Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - V. Regnum Marianum
REGNUM MARIANUM Az 1600-as évek elején nemcsak a három részre szakadt ország különböző részei tartoztak más és más kultúra befolyása alá, hanem az erdélyi és királyi részeken még vallásbeli ellentétek is feszültek egymásnak. A katolikus egyház társadalmi befolyása csökkent. A török által uralt vidékeken legfeljebb néhány ferences szerzetes tevékenykedett. Erdélyben és a királyi Magyarországon a nemesség jó része, s velük együtt jobbágyaik a protestantizmushoz csatlakoztak. A katolikus egyház helyzetét meggyöngítették az uralkodók is, akik alkalmanként nem töltötték be az egyházi stallumokat, s azok jövedelmeit maguk húzták. Az egyházak az országhoz hasonlóan szegények voltak, nagyobb arányú művészetpártolásra csak a török háborúk végeztével kerülhetett sor. A protestánsok és katolikusok között lezajló heves vallási vitákban fontos kérdésnek számított az Isten, a szentek vagy Mária ábrázolásának teológiai szempontból való megengedhetősége, az ilyen képek, szobrok nyilvános tisztelete. A protestáns teológusok ezt bálványozásnak tartották. A magyar katolikusok e vonatkozásban többnyire a tridenti zsinat (bullája: 1564) tételeire támaszkodtak. Pázmány Péter megfogalmazása szerint: „A képeknek illendő böcsülletet és tiszteletet kell adni; nem azért, mintha ezekben valami istenség avagy erő volna, melyet böcsülleni kellene, avagy tőlük valamit kérni: hanem csak azért, akit jegyeznek, azt tiszteljük ezáltal. És amikor ezek előtt süveget vetünk, térdet hajtunk, Christust imádjuk, akit jegyez a kép." (1609) A protestáns felekezetek felfogása ezen a téren később sem változott, továbbra is elvetették a képek, szobrok, s nemkülönben a szentek és Mária tiszteletét. A magyarországi Mária-kultusz különben jóval régibb volt, mint a protestáns és katolikus hitviták kora. A korai Mária-kultuszról tanúskodik például a Szent István legendájában szereplő országfelajánlás, az a jelenet, amikor a nagy uralkodó Mária oltalmába ajánlotta népét és országát. A magyaroknak Mária védelmező szerepével kapcsolatos bizalmáról számos kép és szobor is tanúskodik. A legismertebb jelenetek egyike, amely mintegy előképe a törökellenes harcok Mária tiszteletének is, Nagy Lajos álma és fogadalma. A hagyomány szerint Nagy Lajos az országba törő mongolok elleni győzelmét annak a Mária-képnek tulajdonította, amelyet álmában magától Máriától kapott. Ezt a képet azután az uralkodó a máriacelli kegyhelynek adományozta. Az ellenreformáció új életre keltette az elsorvadt Mária-kegyhelyeket, és számos újat is alapított. A „pogányokon" - vagyis a törökön - győzelmes Mária magyarországi kultusza szorosan kapcsolódott az Európa többi katolikus országában felvirágzó Mária-tisztelethez. A spanyol, majd a római és bajor Mária-kultusz befolyása mellett a Habsburg-uralkodók némelyike szívesen épített a Mária-tisztelet magyar hagyományaira is. I. Ferdinánd saját pénzverésénél Mátyás király pénzeit tekintette mintának; így jelent meg a Napbaöltözött Asszony a Habsburg uralkodók pénzein is. II. Ferdinánd Máriát az egész birodalom „generalissimá"-jának nevezte. A török legyőzése után 1693-ban, majd 1696-ban Lipót császár Bécsben, a Stephansdomban ünnepélyesen megköszönte Máriának a magyarországi hadi sikereket, és megismételte királyi ősének, Szent Istvánnak az országot felajánló fogadalmát is, Máriát Magyarország Nagyasszonyának nevezve. A Magna Hungáriáé Domina, vagy ismertebb nevén a Patrona Hungáriáé és a Maria Immaculata összeolvadó kultusza a 18. századra teljesedik ki. Nemcsak a pogányság felett diadalmaskodó Máriát ábrázolják, hanem sokszor vele együtt a magyar szentek seregét is. A törökellenes harc, a világi történelem eseményei, a Habsburg-birodalom növekvő befolyása, a hitszakadás elleni küzdelem egyaránt leolvasható ezekről a művekről. A Patrona Hungáriáé és a magyar szentek állnak őrt Pázmány Péter főművének, az Isteni igazságra vezérlő kalauznak a címlapján, vagy a jezsuita Káldi György Biblia-fordításának címlapján is. Szent István király gyakranjelent meg a késő reneszánsz és barokk kori címeresleveleken, néha egészen szokatlan összefüggésben: Thurzó Györgynek, az ország harmadik protestáns nádorának 1607-ben kelt címerbővítő oklevelén például Szent László társaságában kíséri a nádor címerét. A sor a magánáhítat aprócska szentképeitől a hatalmas méretű oltárképekig tart, végig a 17-18. század folyamán. A 18. században külön kiemelkedett Mária Terézia Szent István-kultusza: ő az, aki a Szent Jobbot újra megtalálta, és Budára hozatta (1771) és a kultusz része volt a Szent István-rend alapítása is.
