Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete - KOVÁCS ÉVA: Athéné helyett Malvin? Egy „bizánci" mű a Magyar Nemzeti Múzeumban

len érzéseket keltenek. A lenti négy ruházata deréktól lefele változatokat mutat, szemmel láthatóan kevesebb eltéréseket: vízszintes (!) redőzés különféle megjelenítését a félig összekapott térdek felett. Hol a romanika jellegzetes formulája, az orsóforma, V-alakban elrendezett, vagy elmozdított alsó lábszárának kalligráfiája? S egyáltalán mi az öltözékük? Valami felső tunika, ami a derékon akár szűk, akár bő lehetne, de a V-alakú sűrű ráncolás itt egy fél perizóniumot mutat - a felsőtest helyén! A fejjel, és főleg a fonatokkal kapcsolatban az első névvel jelzett nagy Maas-vidéki mesternek, Reiner de Huy-nek művét - a Liége-i Szent Bertalan-templom keresztelőkútját - szokás idézni. A fej copfja és néhány alak hasonló fürtjei a csodálatos medence külső falán, a lesimított ábrázolás mindkét darabon - de ez még nem elég a rokonsághoz. Reiner művén uralkodik a klasszikus stabilizálás, a szabályosan tekeredő fürtökön is. A fejakvamanilén - ha jól megnézzük - a részletekben a naturalizmus az ördög, ami különös módon még a hajra is áll - de erről majd később. Még egy megjegyzés itt: az alakok közt nagy növényi részletek jelennek meg ügyetlenül és szervetlenül. Mint jeleztem, kicsiben és nagyban, az ereklyetartó ládák áttört karéján és a monumentális gyertyatartókon egyaránt, közönséges füstölőkön, talapzatokon s később majd ékszerek egy csoportján ez a fő motívum, ez a meggyőző könnyed és szép formálás mindig elvárható, s mindig teljesülő lehetősége. Itt sajnos nem. Itt, és a fejre simuló, ikonográfiái példákból nem értelmezhető leveles ágaknál sem. Furcsán elmulasztott lehetőségek. Fontos emlegetni a fej és az arányaiban jóval kisebb ülő alakok megjelenítésében jelentkező diszkrepanciát? A kicsinyítés, a román korban kiváltképp, mindig alkalom a torzításra. Alkalom, de nem kötelező lehetőség, így az elmélkedést erről akár el is hagyhatjuk. Reálrégészet Ezt a szempontot néhány részlet kényszeríti ki, történetesen a viseleti részletek, beleszorítva a hajviseletet is. Tudnunk kell, hogy nem könnyű e tekintetben a helyes nézőpontot megtalálni. Először is, a viselettörténet - bárha új meg új kötetek születnek a tárgykörből - nagyon síkos talajon tenyészik. Múlt századi filológikus kezdetek után általában az egyetlen kritérium az ábrázolások kora, a változatokat jól-rosszul átrajzolják, avagy illusztrációkat raknak időbeli sorrendbe, és ezt fejlődésnek nevezik. Ritkán kerül sor értelmezésre, az egykorú elnevezéssel való konfrontálásra, s általában hiányzik a filológiai szemlélet. Magától értetődő, hogy a „kortalan" drapéria-öltözékek az antik viseletre vezethetők vissza, de a „modern" ruhákkal nagyon óvatosan kell bánni. Sok a toposz, sok a félreértésből származó ábrázolási anomália, igen korán jelentkezik egyfajta historizáló hajlandóság az alakok jellemzésére. Felesleges itt kitérni konkrét példákra. A fejnek a viselete is érzékelhető. A kerek, szorosan nyakhoz simuló, rövid hasítékkal bővített nyakkivágás - a fenti csúnyácska kis alakok időtlen tunikáival szemben - egykorú viselet ábrája, ha nem is a megszokott formában. A szoros ruhaderék nyakkivágását gyakran paszománnyal szegték; a mellékszer 1000 körül már előfordul, de igen ritkán - esetünkben így talán elfogadható. Vagyis elfogadható lenne, a főleg különösen erre szolgáló, elöl mozgó tüskés kösöntyű (fermait, Fürspan), vagy hátsó tűvel ellátott kerek fibula formájában, de mit mondjunk erről a kissé ékszerré stilizált, de felismerhetően paszománymunkával készült gombról, s egyáltalán a gombról? A paszománygomb nem középkori találmány, a gomb ábrázolása a 13. században kezd terjedni, hosszúkás, súlyos bogyóformában. Nem mehetünk el a tolakodó naturalizmus mellett a kereken szétfeszülő nyakkivágás ábrázolásában sem. A nyakkivágás általában szigorúan monoton, egyenes vonallal jelzett. A romanika ábrázolási metódusai egyértelműek. Ez a már-már kacér és egyben naturalista indítékú betekintés a gombbal összehúzott dekoltázsba legalábbis meghökkentő.

6 6. Női fejereklyetartó, 13. század Oxford, Ashmolean Museum Meghökkentően kacér, vagy egyszerűen csak ismét naturalista részlet. Ugyanez a kettősség jelentkezik a hajviseletben, e két fonatból tekert igazában elkészíthetetlen és viselhetetlen frizurában. Nem a copfokkal van baj. A karvastagságú, vállon, vagy háton lefutó fonatok a bibliai királynék, vagy a valóságos nagy dámák szokásos hajviselete a romanika idején. De e szabályosan, tarkón kettéválasztott, szinte szálanként cizellált, előbb vastag, majd elvékonyodó, elbújtatott fonat végével olyan kígyószerű rugalmassággal, áttörtén fonódik kettős koszorúba, aminek nincs párja, még csak távoli rokona sem a változó divatok korszakaiban. Elengedem