Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MIKÓ ÁRPÁD: Imago historiae

nus Gruber nagyon kevés adatot jegyzett föl a városról, a Hercules-szobor azonban szerepel benne. A szobor oszlopon állt, s felirat tudatta, ki ő: Divinus Hercules monstrorum domitor. A Hercules ekkor már Isztambulban volt, ott látta - Gruber szerint - Habardanecz, a császári követ, aki 1528-ban járt a szultán udvarában. A Hercules-szobor létezésében nem kételkedhetünk; arról azonban, hogy miként nézett ki, Vadianus félmondatán kívül semmit nem tudunk. A bronzszobrok elhurcolásáról is ismerünk néhány forrást. I. Szulejmán szultán hivatalos naplója szerint „az oszlopon álló réz alakot és annak fiait" vitték el magukkal a törökök 1526. szeptember 14-én, amikor elhagyták Budát.

62 Kemálpasazáde, a török történetíró is három „csodálatos alakú" szoborról tudott, amelyeket az At mejdanin állítottak fel, hogy azok most már ne a magyarokat, hanem a törököket emlékeztessék győzelmeikre.

63 Itt látta őket 1528-ban Habardanecz is, 1533-ban pedig Schepper, I. Ferdinánd másik portai követe Ibrahim nagyvezír palotája előtt.

64 Néhány év múlva (de még 1536 előtt) Francesco della Valle de Padova számolt be az At mejdaniról. A nagy obeliszk mellett leírt három hatalmas márványkövön álló - bronz Herculest, amelyeket vasláncokkal kötöztek körül a törökök. O is úgy tudta, hogy a szobrok Budáról kerültek ide, s a város megvételének emlékére állították fel őket.

65 Az írásos források - Bonfinit leszámítva - pontosan összevágnak: volt Budán, a palota előtt az előudvaron három bronzszobor, Hercules és a két kapuőrző vitéz. Ezeket 1526-ban I. Szulejmán szultán magával vitte Konstantinápolyba, győzelmi trófeaként, ott felállították őket az At mejdanin, a késő ókori város Hippodromában, az antik emlékek között. Felállításuk gyaníthatólag Ibrahimnak, a renegát nagyvezírnek a műve volt, akinek Szulejmán szultán „all'antica" megnyilatkozásai ekkortájt köszönhetők voltak.

66 Ibrahim európai módon is tudott gondolkodni; egyebek között talán ez is okozhatta vesztét. 1536-ban a szultán megfojtatta; vele együtt pusztultak el a budai bronzszobrok, a „hitetlenek bálványai" is. A janicsárok valószínűleg összetörték őket. Két francia, Gérome Maurand d'Antibes és Pierre Gilles - 1544ben, illetve 1560 körül - már csak talapzatukat látta.

67 Hans Dernschwam 1553-as naplója mintegy összegezte az eddig elmondottakat: az At mejdanin „van egy alacsony, vastag, fehér márványból épült oszlop..., amelyet Ibrahim pasa emeltetett. Arra helyeztette azt a Herculest, amely Budán állt, a Szombat-udvaron, és két nagy rézszobrot, amelyek szintén Budán álltak, a híd előtt, a kapunál. Ezt a három szobrot Ibrahim halála után elrakták valahová, és valahogy megfeledkeztek róluk. A törökök azt állítják, hogy az albán nemzetiségű keresztény szülőktől született Ibrahim maga is gyaur és keresztény volt, és ezért állíttatta fel, és részesítette tiszteletben a pogány szobrokat. A Herculest Mátyás király öntötte László bátyja emlékére, és azon a helyen állíttatta fel, egy vörös márvány kőre, a Szombat-udvaron, ahol Lászlót lefejezték...."

68 Dernschwam igen jól értesült és kitűnő megfigyelő volt: a Hippodrom valamennyi oszlopáról, obeliszkjéről alapos leírást adott. Úgy tetszik, forrásokat is ismert. Fontos adata (vajon honnét tudta?), hogy a Hercules-szobor Budán vörösmárvány talapzaton állt. Dernschwam és főleg Gruber alapján nem tartom lehetetlennek, hogy az a vörösmárvány feliratos töredék, amelyet nemrégiben találtak a budai vár ásatásai során, s amelynek felirattöredékei Gruber nyomán kiegészíthetők, kapcsolatba hozható legyen az egykori Herculesszoborral.

69 Ezt azért szeretném itt hangsúlyozni, mert igen hosszú ideig a szobrok története nem volt más, mint ismétlődő forrásszövegek alkotta örök kör. Különös módon a képi források értelmezése is hasonlóképp alakult. Két 16. századi ábrázolás maradt ránk az At mejdanin álló szobrokról: az egyik nyugati, a másik keleti művész alkotása. Bizonyos pontokon kiegészítik és erősítik egymást és az írásos forrásokat, más pontokon viszont ellentmondani látszanak egymásnak, és az írásos forrásoknak is. Pieter Coeck van Aalst fametszete a konstantinápolyi Hippodromot ábrázolja, azt a jelenetet, amikor a szultán - Szulejmán - kíséretével átvonul a téren. A művész 1533-ban járt Isztambulban (magáról az uralkodóról is készített arcképet), és szemmel láthatóan biztos ismeretei voltak az At mejdaniról. Az egyiptomi obeliszk, a delphoi kígyóoszlop, valamint a budai Herculesek oszlopa is látható rajta. Minden jel arra mutat, hogy a metszeten ábrázolt három figura képe is hiteles - egyikük azonban szemmel láthatóan egy mezítelen nő. Mozdulata alapján Venus pudica. Pieter Coeck fametszetének máig két, egymással homlokegyenest ellenkező interpretációja van. Az egyik nézet szerint a női figura a művész fantáziájának hozzáadása, s így eliminatur,

70 a másik szerint viszont ez tükrözi pontosan a valóságot, s ez kell legyen a tudományos interpretáció alapja.

71 Hogy jobban lássák a részleteket - tudósok és olvasóik - az oszlopot a három figurával együtt kiemelték a metszetről, körbevágták és erősen felnagyították. Divald Kornél legalább a fél teret közölte a Hercules körül, Lázár Béla, majd nyomában mások (legutóbb e sorok írója is) csak a gondosan körülvágott szoborcsoportot közölték. A metszet azonban Szulejmánt és kíséretét ábrázolja, az eltörpült budai bronzszobrok a tér legtávolabbi pontján állnak. Jóval közelebb van az előtérhez az obeliszk, amely ma is eredeti helyén áll. A hieroglyphák képe természetesen nem lehet pontos; a talapzaté azonban az kellene legyen. Coeck azonban az egyiptomi obeliszk sarkai alá finom mívű, volutás faragványokat illesztett a négy masszív kőkocka helyett, a talapzat oldalain pedig magas, heves mozgású alakokat ábrázolt, amelyeknek a kora bizánci, egymás fölött két sorban vonuló, bábuszerű figurákhoz semmi közük nincs. Úgy tetszik, a németalföldi művész szándékosan antikizálta - pontosabban a klasszikus antikvitáshoz igazította - a látványt, és ez érvényes lehet a budai szobrok általa alkotott képére is. Erre maguk a figurák is okot adhattak - a Hercules nudo lehetett. A másik kép, egy török miniatúra viszont épp a főfigurát ábrázolja páncélban és sisakban, mellette (törökülésben ülő !) két kisebb alakkal; forrásértékét csakis a keleti ábrázolási konvenciók alapos ismeretében lehetne megál-