Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században

X-18./a hatjuk meg. Ez azonban csak a teljes készlet létrejöttének idejét jelöli, egyes elemei már korábban is létezhettek, így elképzelhető, hogy eredetileg az 1867-es koronázáson már viselték az övet és a mentekötőt. Prónay Gábor az 1870-es években hitbizományt alapított, melynek az ő 1875-ben bekövetkezett halála után idősebb fia, Dezső (1848-1940) lett maiorescója. A kisebbik fiú, Prónay Szilveszter Gábor (1856-1919) részére készült a század végén a második garnitúra, ugyancsak aranyból, citrinkövekkel díszítve. A Prónay család eredetileg Turóc megyei középbirtokos família. A vagyonszerző a 18. század elején a Neoaquisistica Commissio ügyei körül ügyvédi tevékenységet folytató Prónay I. Gábor volt. Később Pest megyében szerzett birtokot, ahol Ácsán kastélyt is építtetett magának 1735 körül. A lutheránus család tagjai többnyire hasonló felekezetű családok tagjaival házasodtak, így kerültek rokonságba a Kubinyiakkal. Prónay III. Gábor édesanyja Kubinyi Rozália volt. Fivére, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Kubinyi Ágoston Prónay Gábor fiának, Prónay Dezsőnek volt keresztapja. Valószínűleg e kapcsolatnak is szerepe volt Prónay Gábor történelmi, régészeti érdeklődésében. Prónay Gábor az egyik első magyar néprajzi munka szerzője (Vázlatok Magyarhon népéletéből. 1854-55), mely magyarul, németül és franciául is megjelent. Számos egyesületnek volt tagja, elnöke, így többek között részt vett a Nemzeti Múzeum képtárának gyarapítására alakult társaság munkájában. E régészeti, történeti érdeklődés eredménye lehetett az aranyboglár, illetve a dióbeles lánc megvásárlása is. A családnak jeles könyvtára volt, s bár nem volt gyűjtő, úgy tűnik, történeti értékű ötvösművet többet is birtokolt. így az 1876-os, az árvízkárosultak megsegítésére rendezett, illetve az 1884-es ötvösműkiállításon Prónay Dezső több művet is kiállított, köztük 17. századi násfát, a kiállításunkon is szereplő drágaköves díszítésű, úgynevezett „ Apafi-ostáblát" vagy például egy Szapolyai-címeres, 1565-ös évszámos (!) mentekötőt. A magyaros díszviselethez tartozó különböző kiegészítőkből a 19. század első harmadának végére vált egységes ékszerkészlet. Ennek elemei - férfi viselet esetében - a forgó vagy tolltok, a mentekötő, az öv, a szablya rögzítésére szolgáló lánccal, különféle méretű díszgombok és a sarkantyúk. Kialakításukban általában 17-18. századi ötvösművek szolgáltak például, legszembetűnőbb ez az övek esetében. Ennek oka nemegyszer az volt, hogy a család birtokában lévő korábbi ékszereket, töredékeket foglaltatták újra, vagy készíttettek hozzá kiegészítést. A század utolsó harmadára külön ilyen ékszerek készítésére specializálódott ötvösök is működtek. Tudunk olyan ötvösről is, aki múzeumi, illetve magángyűjteményekben lévő hiteles eredeti darabok másolásával foglalkozott, és azokat mint „szemléltető példákat" adta el külföldi gyűjteményeknek. Ilyen spoliumként építtette össze Prónay Gábor is a 7. századi boglárt 17. századi lánccal és annak 19. századi utánzatával. A második készletet valószínűleg az 1896-os millenniumi ünnepségekre készíttették a család másodszülöttjének. K. Er. Sz. GARAM EVA: VII. századi aranyékszerek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben. Folia Archaeologica 31 (1980) 157-174; A Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának vezetője. Szerkesztő: KÖRMÖCZI KATALIN. Budapest 1996, 76-77