Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei - BUZÁSI ENIKŐ: Fikció és történetiség az Esterházy család ősgalériájában és a Trophaeum metszeteiben

lamiféle történeti érzék azért érvényesült a honfoglaláskori személyek előképül való választásában akkor, amikor az elődök közül csak a legkorábbiak megjelenítéséhez választották őket, legfeljebb a 14. század végével bezárólag. A család 17. századi tagjait ugyanis - ha már a Mausoleum metszeteihez nyúltak vissza - inkább az időben „közelibb" Kun László, III. és V. István képe alapján örökítették meg. A históriai gondolkodásnak a Trophaeumban fellelhető elemeit, épp a Mausoleum-átvételek egykorú gyakorisága és kézenfekvő volta miatt, mindemellett nem a férfiarcképekben találjuk meg. A mű historikumhoz való viszonyának kulcsa a család nőtag10. Bessenyei Zsuzsanna, Esterházy Benedek felesége Trophaeum No. 64. jainak ábrázolása, amiben sajátos módon ugyan, de érvényesül valamiféle történeti hitelességre való törekvés. A Trophaeum legsajátabb vonása - ami egyébként „nemzetségkönyv" voltáról is árulkodik -, hogy a kötetben a női családtagok a férfiakkal azonos jelentőséggel, s éppenséggel náluk nagyobb számban szerepelnek.

9 A magyarázat igen egyszerű: a családba bekerült feleségek, illetve az Esterházyak más családokba házasodott nőtagjai révén válik igazán érzékelhetővé a mű - pontosabban Esterházy - másik legfontosabb célja, annak bemutatása, hogy „rokonságok" útján a család milyen mértékben fonódott össze - már „a kezdet kezdetén" Európa régi fejedelmi és arisztokrata családaival, valamint a középkori magyar főnemességgel. Ez a szempont, a nők azonos súlyú részvétele a képes családtörténetben, valamint egészalakos portréjukkal való megjelenésük, a Trophaeumot az egykorú rokon (azaz metszett) vállalkozások közt meglehetősen társtalanná teszi. Annak okán különösen, hogy több évszázadot ölel át, míg az ismertebb hasonló munkák legfeljebb egy generációra mentek vissza. Az Esterházyak családtörténete elsősorban ebben a tartalmi jellemzőben különbözik a századelő legjelentősebb hasonló sorozatától, az 1618-ban Augsburgban megjelent, 127 metszett arcképet bemutató