Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete
hattá magával a szarvserlegeket, amint az 1767. évi Zichy-féle canonica visitatio említi. 1809-ben a Győrben járt franciák állítólag leszedték az egykori ezüst borítást a tárgyakról, ezért Zalka János püspök Bécsben Brix ötvössel újrafoglaltatta a szarvakat. Bár hiteles leírásból az 1872. évi Zalka-féle canonica visitatióból - ismert a felújítás, a serlegek szarvanyaga erősen eltér a középkori hasonló edények csontanyagától. A középkorban, főként a 15. században gyakori edénytípus volt a templomi kincstárakban a díszes foglalatba helyezett, állati szarvból kialakított olajtartó edények csoportja. Elsősorban az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár három őstulok szarvból készített, Zsigmond királyhoz, illetve Mátyás királyhoz köthető díszedénye említendő, amelyeket ugyancsak a szent olajok tartására használtak. Az eredeti győri serlegek ugyanilyenek lehettek. H. K.J. BEDY 1936, 58. Régi tárgyak új foglalatban VII-17. Pauer János székesfehérvári püspök álló keresztje 1863 Ezüst, trébelt, öntött, poncolt, a régi fehérvári Bazilika ásatásainál talált mozaikszemekkel díszítve; magassága 37,3 cm, szélessége 13,5 cm, mélysége 11 cm Felirata a kereszt hátoldalán: „Fragmenta / ex opere musivo, / quo S. Stephanus R. basilicam / Alba-Regal, ornavit. E ruderibus erűit, et heic adplicari curavit J. Pauer / Can. Alb. A. / 1863. Cathed- / rali Eccle- / siae / dono dedit / 20. Aug. 1883. / Idem" Pauer János készíttette mint székesfehérvári kanonok 1863-ban, és püspökként ajándékozta a székesegyháznak 1883. augusztus 20-án. Székesfehérvár, Egyházmegyei Múzeum, ltsz.: 109 (a Székesegyházi Kincstár letété, 1938) íróasztalra való álló feszület. 18. századi, barokk formákat követő stílusban készült. Ovális talapzaton, kettős nóduszhoz csatlakozva áll a kereszt; a keresztszárak vége ovális formává szélesedik (bal oldalán két beütött jegy). A talpán elöl középen kartusban Szent István térdelő alakja látható, kezében a koronával; a kereszten kisméretű corpus függ. A talapzat alsó övét, négy bordáját, a kettős nóduszt és a keresztet elöl végig apró, négyzetes mozaikszemek díszítik (összesen 76); színük fekete, kék, sötétzöld, angolvörös és arany. A mozaikszemek a székesfehérvári Bazilika romjai közül származnak; Pauer János úgy vélte, hogy a Szent István által készíttetett mozaikokból őrződtek meg. Valószínűleg Henszlmann Imre 1862. évi ásatásakor kerültek felszínre. Pauer már az 1848-as - félbeszakadt - ásatásokról is írt (A Székesfejérvárott fölfedezett királyi sírboltokról. Székesfejérvár 1849), később ő írta meg az egyházmegye történetét latin nyelven 1877-ben. Sz.Z. VII-17. SZILÁRDFY ZOLTÁN: A legrégibb magyar Mária-ábrázolás. Az Or ans Mária típusa: a mennybemenetel-ikontól a mennybevitel-kompozíciókig. Posztbizánci Közlemények 1 (1994) 5-6, 6/2. VII-18. Károly János székesfehérvári nagyprépost álló keresztje 1870 körül (?) Ezüst, aranyozott, cizellált, vésett, a régi fehérvári Bazilika ásatásainál talált ékkövekkel díszítve Károlyi János nagyprépost készíttette Székesfehérvár, Egyházmegyei Múzeum, ltsz.: 7 (a Székesegyházi Kincstár letété, 1938) A kereszt harang alakú talpát körbefutó sávban a Passió jelenetei és növényi motívumok díszítik. A vésett ábrák színvonala igen gyarló, a jelenetek alakjait részben elfedik az utólag applikált egyes ékkövek és ékkőrozetták. A talapzaton álló kereszt előlapját eredetileg zöld kőlapocskák fedték - ezekből csupán alul és fölül maradtak darabok -, a rajta függő corpus szintúgy elveszett. Hátlapja vésett díszű, rajta Krisztus alakja, alul 1291-es évszám. Az Egyházmegyei Múzeum leltárkönyve szerint Károly János nagyprépost készíttette ezt az
