Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - KERNY TERÉZIA: História Sancti Ladislai. A kerlési ütközet ábrázolásairól

mai is olvashatók itt. A leány fölött olvasható „LADIVA [EST ISTA]" név talán László középkori női megfelelőjét őrizte meg. Szent László vágásos fegyverkabátját a korábbi szakirodalom az Árpád-ház címerével, heraldikus motívumokkal hozta összefüggésbe, de elképzelhető, hogy egyszerűen históriai előképek (például a Manasse-Codex) átvételével kell számolni a szereplők viseleténél, illetve a falképek stiláris vizsgálatánál. Minuszkulás betűkkel írt fragmentumok fölfedezhetők még Ocsán és Szepesmindszenten (Szepes vármegye) is, ez utóbbinál László nevét gloriólájába foglalták bele. Helyi, élő hagyományokra utalhat a bögözi sorozat. Itt a dicsfénnyel ábrázolt váradi püspökben László unokaöccsére, (Könyves) Kálmánra gondolhatnánk, akit az egykorú források, a liturgikus irodalom szerint szentként tiszteltek, bár ennek ellentmondani látszik, hogy az ominózus ütközet László hercegsége idején zajlott, amikor Kálmán még meg sem született. Ugyanitt a csatánál két elrabolt leány látható. Gelencén és Homoródszentmártonban a kivonulás előtt az audiencia jelenete látható. A korábbi szakirodalom az itt szereplő, térdelő férfit a megszöktetett leány apjának tartotta, vagy székely határőrként értelmezte.

8 Más vélemény szerint viszont ezek nem tartoztak a sorozatokhoz, hanem önálló donátorábrázolások.

9 Sepsibesenyőn a 14. századi első ciklusban egy gloriólás, korona nélküli, Krisztusra emlékeztető szent tűnik föl az ütközetben. Kiléte homályos. Éppen ilyen rejtélyes alak Karaszkó 15. század eleji falképén a kivonulásnál a buzogányos ifjú alakja, akiben talán szintén a donátor személye rejtőzik. Egyedülálló a szerkesztés Vitfalván is, ahol az utolsó, ún. pihenésjelenet egy vár szobájában játszódik. Föltűnik itt az angyali koronázás motívuma, amely ezt a képet leszámítva Szent László önálló ábrázolásainak egyik fontos eleme a 14. században (a Képes Krónika miniatúrája, Velemér [Zala vármegye] és Feketeardó [Ugocsa vármegye] freskói).

10 László egyházi szerkesztésű legendájának és krónikájának összeszerkesztett szövegét illusztrálták a Magyar Anjou Legendárium Szent László-lemmákkal kísért miniatúrái a 14. század negyvenes éveiben.

11 A részletesen bemutatott kerlési ütközet megfestésénél tudatos egyházi elvárások érvényesültek. Mindmáig ismeretlen a csupán későbbi leírásokból olvasható 14. század első felében készült magyarremetei (Bihar vármegye) ciklus, ahol szintén egy bővebb szerkesztmény volt valaha látható.

12 A Képes Krónika (1360 körül) Szent László-életrajza teljes egészében a 12. század végi Gestára épült a csata komplikált és romlott leírásával.

13 A 14. század közepén Heinrich von Mügeln Krónikája dolgozta föl a történetet némileg eltérően a Képes Krónikában írottaktól: „Ugyanazon a napon László herceg látta, hogy egy pogány egy hajadont - aki igen szép volt - maga mögé ültetett a lóra, ennek utánasiet lován, amelyet »Zang«-nak hívtak. De a herceg nem tudta elérni a pogányt, és ezért Szent László herceg odakiált a leánynak, mondván: fogd és vesd magad a földre. A leány ezt tette, és Szent László herceg ráveti magát a pogányra és hosszan küzdenek egészen addig, míg a hajadon egy harci bárddal levágta a pogány egyik lábát, úgy, hogy elesett, akkor Szent László a hajánál megragadta, és a leány levágta a nyakát".

14 Nagy valószínűséggel a Képes Krónika vagy valamelyik variánsa nyomán készítették az alsólindvai Bánfi család megrendelésére a toronyhelyi (Zala vármegye) freskóciklust. E falképeken központi helyet foglal el László és a leányrabló kun küzdelme, ám emellett más epizódok (egy besenyők elleni másik ütközet, a váradi székesegyház építése, Salamon király története) is megjelennek.

15 Zsigmond király korában a téma népszerűsége tovább nőtt, amit az újabb falképciklusok (Zsegra [Szepes vármegye], Liptószentandrás [Liptó vármegye], Tereske [Nógrád vármegye], Karaszkó, Gömörrákos [Gömör vármegye], Székelyderzs [Udvarhelyszék], Csíkszentmihály [Csíkszék], Székelydálya [Udvarhelyszék], Sepsibesenyő II. [Háromszék]) elterjedése jelzett. Megrendelőik általában az udvar legfelsőbb köreiben keresendők. Gömörrákoson például Pelsőci Bebek László volt a kegyúr, Székelyderzsen (Udvarhelyszék) a Kaplyon nembeli Nagymihályi családból származó Ungi István fia, Pál."

1 Az ábrázolások rendszerét a kétségtelenül meglévő, és nem tagadható ázsiai archaikus gyökerek mellett az Európa-szerte közismert lovagi történetek alakították és módosították. Minden bizonnyal Szent György vértanú legendája, pontosabban a sárkányölés epizódja lehetett ebben a főszereplő. III. A szereplők és a helyszínek nevei A kerlési ütközet talán egyik legtalányosabb alakja âz elrabolt leány. O a krónikákban és a képzőművészeti emlékeken a legkülönbözőbb szituációkban jelenik meg. A Gesta szerint ő a váradi püspök leánya. Ezt az állítást a 14. századi krónikakompozíció viszont határozottan tagadja.

17 Talán erre utalhat viszont a bögözi és a gelencei sorozat első jelenete, ahol Szent Lászlót a váradi püspök áldja meg,

18 és amely alighanem összekeveredett a tatárok 1241-es egri diadalával, amikor is megfutamították Benedek váradi püspök seregét. A Képes Krónika históriája mellett látható - bár vele nem éppen kompatibilis - egyetlen „P" iniciáléba sűrített miniatúrán a királyleány, az elpusztult svábfalvi falképhez hasonlóan, nyilvánvalóan Szent György legendájára utalva. A nyomában készült toronyhelyi ciklusban, ahol már a szövegek is pontosan egybeesnek a Krónika leírásával, a várból megszöktetett födetlen fejű, hosszú hajú hajadon a rablást követően, finoman szólva, már a kunnal enyeleg az erdő szélén.

19 A Magyar Anjou Legendáriumban gyöngyös pártát visel, és az utolsó előtti jelenetben derül ki róla, hogy ő maga Szűz Mária. Valószínűleg ez volt a hivatalos egyházi álláspont is, s ez a tény indokolhatta, hogy például Ocsán a Szűz Máriáról elnevezett premontrei prépostsági templomban a szentélyben kaphatott helyet. (Ocsa mellesleg a betelepített kunok határa volt.) Tereskén (Nógrád vármegye) nimbusz volt feje körül, de sajnos a dicsfény a föltárást követően megsemmisült. A kakaslomnici freskó megrendelője (vagy festője) tudni vélte nevét is („Ladiva").