy olyan sematikus, a szereplőket számokkal jelzett illusztráció segítségével, amit maga Benczúr rajzolt a kiadványhoz, s amely a sokszereplős képen való eligazodást könnyítette meg. A mű, ahogyan azt Szilágyi Sándor tanulmánya összefoglalta, tulajdonképpen már nem Budavár ostromát, hanem a győzelem utáni napon, a szeptember 3-án tartott szemlét örökíti meg. A kép központi figurája a fehér lovon ülő Lotharingiai Károly herceg, a Buda visszafoglalását célzó hadjárat főparancsnoka. A mögötte felsorakozó katonák mind egykorú portrék alapján festett alakok, úgy, ahogy azt a főváros Benczúrtól kérte. Benczúr, mint minden nagy megbízatásához, ehhez a képhez is rengeteg tanulmányt készített. Ezek zöme ceruzarajz, de kidolgozott olajtanulmányból is van legalább tíz. Tudjuk, hogy megfestette külön olajképen a jobb oldali trombitás fejét, külön az ő barna lovát, Lotharingiai Károly fehér lovának fejét, a mögötte kilátszó Koháry Istvánt, Abdurrahman pasát, az alatta fekvő néger figurát (a BTM tulajdona), Tüzes Gábort, a tőle balra álló Fiáth János és a mögötte látszó két magyar katona hármas csoportját (a BTM tulajdona), a bekötött fejű Petneházyt, valamint az előtérben álló, zászlót tartó kuruc vitéz fejét. Ezek mind 1895-96-ban készültek, amikor már Benczúr minden idejét a kép elkészítésére fordította. A műhöz három kompozíciós vázlat született: 1885-ben kellett készülnie annak a barna vázlatnak, amely a teljes kompozíció első kísérletének tekinthető. Ez 1978-ban került a Benczúr-családtól a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába. E vázlat csak fő csoportjában emlékeztet a kész műre. Lotharingiai Károly és kísérete nagyjából hasonlóan jelenik meg itt, mint a végső változaton, a jobb oldali trombitás lovas azonban teljesen hiányzik, s maga a kép is kevésbé nyújtott formátumú. (Olaj, vászon, 140 * 186 cm. Jelezve balra lent: „Benczúr Gy"; MNG, ltsz.: 78.27). 1888. június 3-án a Vasárnapi Újság pontosan leírja azt az újabb kompozíciós vázlatot, amely már nagyon hasonlít a befejezett változatra. Ezen már megjelent a jobb előtérben a „kürtös", a kép bal oldalán pedig asszonyok és foglyok menete volt látható. Hogy ez volt-e az a színes vázlat, amely Benczúr Olgától, a művész lányától került Ernst Lajos gyűjteményébe, nem tudható. A kép lappang, mint ahogy lappang a harmadik vázlat is, amelyről csak annyi tudható, hogy a két háború között Nyíregyházán volt, s szintén 1888-ban készült. Ez az újságban említett 1888-as változat egy nagyméretű tusrajzról is ismert, amelynek reprodukcióját a Vasárnapi Újság közölte 1896. május 17-én (karton, tus, toll, 421 * 797 mm; MNG, ltsz.: 1955-5343). 1897-ben kisebb méretben, de teljesen kidolgozott formában Benczúr még egyszer megfestette a képet. Ez báró Harkányi Frigyes tulajdonában volt a két háború között, és jelenlegi sorsa ennek is ismeretlen.
